Olümposzi Istenek

1

Zeusz és Héra szokás szerint vitatkoztak, Zeusz nőcsábász viselkedése miatt.
Nos, mit mondhatnék? Egy kicsit elegem van apámból. Bár Héra nem az édesanyám, és talán nem is szeret engem.... Nincs joga ezt tenni vele.

Hermész minden reggel időben érkezik.

-Athéné, jó reggelt!

-Szervusz Hermész. Mik a híreid máma?

-Pont erről akartam beszélni. Nem úgy tűnik, mintha ma valami más lenne.

-Ezt, hogy érted?

-Zeusz.... Nem is tudom, hogy mondjam el....

-Hermész, nem öllek meg ha elárulod. Tudom, hogy apám mennyi bajba keveredik. Már megszoktam.

-Nem erről van szó. Férjhez ad téged.

Ekkor teljesen lesokkoltam. Engem? Nincs szükségem férfira. Független, önálló, erős nő vagyok.

-Kihez?

-Árész is ott volt, hallottam ahogy Dionüszoszról beszélnek. Azt hiszem ő lesz. Ma elmondják neked, és hamarosan férjhez adnak.

-De ezt nem tehetik!!

Azonnal elmentem onnan. Nekem nem kell férfi. Így is helytállok. Így is háborúzom, nem kell senki, hogy megvédjen. Vagy, hogy gyermeket szüljek neki...

-Bácsikám!-léptem be az Alvilág kapuján. -Beszélhetnék veled?

-Athéné? Jöjj beljebb.

-Bácsikám, férjhez akarnak adni. Apám Dionüszoszhoz ad feleségül!

-Hogyan? Dehát te így is meg voltál férfi nélkül. Ezért is tisztelem a magabiztosságod és a határozottság ami benned van... Egy biztos, téged nem kell megvédenie senkinek. Miért jutott erre a döntésre?

-Meg is tudnád beszélni vele? Rám nem hallgatna.

-Te a legkedvesebb lánya vagy, engem gyűlöl!

-De te a fivére vagy!

-Athéné, attól tartok nem jöhetnél többet hozzám, ha megtiltanám Zeusz döntését.

Nagyot sóhajtottam, Perszephoné jött oda.

-Athéné, de örülök neked!

-Peri! Sajnos mennem kell, apámmal kell beszélnem.

-Oh, na de miért? Megint Héra?

-Nem... Hádész majd elmondja... -néztem a bácsikámra majd elhagytam a helyet.

Úgy gondoltam levezetem a feszültségemet.
Kardgyakorlatokat csináltam.
Amikor megláttam egy íjas fickót.
Azt hiszem, párbajellenfelet keresett.

-Kiállok ellened. -léptem oda.

-Nagyon jó. Kezdjük!

Ledobta az íját majd harcolni kezdtünk a karddal, az elmém annyira máshol járt, hogy nem tudtam koncentrálni.

-HÁ! Milyen férfi az, akit ilyen könnyen legyőznek? Gyenge! -nevetett.

-Kit nevezel férfinak? -levettem a sisakom, és hátradobtam, hosszú barna hajam.

-Oh. Egy lány.

-Tudod te kivel beszélsz, harcos fiú?

-Nem igazán. Megmondom a jövődet, de csak akkor ha kéred. Ez az én dolgom. Apollón. -nyújtotta a kezét.

-Zeusz lánya vagyok. Pallasz Athéné.

-Remek. Azt hittem erősebb vagy.

-Nem lehet mindig győzni, valamikor veszíteni is kell.

-Persze, minden vesztes ezt mondja.

-Hazudsz.

Komolyan, hogy lehet valaki ennyire idegesítő mint ez az Apollón?

-Te minek az Istene vagy?

-Ha kitalálod, nem zaklatlak tovább.

-És ha nem?

-Haha. Akkor nem szabadulsz meg.

-Nincs időm a játékos hülyeségeidre. Viszlát!

-Hm!

-Athéné, lányom. Fontos bejelenteni valóm van.

-Nem teszem.

-Tessék?

-Nem megyek férjhez. Hiába kényszerítetek. Nincs szükségem senkire.

-Ugye te sem akarod, hogy...

-Megszóljanak? Miért tennék? Én példakép vagyok a halandók számára, Apám!

-Egy férj, a jövendőbeli gyermekek csak jó fényt hoznak a családunkra!
Vagy talán? Valami más áll a háttérben?

Akkor nem tudtam gondolkodni, annyira egyedül voltam a gondolataimban és csak egy valaki jutott az eszembe.

-Mást szeretek! Igen...

-Nocsak... Ki ez az ifjú?

-Öhm... Apollón.