Tanárnak lenni, amikor

08.29.

Nézzük, mit dolgoztunk, amióta bejárunk, de gyerekek még nincsenek:

- egy napot ügyeltem, mert vannak gyerekek :D
- tartottunk értekezletet - minden mindenhol szarabb lett, pl kevesebbet ér a munkám, illetve nem támogatják sehogy a kötelező továbbtanulást, nem hogy pénzzel (ezt már megszoktuk), de most már az van, ha tanulás miatti távolléten vagy, arra a napra nem jár fizetés. Holott kötelező hétévente továbbtanulni 120 kredit értékben vagy felfüggesztenek.
- beciepeltem a glettet és begletteltem az ocsmány lyukakat. Festeni is szerettünk volna, de nem mertünk, mert amit megpöccintettem a falat a spatulámmal, mar omlott is le a vakolat. Megcsináltam a mi termünket és a szomszédos termet. Aztán ledörzsöltük. Aztán lefestettük fehérrel a glettelt lyukakat, a radiátor mögötti falakat, a másik teremben pedig másfél falat. Illetve az egész ajtókeretünket is. Mindezt saját festékkel, saját glettel, saját eszközökkel, saját időmben, úgy hogy ezzel magam ellen dolgozom, mert csak úgy lehetne ebből a ránk omló iskolából menekülni, ha valakire végre ráomlana a vakolat... olyan gyerekek neveit festettem le, akiket a legrégebben itt dolgozó kollégáim se ismertek, vajon mikor lehetett az utolsó festés ezelőtt?
- megkaptam az órarendem és kitaláltuk, melyik nap hogyan ki ügyel, mikor ki melyik osztályt ebédelteti, ki viszi őket úszni és hasonló apróságok.
- levezényeltünk pótvizsgát öt gyerekkel. Lesz egy új diákom. Ezentúl nyolcan leszünk.
- feldíszítettük a termet őszi díszbe, sikerült összehozni egy szivárványt csakazértis, ami egész évben ott lesz a tábla felett. Ehhez nyomtattam, lamináltam, vágtam, ragasztottam, rajzoltam, festettem - mindent saját cuccokkal.
- megcsináltuk egy kollégámmal a bejárati ajtó melletti faliújságot, az ebédlő felé vezető faliújságot is.

Csütörtökön kezdünk, de még nem pakoltam ki az asztalomra, nem tettem rendet a szekrényemben, nem kezdtem el tanmetetet és egyéni fejlesztési terveket írni, nem csináltam meg a szomrúfejes faldíszt, nem frissítettem a szülinapi naptárt sem. Pedig a munkaidőmön túl dolgoztam, a teremdíszeket otthon, este és hétvégén is festettem.

És tudjátok, habár a tököm tele, de ez mind nem felháborodás, csak csalódottság. Azért nem omlik ránk a szar, mert vannak olyanok, mint én, mert van kollégám, aki bevonja kreppapírral az egész ajtót, és csodaszép lesz, de nem azért, mert ezt akarja, hanem mert muszáj, különben átlátni az ajtón, akkora lyukak vannak rajta. Mert van kollégám, aki otthonról hordja be a gyereke régi játékait, hogy legyen mivel játszani a kicsiknek a szünetekben. Mert mindig van valaki, aki a gyereket figyeli, én se akarom, hogy a hányadék retkes termekbe kelljen visszatérniük. Ezért. És közben tudom, hogy hagyni kellene a fenébe és csak megvárni, hogy összedőljön az egész, aztán akkor csináljanak vele, amit csak akarnak.