Nincs-ember a sírhoz kísér (befejezett)

Utószó

Soha többé nem láttam se a kriptát, se Myroviát.
Hazamentem Omdeorba, így Kasan nélkül egy hónapba telt az út.
Itthon megtudtam, hogy az eltünésem elég ok volt arra, hogy Lasid eljegyezhesse a húgom. Erinen látszott mennyire boldog, még nekem is képes volt örülni.
Én viszont nem találtam a helyem. Kasan nélkül minden szürke, szomorú lett, mintha hiányozna belőlem vagy a világból egy darab. Már nem olyan, mint régen volt, nem találtam azokat az örömöket.
Nem bírtam sokáig a faluban maradni. Nem akartam itt megszülni a gyermekem. Ennél ő jobbat érdemel. Elmentem Kastarba, ahová Kasan mindig is el akart jutni, megkerestem Issyt. Azt hiszem jó lesz neki itt, elég távol Myroviától és a Nincs-embertől. De nekem itt se lett más. Nem tért vissza az életkedvem, nem múlt el a fájdalmam.
Sokat gondolkozom mostanában Xevaron és a régi álmaimon. Nem hiszem, hogy véletlenek lennének. Bár először Kasan életét kérte, aztán a fiamét, valójában mindig engem akart. De csak harmadszorra sikerült elérnie. És hogy Xevar mit tervez velem? Ezt nem tudom. Visszaszerzi az erejét és porig égeti a világot? Vagy visszatér a sátánhoz, és a pokolban építi tovább a birodalmát? Esetleg valami egészen más, harmadik lehetőség?
Bármi is következik az már nem az én történetem, annak itt vége van.