Képzeljük el, hogy nincs értelmes magyarázat a gyilkolásra

1 0 0
                                    

Az vagy, amit teszel.

Ha csak az lennék, amit eszem, akkor összetételemet tekintve szárított cickafark, banán, kenyér, nagy mennyiségű csokoládé, krumpilpüré és víz volnék, egy átlagos napból kiindulva.

De van – e szándéka bennem a zöldségnek, gyógynövénynek, folyadéknak, vagy csak lehetővé teszik, hogy megtegyem azt, ami a szándékom?

Legyen az bármi. Az a bármi, a tett. Ami már én vagyok, aki most gondolkodik.

Szándékom szerint megetetem, megitatom, felöltöztetem magamat, megvédem a testet, amiben élek, hogy folytatni tudjam az életet, amivel további szándékom van.

Minden nap más és más villamosvonalon jegyet lyukasztani. Oda tartani, ahol a megvalósulást remélem.

Elkérni, nyúlni érte, átvenni, eltenni, elvinni, átadni, kapni érte valamit, elfogadni.

Kifejezni. Közzétenni. Formába önteni: szobor, kép, vers, péksütemény, szoba lefestett falai, télikabát, kávéfőző, templom.

Beszéd. Élő tett. Minden részem és részletem elmond: fel vagyok szerelkezve tetőtől talpig, nemcsak állig, fölötte ott a szám, vele szavakkal mondom ki.

Ha akarom kicserélem a felszerelkezést felfegyverkezésre. A magam részéről védelmi szándékkal, ami a másik felől támadás. Nem azon múlik, hogy a beszélő számmal eszem – e disznóhúst.

Kéz. Építő testrész: fűrészel, becsavaroz, egymásra rak, hajtogat, hegeszt, műtétet végez, leír, rajzol.

Rajzol. A kezével szól: testbeszéd. Testvérbeszéd. Testvérgyilkosság.

Minden megvan: őstörténet. Eltérő szándékú hitkövetés.

Képzeljük el. Vagy fordítva: az elképzelt létezése teremtse meg bennünk a kigondolás vágyát.

Kvíz. Találjuk ki a valósat. Hagyjuk magunkat azon töprengeni, amit eredendően tudunk.

Tehát, képzeljük el, hogy nincs értelmes magyarázat a gyilkolásra.

Kellemetlen feltevés?

A részletekben fellelhető logika megtévesztő ereje sokakban felmenti a tettest. A megértés elbizonytalaníthat, ha nincs mellette egy sziklaszilárd, előre tisztázott, csupasz értékhierarchia.

Olyan, mint házasságkötéskor a hűség ígérete. A csalás, az csalás. A hűtlenkedőnek el kell ismernie a hűtlenségét, okokra való hivatkozás nélkül.

Manipuláció.

A jól felépített szónoklat mindig talál híveket, a hívekből újabb szónokok születnek, akiket követni kezdenek. Készen akár arra is, hogy életeket vegyenek el.

Játék egy műanyagból kiöntött szakállas istenfigurával.

A későbbi gyilkos korábban csak egy megszólított. Olyan, aki hagyta magát.

Mert jólesett neki. Szerepe van. Végre.

Miközben hallgatta amit neki mondtak, nem dúdolgatta magában a gyerekkori kedvenc slágerét, nem próbálta összerakni szó szerint a szöveget, nem akart megfeszülve emlékezni valami teljesen másra azért, hogy nehogy elkezdje azt gondolni, amit hall.

Elmenni nem mert. Az nem illendő. Így adta át magát.

A gyilkosság, az gyilkosság.

Isten még ilyenkor is tapintatosan kérdez:

Hol van Ábel, a te atyádfia?

Káin a tőle megszokott flegmassággal így felel:

Nem tudom, avagy őrzője vagyok-e én az atyámfiának?

Bár nem engem kérdezett, de válaszolok.

Igen, őrzője vagy!


PrózákWhere stories live. Discover now