Mon Chéri

32. Stephanie

Szinte furcsa volt, amikor reggel a pultot töltöttem fel. A bejáratott rutin még bennem volt, de olyan szokatlan volt újra a hétköznapi életemet élni.
Reggelit csinálni, kávét főzni, nem lustálkodni egész nap. Nem csak ez volt furcsa, hanem az is, hogy este egyedül feküdtem le, és reggel sem marasztalt senki egy kicsit tovább.
Egyedül kezdtem a munkát, Mary még nem érkezett meg, de nagyon nagy megnyugvásomra szolgált, hogy mindent rendben találtam. Szerencsés vagyok, hogy ilyen alkalmazottjaim, nem, barátaim vannak. Elvégeztem a szokásos nyitás előtti teendőket és fejben még a francia tengerparton voltam, pedig most már nagyon nem oda kellett volna koncetrálnom. Átnéztem a naptárat, milyen megrendeléseket vettek fel a lányok, és fejben elkezdtem számolgatni, mikor mivel kell majd foglalkozzak.
–Oh, de hiányzott valakinek ez a kis cukrászda! – lépett be Mary, majd rögtön hozzám szaladt és nevetgélve megöleltük egymást –Miért vagy már itt? A pasikád elengedett maga mellől?
–Reggel már nem voltunk együtt, úgyhogy el – feleltem mosolyogva. Már nem kellett titokban tartanom, Scottot, de még most is egy kicsit furcsa volt a pasimként gondolni rá. Azóta néhány képpel már bővült a galériája, amiken együtt voltunk. A futamon is készült, a tengerparton, és Párizsban is néhány.
–Az szomorú... – mondta, de egyikőnk sem volt az – Nagyon örülök neked! –simogatta meg a karomat
– Kösz.
–És milyen volt? Mesélj már! – mondta izgatottam és pultra könyökölt közben csillogó szemmel várta a beszámolót.
Hirtelen nem is tudtam mivel kezdjem, vagy mit mondjak egyáltalán.
– Fantasztikus volt... Párizs is gyönyörű, képezld, Scott még múzeumba is eljött velem, sőt, mindenhová, ahova csak akartam!
– És csak úgy elvitt, Franciaországba? Ez aztán a romantikus pasi! – vigyorgott teliszájjal.
– El... Hihetetlen nem?
Mary megrázta a fejét.
– Nem annyira, inkább csak nagyon szerencsés vagy! Sosem hittem volna, Healeyről, hogy ilyen, a tévében teljesen más arcát mutatja. Azt hinnéd, hogy egy nőcsábász... – nem akartam mondani, de akit ott látott az is Scott, és nem hazudott róla a média. Nőcsábász, egy igazi rocksztár – Na és mit csináltatok még?
– Kivitt a le Castellet-i futamra is, és pihentünk Mary, volt, hogy egy egész napot csak a parton süttettük magunk – meséltem olyan átéléssel, mintha ez egy lehetetlen dolog lenne. Nem volt az, de nekem még nem volt részem ilyesmiben. Sosem nyaraltam tengerparton, ha arra kirándultunk sem volt sosem annyi idő, hogy igazán kiélvezzük.
– De miért nem mondtad, hogy jártok? Hogy tudtad ezt eltitkolni? Én egészen biztosan nem tudtam volna tartani a számat!
– Franciaország előtt még nem voltunk együtt. Néha egy kicsit, hol jobban összegabalyodtunk, de az azt hiszem még nem volt komoly. Illetve lehet, hogy csak akkor kezdett az lenni – nálam biztosan elindult valami, talán már akkor, amikor azután a bizonyos este után kiszálltam mellőle az ágyból. Vagy a legelső csókunk után, amit én is akartam.
–Úristen Stephanie! Scott Healey- vel jársz! El tudod ezt hinni?! – lelkendezett, vigyorogva.
–Még elég nehezen megy – vallottam be.
– Huuu ez nagyon durva! És, mikor jön érted a pasikád?
– Nem jön, megkértem, hogy ide ne jöjjön.
–Miért? – kérdezte Mary és láttam rajta, hogy nem érti.
– Nem miattatok, vagy ilyesmi – mondtam gyorsan, mielőtt rosszul értelmezi, és megbántódik – Szeretném a magánéletet és a munkahelyi dolgokat külön választani.
