Vita

878 48 2
                                    

A lift oldalának nekidőlve vártam, hogy felérjek a 3. emeletre. Mikor kinyílt az ajtó egy nagysóhajtással kíséretben lépten ki rajta, és indultam meg az úti célom felé. Az ajtórésnyire nyitva volt így kopogás nélkül beléptem majd becsuktam és leültem egy székre.

Megbeszélést tartottunk, amire be kell valljam nem figyeltem. Sokkal inkább csak Lizát bámultam. Csak néztem és néztem, ahogyan magyaráz és hirtelen arra lettem figyelmes, hogy véget ért az összejövetel. Már álltam volna fel, amikor megszólalt.

- Laci, te maradj még egy kicsit. Beszélnünk kell! - szólt utánam.

Ekkor Brúnó visszafordult az ajtóból, de neki intett, hogy menjen. Ezt látva felélénkült bennem egy halvány reménysugár, hogy talán szeretné megbeszélni a dolgot. Ő föl az asztalra én pedig a székemre ültem.

- Szóval, azért hívtalak vissza, mivel lenne itt pár dolog, amit át kéne beszélnünk - kezdett bele. - Mostanában egyre több visszajelzést kapok, mint a közönség, mint a szervezők részéről, hogy részeg vagy a koncerteken. Elfelejted a szövegedet, mást énekelsz, vagy éppen leállsz vitázni valakivel a nézőtérről. Ez nem állapot! Nem teheted meg a rajongókkal, hogy nem azt kapják, amit érdemelnek, vagy amiért fizettek! Elég sokan ismernek titeket, nem hiányzik a fölösleges botrány! Értem én, hogy van egy magánélet, ahol nem minden oké, de ha nem bírod, a fellépéseket szólj! Inkább ne legyenek egy ideig bulik, mint hogy ilyenek legyenek. Többet vártam tőled - mondta fejcsóválva, és ezt követően a szemembe nézett. - Nem tudom kit látok, de az biztos, hogy nem azt az embert, akit valaha szerettem.

Majd leszállt az asztalról és elkezdte összeszedni a cuccait.

- Ja, és ha megkérhetlek, ne bámulj, miközben alszom. Elég zavaró - közölte és otthagyott.

Ott ültem összetörve, és hirtelen felindulásból utána kiáltottam.

- Segíts! - kiabáltam, de már nem hallott.

Dühömben megfogtam a vázát, ami az asztalon volt és földhöz vágtam. Átsétálva az üvegszilánkokon kinéztem az ablakon. A távolban villámlott, és már az eső is eleredt. És amikor megláttam a parkolóból kihajtó sárga taxit még jobban összeszorult a szívem. Hiszen azért taxizik, mert a kocsija szerviben van. Miért van szervizben? Mert miattam összetörte, mert voltam olyan hülye, hogy leálltam vele veszekedni a kocsiban, amikor Brúnót kiraktuk.

Keserű léptekkel haladtam lefelé a lépcsőn, majd tovább az utcán. Nem érdekelt, hogy esik az eső, nem érdekelt, messze van innen a házunk. Semmi nem érdekelt. Csak sétáltam a most már zuhogó esőben hazafelé és gondolkodtam. Ahogyan mostanában oly sokszor. Hogy min? Az új albumon, valamint a történtekről. Hiszen most lehetett volna, azaz alkalom, amikor elmesélem neki, hogy mi is történt pontosan. Hogy azon az estén, Manuel születésnapján nem voltam magamnál. És most nem csak a piáról beszélek, hanem a drogról is. Arról a drogról, amint a rendőrök találtak, miután elment Liza. Mint kiderült, bejutott a bulira egy diller, és jó viccnek találta, beállítani a társaságot. Így történt, hogy Vini, Manuel, és én is olyan dolgokat tettünk, amiket nem akartunk. Tegnap jött meg a levél, a kapitányságról ahol összefoglalják mi is történt pontosan. Csakhogy ez az egész rendőrösdi Liza tudta nélkül zajlott, így nem tud a levélről a történtekről és a részletekről. Ezen gondolatment sokadik végigfutása után, folytattam a fejemben összeállt szöveg írását. Így született meg a hazafelé vezető, hosszú és vizes úton, a Paranoia album, egyik dala, a Fantázia.

Rég találkoztunk, legalábbis, ha nem számítjuk a tegnap estét (Spacc ff.)Where stories live. Discover now