Heather - hsyvia

Csalódás

Az emlék nem szomorított el, sőt feldobott.
Az az este Harryvel megerősítette hogy a kapcsolatunk nem változott így hát az utolsó pár lépést a nagyterem felé az arcomon egy vigyorral tettem meg ami az ominózus éjszaka után már állandóvá vált.

Kinyitottam a nagy tölgyfaajtót és beléptem. Az eddigi boldog mosolyom mintha ott sem lett volna. Helyette halálra vált arccal figyeltem a történéseket melyek legrosszabb rémálomként pörögtek a szemem előtt.

Mintha minden lelassult volna hogy a jelenen végignézése biztosan kínozzon és nehogy épen kimásszak belőle.
Végig néztem ahogy Ginerva magához húzza Harryt a gallérjánál fogva és szenvedélyes csókba kezdenek miközben mindenki más tapsol és éjjenezik. 

Hermione és Pansy a két oldalról azonnal aggódó tekintetet vetettek rám de én akkor ezt észre sem vettem.

Csak néztem a csókolózó párt miközben éreztem ahogy a szívem darabokra törik. Apró darabokra melyet utánna még valaki megtapos.

Nem tudtam uralkodni magamon. A könnyek végiggördültek az arcomon én pedig hátat fordítva rohantam ki a nagyteremből.

Hallottam még ahogy barátnőim a nevemet kiáltva próbálnak utánam jönni de én előlük is elmenekülök.

Én csak egyedül akarok lenni!...

Kint az udvar üres volt, lerogytam a legtávolabbi padra és zokogni kezdtem.

Hogy hihettem azt hogy ebből lehet bármi is?!..
Idióta vagyok. Ő sosem fog úgy szeretni engem..