Lying Words - gentle cold touch (Jungkook ff.)

"Céltábla"

Raewon szemszöge:

Hajnali órák lehettek, ősz lévén némileg hűvös volt. A hideg csípte a bőrömet, ami miatt viszkető érzés lett urá rajtam.
Ahhoz képest, hogy némileg sötétséget lehetett látni, hál' istennek azért volt kivilágítás. De mégis, nagy nyüzsgés volt. Autót mentek el mellettem, miközben csendesen lépkedtem a járdán.
Embereket lestem meg és kissé elszomorodva vettem észre azt, hogy egyre több ember romlott.
Látom az emberek felett a glóriát színekben. Minél sötétebb annál gonoszabb. Ez az én "szuperképességem" vagy máshogy mondanám. Szerencsétlenségem, mióta az eszemet tudom ezzel élek. Az elején anyám, csak azt mondta, hogy képzelődtem. Viszont ahogy egyre többször mondtam neki, a végén már idegesen egy pszichológushoz rángatott, aki fogyatékosnak titulált.
És ezt ugye régebben a volt általános iskolámba mindenki megtudta. Különcnek, fogyatékosnak, vagy nyomoréknak nevezett, bár az utóbbi nem igazán tudom miért mondták.

Annyira bámultam egy alakot, hogy azt vettem észre, ahogy ő bámult engem. Egyáltalán nem volt a feje fölött glória, amin igen meglepődtem. Az alak, vagy inkább a feketés árny megindult egy irányba.
Én idióta mód utána eredtem. Táskámmal az oldalamon, csak úgy szaladtam, kapkodtam a lábaimat. Egy kisebb utcába szaladt, ahova én is beszaladtam.
Az alakkal szemezve feszültem be és kezdett el hevesen kapálni a szívem. Nagyon tartottam, most hogy egymással szembe, a sötétben bámuljuk a másikat.

–Nem ide való vagy!–szólalt meg karcos mégis túlontúl morgó és egyben mély hangon. Mint egy nem e-világi hang lett volna. Mint mikor a filmekben a démonnak vagy a boszorkány hangját mutatják be. –De örülne neked apád, ha láthatna. Elviszlek hozzá. Dögölj meg te büdös dög!–indult meg felém egy tőrrel a kezében.

Egy halk sikoly hagyta el a számat, miközben ösztönösen meglendítettem a táskámat felé. Próbáltam kitérni a szúrásaitól. Viszont figyelmetlen voltam és ehhez nem igen edzett. A földre terített és már épp szúrta volna belém a "bökőt", mikor valami leterítette és emellé egy hang is társult.

–Hozzá ne érj te mocskos görcs!–szólalt meg parancslóan a mély orágum és lépteit véltem felfedezni, ahogy az közeledett felém.

Ösztönösen húzódtam el felőle és igyekeztem a lehető legtávolabb lenni tőle.

–Nem megölni akarlak Raewon!–ejtette ki a nevemet az idegen és ahogy leguggolt elém egy velem egykorú fiatal sráccal találkoztam. –Hanem megmenteni!–mosolyodott el, majd a másik ember felé fordult és elködösült tekintettel bámulta a másikat.  –Most meghalsz boszorka!–indult meg felé és szinte azonnal megölte, vagyis inkább ketté tépte a férfi testét..

Neki rugaszkodott, majd egy gyors mozdulattal a tőrt az ő szívébe szúrta át. A férfi porrá vált, miközben meglepve figyelte a magába kerülő fegyvert.

Alig bírtam feldolgozni az akkori történteket. Fejem zúgott a megannyi kérdéstől, miközben próbáltam megnyugodni és erőt venni magamon. A látásom homályos volt.
Ennek ellenére sikerült leküzdenem mindent és nehézkesen felkelve, némileg remegő lábakkal támaszkodtam meg a mellettem elhelyezkedő kukában.

–Nem akartalak megijeszteni Won–szomorkásan elmosolyodott a srác, miközben egyre közelebb lépdelt hozzám.

Hogy mi? Honnan tudja a nevemet? Meg miért is ismer? Mióta?
A férfit bámulva meredtem rá, miközben igen gondolkodtam azon, hogy miféle szerzet. Férfias, nagyon is. Éles vonásai vannak, tetoválások borítják a fél testét, innen sejtettem.  Emellett piercingekkel is rendelkezett. Egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy megbámultam magamnak a férfi túlontúl tökéletes testét.