– De hát, miért? Nem együtt dolgoztok. Ez tök normális egy átlagos párnál Stephanie!
– Igen, de nem vagyunk átlagos pár. Legalábbis Scott kicsit sem átlagos, akkor sem, ha megpróbálunk úgy tenni. Szóval inkább nem is akarom eljátszani. Kellenek szabályok...
– Szabályok? Komolyan? Ez olyan rosszul hangzik – Mary sajnálkozva nézett, pedig nem volt rá semmi szükség.
– A saját magam, magunk védelmében.
– Rendben, te tudod – hagyta rám.
– Hoztam ám neked, valamit! – mondtam, elterelve a figyelmét, mert látszott rajta, hogy ő teljesen másképp képzelte el a kapcsolatunkat, és nem akartam neki magyarázkodni. Én tudtam milyen Scottal lenni, és az kicsit sem volt átlagos.
Mire a munka végére értem már egészen el is terelődött a figyelmem, és csak utána, záráskor volt hiányérzetem. Én Maggiehez, mentem Scott pedig úgy tudtam a zenekarral találkozott.
Nem volt jó érzés nélküle lenni. Hiányzott a fesztelen viselkedése, a mozdulatai, amikor beletúrt a hajába, a jókedvű nevetése, vagy az a kis félmosoly a szája szélén, amikor rám nézett. Hiányzott az is, mikor megfogta a kezem, vagy amikor megsimogatott.
De nem lehetünk mindig együtt– sóhajtottam magamban.
Maggie már vacsorával várt, és hiàba tudott már mindent, vele azért üzenetekben, több mindent megosztottam, mint Maryvel, most újra elmeséltem az egész nyaralást. 
Részletekbe menően, pontos voltam, de a húgom előtt se titkolóznom, se szégyenlősködnöm nem kellett.
–Akkor... ezek szerint már nem tartod seggfejnek –állapította meg.
–Nem, már nem. Bár, néha egy kicsit az –nevettem fel.
–És akkor ez most szerelem, vagy a pénzével levarázsolt a talpadról? – Maggie nem kertelt akkor se, ha a szavai élesen vágtak belém.
–Nem tudnál inkább, egy kicsit örülni?
–Örülök,  csak szeretném ha te is tisztán látnál mielőtt túl komolyra fordul a dolog.
–Tisztán látnám, hogy őt vagy a pénzét szeretem? –felháborodva néztem a húgom aki tartotta a pillantást.
–Csak arra célzok, hogy Hamupipőkék nincsenek a való életben. Nem akarom, hogy túlzottan belezúgj, mikor ő mondjuk csak kicsit szórakozni akart veled. A Healey félék bármit megtehetnek, olyat is, hogy tudatják a világgal, hogy barátnőjük van, majd egy hét múlva mással járnak –sokat mondó pillantást vetett rám, én meg egyre rosszabbul éreztem magam.  Fájt minden egyes szó, amit hozzám vágott.
–Kösz!– mondtam, közben feltápászkodtam a szőnyegről, ahol mindig beszélgetni szoktunk.
–Ne sértődj meg! –kapott a kezem után, hogy visszahúzzon, de kiszabadítottam, és elléptem tőle.
–Most miért kell ezt csinálnod, hogy vagy képes így elrontani az örömömet? Azt hittem te is örülsz nekünk! –fakadtam ki, a mellkasom őrülten feszített, mert egy mondatával sikerült minden jó érzésemet elnyomnia.
–Nem megbántani akartalak, csak figyelmeztetni! –közben ő is felállt, és keményen nézett vissza.
–Cuki pasinak tűnik, mert elvitt egy álom nyaralásra, de ha belegondolsz, neki ez meg sem kottyan, annyi pénze van! Te meg ne legyél már olyan hülye, hogy ezzel megtévesszen! Jó, szórakozzatok egy kicsit, engedd el magad, de azért ne dobj nekiboda mindent!
–Mi mindent? –kérdeztem vissza gúnyosan felnevetve.
–A szívedet! Hogy újra összetiporjanak! Alig ismered, ne engedd meg neki, hogy bántson!
–Nem bántani akar! – mondtam ellenkezve, és elindultam az ajtó felé, Maggie meg utánam.
–Jaj, Steph, nem kell ezen megsértődni! Csak jót akarok, gondold inkább végig, amit mondtam! Úgy, mint még mielőtt feltűnt volna a színen a rocksztár! Akkor még tudtál gondolkodni!
