Kim Haneul a huszonkét éves orvostanhallgató nyaralni megy a legjobb barátjával, Lee Narival, hogy kipihenjék a hosszú, fáradalmas éveket, amiket éjszakákba nyúló tanulással töltöttek.
Igen ám, adott két személy, szintén legjobb barátok, nevük szeri...
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
||HANEUL||
Olyan rég volt már, amikor legutóbb szerelembe estem, hogy a testem már szinte teljesen elfelejtette hogyan reagáljon. Bár nem mondanám, hogy most szerelmes lettem, ugyanis az egy annál is bonyolultabb és összetettebb érzés, amit szavakkal sem lehet körülírni. Sokan a szerelmet az örökké tartó fájdalommal és szenvedéssel hasonlítják össze. Én mégis az egyik legszebb dolognak tartottam, hiszen a szerelem szép is tud lenni a maga módján. Azok szerint bár, akik jókor voltak jó helyen. Magam sem tagadom, a szerelem persze lehet fájdalmakkal teli csalódás is egyben, amit egyszer én is megtapasztaltam, de én olyan ember vagyok, aki csak a jó dolgokra próbál összpontosítani és azokra az emlékekre emlékezni, amik anno boldoggá tettek engem.
Most sem éreztem magam másképp, boldoggá tett az érzés. Az enyhén remegő végtagok, a meg nem szűnő bizsergés a gyomromban. Jungkook pontosan azokat az érzelmeket váltotta ki belőlem, amiket nagyon régóta nem éreztem, mégsem akartam ebbe nagyon beleélni magam.
Nari már türelmetlenül várt engem, ugyanis alig léptem be a szállásunkra, ő már ott termett előttem, fülig érő vigyorral. Szegény lány vajon mennyit várhatott arra, hogy mindent elmeséljen nekem? Már kis híján megsajnáltam, amikor megláttam azt a bizonyos Taehuyngot a kanapén ülni, telefonjával a kezében. Az illető, amint beléptem a látótávolságába, azonnal felállt és meghajolt elöttem.
- Te biztos Taehyung lehetsz - szólaltam, meg mire helyeselve bólintott. - Nagyon sajnálom, biztos kimerítő lehetett Narival az elmút pár óra.
- Hé! - kiáltott rám barátnőm, mire én felnevetve próbáltam kikerülni az ütést, amit rám szegezett apró öklével. - Igenis élveztük egymás társaságát - vigyorgott orra alatt, mire én kikerekedett szemekkel léptem hozzá közelebb.
- Ugye nem?
- Nem, dehogy! - válaszolt mindkettő tökéletes szinkronban. - Csak beszélgettünk, fagyiztunk meg elmentünk sétálni. - folytatta Nari félénkebben.
- Ajánlom is – mondtam anyáskodó hangnemben, majd magukra hagytam őket. Muszáj volt lezuhanyoznom.
[...]
Életem legnehezebb feladata volt Narit ágyba dugni, miután mindent elmeséltem neki. Merem kijelenteni, hogy ő jobban örült, mint én. Túlságosan izgatott lett a végére, miután kijelentettem, hogy Jungkook nemsokára itt lesz, hogy áthozza a bőröndömet. Már elmúlt tíz óra, amikor halk kopogás ütötte meg hallójárataim. Azonnal felpattantam, majd kezeimmel lesepertem a felsőm, mintha ezzel is leráztam volna magamról az izgatottságom. Egy mély levegőt véve kinyitottam az ajtót, így szembe találtam magam Jungkookkal, akin most egy sötétkék rövidgatya volt, felsőtestét pedig egy fekete póló takarta. Bizonyára izmok bújnak meg az anyag alatt.
- Szia – mosolygott Jungkook, miközben kissé lehajolt, hogy szemeink egy vonalban legyenek. Ez az egyik gyengém, Jungkook, kérlek ne csináld.
- Hali – mosolyogtam félénken, majd kicsit odébb álltam, hogy beengedjem. Egy ideig nem akart belépni, de végül meg győztem, hogy legalább egy italra maradjon. - Ez a minimum, amiért visszahoztad a bőröndöm.
- Ó, értem - mondta. - Ugye nem akarsz leitatni, majd az ágyadba csalni? - kérdése hallatán félrenyeltem a sört. Majdnem kiköptem a tüdőmet, míg ő csak jóízűen nevetve állt mögém, hogy megcsapkodja a hátamat. - Csak vicceltem, te jó ég!
Könnyes szemekkel néztem fel rá, mire ő ismét felnevetett. Miután abbahagytam a köhögést, az egyik doboz sörért nyúltam és odaadtam neki, mire ő mindent tudó pillantással illetett.
