Attack on titan Oneshot

[Armin Arlert] »Kép«

FIGYELEM!🚨
Ebben a részben 🔞-os jelenetek fognak megjelenni. Ha nem bírod, vagy nem szeretsz ilyeneket olvasni, akkor még nincs késő átlépni erről a részről! A történet biztos hogy fog SPOILEREKET tartalmazni, ezért is SAJÁT felelősségre olvasd el! Ha itt maradtál, akkor jó olvasást kívánok!

»reader szemszöge«

Én, Eren és Mikasa haza felé tartottunk. Kora reggel mentünk el a plázába. Mondhatni egy baráti napot tartottunk. Este fél hétkor Eren-éknél voltunk már.

-Olyan kár, hogy nincs itt Armin.-mondtam.

-Ugye? Rossz azért.-mondta Mikasa.

-Armin most Törökben van. Jól érzi magát, de biztos, hogy mink is hiányzunk neki.-mondta Eren.

-Ti naponta mennyit beszéltek?-nézett ránk Mikasa.

-Nem beszéltünk telefonon azóta, amióta ott van.-felelte Eren.

-Én naponta ötször beszélek vele.-mondtam elpirulva.

-Nocsak, nocsak. Csak nem történik valami köztetek?-hajolt közelebb Mikasa.

-M-Mikasa! N-nem!-vörösödtem el még jobban.

-Ne mond azt, hogy nem érzel valami Armin iránt. Hisz, amióta odaadta a sötét zöld szvetterét, csak azt hordod.-vigyorgott Eren.

Sajnos a gond az, hogy igazuk van. Fülig szerelmes vagyok a fiúba, pedig nem lehetnék, mert kiskorunk óta legjobb barátok vagyunk. Így csak elrontanánk a barátságunkat.

-Ah. De. Szerelmes vagyok Armin-ba.-mondtam elvörösödve.

-Na végre! Ezt nem tudod eltitkolni! Főleg nem előttünk!-mondta Eren.

Még egy darabig zaklattak evvel a témával, végül Eren édesanyja, Carla jött be a szobába, hogy apám itt van értem, és hogy menjek. Elköszöntem tőlük, utána haza mentünk. Otthon lezuhanyoztam, ettem, utána felmentem a szobába. Megvártam a fél egyet, és rá írtam Armin-ra, hogy nincs-e kedve telefonon beszélgetni. Mindig inkább akkor beszélgetünk, amikor a szüleim alszanak. Még sem hallgassák ki a beszélgetésünket. Miközben vártam Armin-ra, addig én felpróbáltam az újdonsült szoknyám, ami kicsinek számított. Annie-nek terveztem elküldeni, hogy hogyan nézek ki, de nem neki küldtem. Ezt akkor vettem észre, amikor Armin reagált rá.

-TESSÉK?-kaptam fel a telefont.-JÉZUSOM!

-Y/n, megtennéd azt, hogy nem kiabálsz? Fél egy van.-kopogott be anyám.

-Bocsi, anya!-mondtam.

Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Fasznak kell ugyan olyan színű profil mind a kettőnek, így persze, hogy elnéztem. Nem néztem a nevüket. Most mit fogok mondani Armin-ak, ha fogunk beszélgetni? Meg fogtam a fejem, és leültem az ágy szélére. A földön heverő szoknyát néztem. Legszívesebben elsüllyednék szégyenembe. Hirtelen felcsengett a telefon. Szöveges üzenet jött, amit Armin küldött.

„Tíz-tizenöt perc múlva tudunk beszélni, addig kibírod?"

Most magához nyúlt, azért írta ezt? Most ez a gondolat teljesen felizgatott. Húzzam az agyát, vagy így is már ki húztam a gyufát nála? Nem baj! Húzzuk az agyát. Válaszul azt írtam neki, hogy pedig már vártam a hívását most. Nem is kellett több percet várnom, felhívott. Amint felvettem, mind a kettőnk kamerát kapcsolt. Armin az ágyban feküdt, a kezében pedig a telefon, de a másikkal..had ne mondjam. Tiszta vörös arccal néztem mindenhova. 

-Mi újság?-kezdtem bele a beszélgetésbe.

-Vajon mi?-nevetett egyet.-Nekem szántad azt a képet?

