Summer of Love | ✔️ |

11. Boldogság

Reggel az eső kopogására kelek. Ahogy egyre jobban térek, magamhoz úgy kezdem felfogni a derekamra nehezedő kezet. Majd azt is, hogy az ágyneműnek olyan illata van, mint Kornélnak. Ekkor nyitom csak ki a szemem és tudatosul bennem, hogy nem otthon vagyok. Ezzel a tudattal pedig a tegnap este is kisfilmként vetítődik le újra előttem. Hirtelen egy apró puszit érzek meg a meztelen vállamon, majd a nyakamon aztán pedig az arcomon is. Ekkor már Kornél arcát is megpillantom, amin egy boldog mosoly ül. Felesleges lenne tagadni mióta felkeltem az én arcomon is ugyan ilyen mosoly vert tanyát.

– Jó reggelt! – fordulok hátra így Kornél felém tud magasodni. Újra.

– Jó reggelt! – nyom egy csókot az ajkaimra, majd elindul egyre lejjebb.

– Kornél – sóhajtom és próbálom eltolni.

– Hm? – motyogja a bőrömbe.

– Nem lehet – túrok a hajába.

– Miért nem? – mászik fel a köldökömtől az arcomhoz.

– Mert apa már biztos aggódik. És haza kell mennem.

– Maradj ma itt. Töltsük együtt a napot – néz rám úgy, mint egy kisfiú.

– Apa már így is ki akar szerintem nyírni. Mind a kettőnket – húzom el a számat szomorúan.

– Meg küzdök vele – néz, rám elszántan belőlem pedig kitör a kacagás a válasza hallatán.

– Mit szólsz ahhoz, hogy csinálok valami reggelit, közbe felhívom apát és meglátjuk, mit tehetek az ügy érdekében? – mosolygok rá.

– Kezdetnek megteszi – bólint s legördül rólam.

Kikászálódok az ágyból, majd tanácstalanul fordulok hátra. Kornél háton fekve a kezét a feje alá téve szemtelenül méreget. Kétség sem fér hozzá, hogy élvezi a helyzetet.

– Kaphatok valami ruhát? – tárom szét a kezem.

– Kutass nyugodtan a szekrénybe. Biztos találsz valami kedvedre valót – vigyorog rám. – És amúgy el kell ismernem kész Picasso veszett el bennem – időzik el a nyakamnál, a kulcscsontomnál és a mellemnél a tekintete.

Nem kell ahhoz lenéznem, hogy tudjam, mi vagy inkább mik vannak ott. Tökéletesen emlékszem rá, hogy amikor azoknál a pontoknál járt, hogy kaptam a hajába. A csípőmet direkt a szokásosnál is jobban billegtetve sétálok a szekrényébe, majd mélyen belehajolva kezdek el turkálni a pólói között. Hallom az ágynemű súrlódását, majd nemsokára megérzem a két kezet a derekamra fonódni.

– Tudod, így is játszhatsz. De ezt itt – feszíti nekem az altestét – Mindenképpen neked kell elmulasztanod. És ha apukád azonnal haza fog parancsolni, akkor bizony nagyon meg fog haragudni, amiért nem mész rögtön haza. Szóval én a helyedben meggondolnám mennyire is érdekes a szekrényem hátulja – rögtön kikapok egy pólót, felveszem, majd szembe perdülök vele.

– Ezt most vegyem fenyegetésnek? – vonom fel a szemöldökömet.

– Nem. Távol álljon tőlem. Szimplán csak vázoltam a helyzetet – mosolyog rám ártatlanul.

– Én pedig akkor vázolom neked, hogy húzd ezt magadra és segíts valami ehetőt összerakni – nyomom a mellkasához az egyik boxerét. – A konyhába találkozunk drágám – fordulok ki a kezei közül vigyorogva, majd levonulok a lépcsőn.

Mivel fogalmam sincs, merre van a konyha így elindulok egy tetszőleges irányba. Úgy néz, ki a szerencse rám mosolyog, mert rögtön a célhelyre lyukadok ki. Megállok a konyha közepén, majd úgy döntök, megvárom, amíg Kornél méltóztatik lejönni, tekintve, hogy nem akarok másnál turkálni.