Néma dühvel néztem a húgomra aztán ott hagytam. Nem így terveztem az estém, azt sem hittem volna, hogy Maggie képes elrontani mindent. Kiabálni tudtam volna annyira felzaklatott. Én olyan felszabadultan, boldogan jöttem hozzá, hogy megosszam vele ezt a boldogságot, most meg úgy mentem haza, mint akiből minden jót kiírtottak. 
A húgom és szeretem, de ebben a pillanatban ezt most nagyon nehezemre esett átérezni. Miért nem hihetem el, hogy egyszer én is kellek valakinek? Hogy egyszer engem is képes szeretni valaki úgy, hogy nem kell mindig páncélba rejtőznöm? Ennyire értéktelennek tart?
Nem, nem vagyok Hamupipőke, de attól még egyszer lehetek én is boldog! – dühöngtem hazáig.
Otthon a zuhany alá álltam és vagy fél órán keresztül folyattam a fejemre a vizet. Hiába próbáltam kizárni Maggie szavait, azért elgondolkoztam rajtuk. Scott tényleg úgy bánt velem, mint egy hercegnővel, de nem olyan nő vagyok, akit a pénzzel el lehet varázsolni. Tényleg nem? Akkor sem, ha tényleg ez volt életem legvarázslatosabb tíz napja? A hangulatom csak hanyatlott és a zuhany sem sokat segített. Fantasztikus, hogy egy olyan feldobott állapotból, mennyire mélyre tudtam süllyedni.
El kellett terelnem a gondolataimat ezért felöltöztem és elmentem bevásárolni. A hűtőm szinte üres volt, ami pedig benne marad, azt is inkább kidobtam, mivel nem akartam ételmérgezést kapni. Azon gondolkoztam mivel töltsem ki a napot, így, hogy változott a program. Talán elkezdem kidolgozni az egyik torta látvány tervét, vagy olvasok egy kicsit.
Minél inkább telt az idő nekem annál inkább olyan érzésem támadt, hogy az egész Franciaországi út meg sem történt. Olyan régnek tűnt a tegnap, amikor elbúcsúztunk. Nem hívott azóta, nem is írt egy üzenetet sem. Én sem neki, nem akartam már most az agyára menni. Inkább a fotóinkat nézegettem, meg a kommenteket az instáján, amik nem is voltak olyan szörnyűek. A legtöbb ember, aki hozzászólt normális volt, és vagy csak meglepődtek, vagy cuki párnak tituláltak minket. Ezeket jó volt olvasni, és nagyon vicces, hogy még idegenek is képesek voltak örülni nekünk, a saját testvérem viszont nem. Voltak olyan hozzászólások is, akik nem adtak nekünk túl sok időt, és olyanok is, akik vagy engem vagy őt nem tartották elég jónak a másikunkhoz. Ezen meg már csak nevetni lehetett.
Mindennel próbálkoztam, takarításra azért még nem vetemedtem, igaz nem is igazán lett volna mit, de a gondolataim visszatértek Maggie-hez. Haragudtam rá. Írtam Carennek is, mert mint legjobb barátnőmet indokolatlanul elhanyagoltam mostanában. Én még nem beszéltem vele Scottról, de már biztos tudott rólunk.
Nem írt vissza, de rajta nem csodálkoztam, nem volt erőssége azonnal írni. Nála ezek az ördögi modern eszközök csak a funkciójukat töltötték be. Okostelefonja is csak azért volt, hogy a munkahelyi emailjeit megkapja, de semmi egyébre nem használta. Kizárólag telefonált vele, és sms-t írt. Ennyi.
Egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy felhívjam Scottot, de olyan gáznak éreztem. Ő a barátaival volt, jól érezte magát, hozzáteszem nekem is azt kellett volna. Biztos nem velem akart most foglalkozni, megértettem, hogy ennyi idő együtt lét után most a régi életére vágyik. Azért egy üzenetet írhatott volna...
Scott után, Bryan is eszembe jutott. Tényleg beszélnem kell vele. Nem mondtam meg neki, amit Scott kért, annyit üzentem csak, hogy ha hazajöttem, majd keresem. Hirtelen aktuálissá vált a dolog.