Az idegen megmentőm fölényesen elmosolyodva megnyalta ajkait, miközben egy pillanat alatt felkapott az ölébe. Igazából ezt csak akkor tudtam felfogni, mikor már egy jó ideje cipelte a testemet. Nem egy igen pihe könnyű lányka voltam, de ez neki gond egy szál se lett volna, Mintha egy toll pihe ettem volna számára, vagy egy egy rongybaba.  Ahogy tényleg realizáltam, hogy a srác kezei közt voltam. karmazsin vörös lett az arcom.

- Nagyon kedves vagy meg minden, de letennél? Én is tudok járni - krákogtam egy sort és elkezdtem ficeregni a kezei közt. - Ya! Nem hallottad amit mondtam nyúlképű?! - csattantam fel és mégjobban ficánkolásba kezdtem.

- Örülhetnél annak, hogy megmentettelek! - horkantott fel és forgatott azonnal szemet. - Majdnem megöltek. nem rémlik Tökmag? - cipelt továbbra is és akik mellett elhaladtunk félrenéztek. 

Sejtésem se volt, hogy miért bánt velem úgy, mint egy holmi kisbabával. Szemet forgattam és duzzogni kezdtem.  Teljesen természetes volt az hogy egy igen helyes valamilyen boszorkánytól, vagy mitől megmentett, utánna meg már a kezében lógtam és duzzogtam. Teljesen hétköznapi, így kell ezt Raewon, te nagy eszes nőszemély. Halkan felsóhajtottam, úgyse tudtam volna kimenekülni karjai szorításai közül, mert nagyon szorosan tartott. Iszonyat erős volt. Valamiért tetszett, fingom se érti, hogy mitől. Valami fura köteléket, vonzódást éreztem felőle. 

- Ezért ennyire ne ábrándozz rólam, még a végén felizgulok - pimaszul elvigyorodott és megnyalta ajkait, majd azután beharapta alsó ajkát.

     °~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°

Hangosan nevetni kezdtem és megráztam a fejemet. Már egy ideje bekerültünk egy kisebb lakásba, ami igazán hasonlított egy hippinek a lakó kocsijához, egy kissé szétnyűtt kanapén ücsörögtem. Térdeimet csapkodtam a kacagástól, sőt le is töröltem kibuggyanó könnyeimet, amiért ilyen nagy faszságot mondott a srácnak az ismerőse.  A két srác csak értelmetlenül bámult engem, miközben én majd meg fulladtam a vonyítástól.

- Mindig is ilyen volt? - tette fel a kérdést a "fehér" hajú és összevonta a szemöldökét. - Nem így emlékszek rá - merült el kissé a gondolataiba. 

Értetlenül pillantottam rá, sőt még a nyálamat is félre nyeltem. Mellkasomat ütögetve, köhécseltem, közben szemeimet szorosan lehunytam a fájdalom miatt.

Egek, ezek meg mi a fenéről beszélnek, még életembe nem találkoztam velük, sőt létezésükről se tudtam. Ez kicsikét ijesztő.

Nagyon érthetetlen, bugyuta fejet vághattam, mert a két férfi elmosolyodott, majd össze is néztek.

- Rohadt aranyos! - nevetett fel  a nyuszi arcú, majd vigyorogva rám nézett és egyet kacsintott.

– Nem értem, hogy mi a fenéről csacsogtok. Életembe nem láttalak titeket–kezdtem el magyarázni és kezeimet keresztbe fontam mellkasom előtt.

Értetlenül meredtek rám és közben a szemöldöküket magasba emelték. Nem értettem szinte semmit se, de azt fixen sejtettem, hogy nagyon átvertek.

– Te nem ember vagy! – jelentette be lazán a szöszi, mire köpni, de még nyelni se tudtam.

–  Jó vicc! Miféle humorbogyót vettél be? - húztam fel az egyik szemöldökömet és fontam össze karjaimat a mellkasom előtt. 

Mindkét srácnak a tekintete elsötétült, miközben búskomor arcot kezdtek el vágni.
A megmentőm felkelt, akiről megtudtam, hogy Jeongguk a neve elém térdelt.

– Tökmag, megmutatom neked azt, amit mások nem képesek megtenni. Ha kell segítek is neked, hogy utánna elfogadd magad – nyújtotta felém a kezét, amit én készségesen elfogadtam.

Gondolhattam volna, hogy csak hazug szavak lesznek.