- Nem itatlak le, nyugodj meg - válaszoltam néma kijelentésére. - Tekintsd köszönetként. Nem hiszlek el! - tettem csípőre a kezemet. - Én itt beengedlek, sörrel kínállak köszönetképpen, te meg azon vagy, hogy megfulladjak a köhögéstől!
Jungkook továbbra is csak nevetett, míg én jó néhányszor a háta mögött lévő ajtóra pillantottam, abban reménykedve, hogy Nari nem ébred fel. Ám, amikor megmozdult a kilincs, hirtelen kihagyott egy ütemet a szívem, de szerencsére az ajtó nem nyílt ki. Bizonyára az a bolond most azon vacilál, hogy kijöjjön e vagy sem.
- Egy pillanat - mondtam Jungkooknak, majd elővettem a telefonom, hogy rá írják Narira, hogy ne merjen kijönni.
Egy aprót sóhajtottam, amikor láttam, hogy a kilincset elengedte.
- Na és eddig, hogy tetszik a hely? - szólalt meg Jungkook, ezzel is megtörve a csendet közöttünk.
- Őszintén? - nevettem fel, majd a pultra könyököltem, ezzel is kicsit közelebb kerülve az arcához. - Ha lehetne, ide költöznék.
- És miért nem teszed meg?
- Kezdjük ott, hogy nincs rá pénzem. - válaszoltam.
- Akkor csak képzeld, hogy van rá - folytatta. - Határtalan mennyiségű pénzed lenne és ide költöznél.
- Nem szeretném csak úgy a hátam mögött hagyni mindazt, amit eddig elértem - húztam el a számat, kicsit túlságosan is beleélve magam a képzeletembe.
Jungkook belekortyolt a sörbe, majd lenyalta az ott maradt cseppeket az ajkairól. Kifelé nézett az ablakon, hosszasan elmerengett valamin.
- Mi jár a fejedben? - lengedtem meg játékosan a kezemet szemei előtt.
- Csak - kezdett bele. - Elképzeltem, hogy körbeutazom a világot. Milyen menő lenne azután másoknak elmesélni, hogy jártam már mind a hét kontinensen. Csak képzeld el.
- Hm - néztem ki én is az ablakon, eltöprengve azon, amit Jungkook az imént mondott. - Nem lenne rossz. Legalább szereznék pár jó emléket.
- Pontosan - helyeselt, majd lehúzta az utolsó kortyot is a dobozból. - Köszi az italt.
Rámosolyodtam, majd elvettem tőle az üres dobozt, hogy kidobhassam.
- Ha nem bánod, én most megyek - mondta, miután visszaültem a székre. - Aludnom is kéne a műszak előtt.
- Persze, menj csak. Köszi, hogy elhoztad a bőröndöm.
- Igen, már csak az enyém hiányzik. - mondtam, mire én észbe kapva már rohantam volna érte, de Jungkook a csuklómra fogott, amitől hirtelen egy jóleső bizsergés futott át a testemen. - Ráérsz vele holnap. Egy jó ok, hogy ismét láthassalak. - mosolygott rám. Az kinti fények beragyogták mélybarna szemeit, amiket így még gyönyörűbbnek tartottam. Egyszerűen rabul ejtettek.
||JUNGKOOK||
Hülye lennék tagadni, totálisan szerelmes lettem. Soha életemben nem gondoltam volna azt, hogy ez egyszer velem is megtörténhet. Az a bizonyos szerelem első (második) látásra, eddig annyira abszurdnak tűnt, amikor a filmekben láttam. Nem létezik tökéletes ember, de ő kivétel volt. A haja, a szemei, az orra és az ajkai, tökéletesek voltak. Az apró kezei, a karcsú dereka és azok a sűrű pillák, amik gyönyörű íriszeit ölelik körbe. Ha tehetném, egész nap őt nézném, szemeimmel feltérképezve arca minden egyes kis szegletét.
Nagyot sóhajtva fordultam másik oldalamra az ágyon, magamban jól pofon vágva magam, amiért elfelejtettem elkérni a számát.
Morogva rúgtam le magamról a hajszálvékony takarót, amikor ismét meghallottam Taehyung horkolását. Nagyon nyugodt természetem van tulajdonképpen, de ez a barom mindig fel tud húzni még akkor is, amikor nem önszántából teszi. Szegény annyit bántom magamban, esküszöm már megsajnáltam. Terveztem átmenni hozzá és meglökdösni, hátha akkor abbahagyná addig, míg el nem alszom, de hosszú napot hagyott a háta mögött ezért most békén hagytam. A fejemre raktam egy párnát, hogy ennyivel is tompítsam a Taehyung által generált zajt és megpróbáltam elaludni. Titkon remélve, hogy vele álmodom.