-N-nem! Annie-nek terveztem, mert kíváncsi vagyok a véleményére. De azóta elküldtem neki.-feleltem.

-Szerintem nem kell neki válassz, mert én adok neked. Cuki vagy benne. Jól ki hozza az alakod és a combod.-mondta.

-T-tényleg?-csodálkoztam.

-Igen. Szerinted akkor miért akartam később beszélni? Így most konkrétan hívásban elégítem ki magam.-mondta.

Amint ezt ki mondta, át futott rajtam az a gondolat, hogy mi van ha, ott lennék, és én csinálnám azt neki, nem pedig egyedül kéne. Kicsit, sőt eléggé felizgatott ez az egész. Miközben Armin-ra figyeltem, a kezem lejjebb csúszott a nőiességemhez. Nem szabadna, de muszáj lesz.

-Miben mesterkedsz, Y/n?-kérdezte Armin, közben sóhajtott egyet.

-Te hibád.-motyogtam elpirulva, közben rá haraptam alsó ajkamra.

-Jaj, hogy te most..aha. Értem én.-mondta vigyorogva.-Akkor miért nem nézzük egymást? Nem szeretnéd?

-Dehogy is nem!-motyogtam.

Mind a ketten elhelyeztük a kamerát olyan helyzetbe, ahol teljesen rá láttunk a másikra. Én tisztára láttam Armin-t, ahogy ép kényezteti magát, de ő is jól látott. Bugyin keresztül izgattam magam, közben a fiút néztem.

-Jobb lenne, ha itt lennél!-motyogtam.

-Ha gondolod, legközelebb jössz te is, és akkor nem hívásban fogjuk ezt csinálni.-morogta.

Bele nyúltam bugyimba, és úgy folytattam tevékenységem. Armin perverz dolgokat mondott, amitől sikerült még jobban fel izgulnom. Most ha itt lenne, sajnálnám a szüleim. Levettem magamról pizsama felsőm és nadrágom.

-Bugyi hol marad?-kérdezte kuncogva Armin.

-Még nem!-mondtam.

Először egy ujjammal izgattam magam, végül csatlakoztattam a másikat. Eközben figyeltem Armin-t, aki konkrétan vággyal teli tekintettel figyelt. Soha nem gondoltam volna, hogy a legjobb fiú barátom egyike veri rám. Ha Eren csinálná, azt mondom oké, tetszem neki, nem nagy szám. De Armin. Aki nekem tetszik. Fel nem fogom.

-Lehet, hogy el sem fogok tudni menni!-mondtam.

-De elfogsz!-morogta.

Ő konkrétan az utolsó mozdulatokat csinálta, míg én próbáltam halkan nyöszörögve a csúcsra jutni. De nem sikerült. Armin öt percére rá el élvezett. Látta mennyire „szenvedek", szóval nagyon perverz szavakat, mondatokat mondott nekem. Köztük volt az is, hogy amint haza érnek, egy szeretkezéssel köszönt, ami kicsit vad lesz, de szeretettel teli. Sőt, még konkrétan le is írta, hogy miket csinálna velem. Ez vitt engem csúcsra. Próbáltam a lehető leghalkabban fel nyögni.

-Mikor..fogtokh haza érni?-dőltem hátra az ágyon.

-Holnapután délután fogunk.-feleltem.

-Még két napig szenvednem kell? Nagyszerű.-morogtam.

-Az már semmi. Kettőt pislantasz, és már otthon vagyok.-mosolygott Armin.

-Így legyen!-mondtam.

Rendbe szettem magam, végül még két óráig beszélgettünk. Előjöttek a perverz gondolatok, de azok tíz percig tartottak. Armin vissza váltott arra a kedves, aranyos srácra. De nekem mind a két személyisége bejön. Amint letettük a telefont, írtam Mikasa-nak, hogy holnap, vagy is ma muszáj ki mennünk. A lány inkább felhívott, mert nagyon hajtotta a kíváncsiság. Amint megtudta, sikoltozott. Carla szólt rá, hogy egy kicsit halkabban.

Szóval igen. Nem természetes dolog, de egy élmény. Legalább is nekem. Pedig csak egy félre küldött képpel kezdődött.