Kézbe vettem a telefont újra, és hirtelen az jutott eszembe, hogy Bryannel mindig beszélni szoktunk. Mit mondhatnék neki? Vajon haragszik rám? Vagy akar egyáltalán még beszélni velem? Nem gondoltam, hogy követi a pletyka oldalak tartalmát, vagy éppen Dust rajongó lenne. De azért tudhatott már róla.
Túl rossz kedvem volt hozzá, hogy bevállaljam, hogy vele is beszéljek, ezért csak üzenetben megírtam neki, hogy már itthon vagyok.
Összeütöttem némi vacsorát és kedvetlenül ettem meg. Ahhoz képest, hogy milyen napokat töltöttem el a közelmúltban, ez a mai szánalmasan eseménytelenül telt. Csak az vigasztalt, hogy nemsokára vége és lefekhetek.
Teljesen lehangolódtam és még az az üzenet is felbosszantott, amit Maggie-től kaptam.
*Nem megbántani akartalak, hanem megvédeni egy újabb csalódástól! Érezd jól magad, de azért ne legyél hülye, és ne vegyél be mindent!
Nem is írtam neki vissza. Amikor csöngetett az ajtón, csak felnevettem magamban. De készen álltam rá, hogy megmondjam neki a véleményem. Feltéptem az ajtót, majd döbbenten hátráltam, az orromban alkohol és férfi arcszesz illata keveredett, egy kéz taszított hátra, majd amint az ajtón belül került és bezáródott mögötte, már húzott is vissza. Egy kéz a derekamat markolta egy másik pedig az nyakamhoz ért.
– Hiányoztál –lehelte a számra, majd egyből meg is ízlelte. Érezni lehetett rajta, hogy ivott, feltehetőleg nem is keveset, de nem volt kellemetlen. Az orromban ott volt az illata és ez az egy volt, ami ebben a pillanatban érdekelt. A kezem a mellkasára simítottam, majd a nyakába fűztem és úgy viszonoztam a csókot, hogy a háta az ajtónak ütődött. Scott belenevetett a csókba, de nem engedett el.
–Látom én is neked – jegyezte meg elvigyorodva, amikor mindketten lélegzethez jutottunk. Nem válaszoltam neki csak a nyakába borultam. A karja szorosan ölelt magához, nekem pedig olyan jó volt a meleg testéhez feszülni. Egy pár percig csak csukott szemmel szuszogtam és teljesen feloldódtam a közelségétől – Rossz napod volt Édes? – kérdezte, közben pedig kereste a tekintetemet.
Nem válaszoltam neki, csak elhúzódtam, hogy beljebb tudjunk menni. Az előszobán túljutva kapta el a karomat.
– Nem vagyok olyan állapotban, hogy kergetőzni tudjak.
– Ittál?
Úgy vonta fel a szemöldökét, mintha azt kérdezné, hogy most erre tényleg válaszoljon.
– Charlie-nak egész jó kis whisky gyűjteménye van, egy kicsit a seggére vágtunk. De attól még nem leszek alkesz, ne aggódj! – szorosan tartotta a kezem majd magához húzódott –Most pedig halljam, mi a baj?
– Semmi baj nincs – hazudtam.
– Részeg vagyok Steph, nem hülye! Ha minden rendben lenne, már minimum félmeztelen lennék és te a nadrágomat bontogatnád. Hát, bevallom reménykedtem is valami ilyesmiben – ezen muszáj volt elmosolyodnom.
– Gondolod, hogy ennyire ki vagyok éhezve?
Scott elgondolkozva megingatta a fejét és közben olyan fejet vágott, mint aki tényleg elmereng a kérdésen.
– Jó az lehet, hogy én vagyok! – nevetett fel. Tényleg részeg volt, de még így is nagyon édes. – Szóval?
– Csak, szar napom volt, ennyi.
– Ki bántott Édes? – bújt a nyakamhoz és belecsókolt a nyakhajlatomba.  Azt hiszem komolyan érdekelte, de vicces volt, hogy közben nem tudta magát visszafogni. Nem akartam neki megmondani, hogy Maggie volt hülye, mert bántotta volna, hogy rossz véleménnyel van róla. Engem is bántott, ezért inkább az igazság másik felét mondtam.
– Rossz volt nélküled. Úgy megszoktam, hogy egyfolytában együtt vagyunk.
– Jól van, ezt akartam hallani – búgta a hajamba és még közelebb jött, közben folyamatosan tolt hátra egészen az asztalig –Oké, ha te nem, majd leveszem én – mondta és felhúzta a pólóját. Beharaptam az ajkam, amint megláttam a testét, a hasát, az oldalát a bordáit, amikor a mellkasán legeltettem a pillantásomat, akkor már ő is nézett, és önelégülten vigyorgott. A tenyeremet az izmos hasfalára vezettem, majd egyre feljebb, a vigyorát pedig lecsókoltam. A csípőjével szorított az asztalhoz, aztán hirtelen feldobott rá, és a két lábam közé állt. Az ujját bedugta a trikóm pántja alá és lassan elkezdte lehúzni a vállamon, majd megcsókolta és a fogával végig karistolta, a testem egészen beleremegett. Ezután nem kérdezett, és még az étkezőben leszedte rólam a többi ruhát is.
A hasamon feküdt én az ujjaimmal a tetoválását simogattam, olyan volt, mint egy kiscica, imádta, ha kényeztették, a válláról a nyakára húztam az ujjam és a fülére vezettem, szerettem játszani a piercingjeivel.
–Ahhoz képest, hogy nincs rajtad tetoválás, úgy veszem észre eléggé bejönnek – dörmögte, miközben kispárnának használt.
– Mert dögös – mondtam és újra visszatértem a nyakán lévő mintára –Ez a kedvencem.
– Miért? – emelte meg a fejét, hogy rám nézzen.
– Nem tudom, olyan rossz fiús. Egyszerűen csak szeretem. Meg ezt látom akkor is, ha fel vagy öltözve.
– Ez úgy hangzott mintha nem szeretnéd, ha meztelen vagyok.
Bele simítotam a hajába, és hozzáhajoltam, hogy megcsókolhassam.
– Imádom, ha meztelen vagy – súgtam neki – de többször látlak ruhában, mint anélkül.
– Ez felháborító ezen változtatni fogunk! – vigyorogta, majd visszahajtotta a fejét a hasamra.
Mosolyogva cirógattam tovább.
– Csináljunk neked is valamit. Vagy csináltassunk közösen!
–Biztos, hogy nem fogok tetováltatni! –szögeztem le. Semmi bajom nem volt a tetkókkal, főleg ha az ő testét díszítette, de én nem voltam az a tetkós típus.
–Nem arra gondoltam. Valami olyanra amit el tudsz tüntetni, ha majd mással akarsz szexelni.
–Igen? Ha majd mással akarok? – kérdeztem, ö meg feljebb mászott és megcsókolta az alsó ajkam – Mire gondoltál?
–Csináltass piercinget.
Erre felnevettem.
–Tényleg el tudnàl képzelni piercinggel? Ne nevettes, Scott!
–Én többel is el tudlak képzelni. De mondjuk itt jól állna egy –szólt és megcsókolta a köldökömet. Belesóhajtottam, olyan érzékien csinálta.
–Szeretnéd, hogy legyen?
–Nekem bejönne –szólt, de a csókokat nem hagyta abba.
–Nem tudom, hogy az én hasamban tényleg jól nézne-e ki.
–Az amit most gondolsz, baromság!
–Talán, ha lefogyok majd akkor – gyártottam a kifogásokat, amik az én szememben megállták a helyüket. Scott viszont ismét felemelte a fejét, és elég csúnyán nézett rám.
–Nem akarom, hogy lefogyj! Mi a faszért kellene lefogynod? 
Megvontam a vállam. Tulajdonképpen tetszett, hogy kiakadt rajta.
–Legyen elég, hogy megőrülök érted –mondta és duzzogva visszafeküdt.
–Jó, akkor megcsináltatom.
Scott elvigyorodott, ès adott egy puszit a hasamra.
–A barátaid nem bánták, hogy ilyen hamar eljöttél?
–Nem –dünnyögte – csak kiröhögtek.
–Kiröhögtek? –kérdeztem nevetve –Miért?
–Azért mert kisfiúk – érkezett a válasz. Csak félig értettem, de ennyi is elég volt. Velem akart lenni és az a lényeg!

*

S

ziasztok!

Szeretném megköszönni, hogy eddig követtetek, a sok szavazatot  a kommenteket! Klasszak vagytok! 😘❤