Miért pont én?! (Bakugou X Reader)

6.rész

Miután Kiri kirángatott a sokkból bementem és a szobám felé vettem az irányt.

-Mi a Szent szar volt ez? Istenem nem szabad. Nem szabad (Név). Ő a testvéred legjobb haverja. Plusz nem bízhatsz senkiben. -szerintem kicsit hangosan gondolkodtam mert a süni fent furán nézett rám.

-Mit nem szabad neked? Meg kiben nem szabad bíznod?-ohh basszus akkor hallotta.

-Jah háát. Őhm... Semmiről. Kicsit ideges vagyok. Nem tudom miért. De ja. Ha nem bánod akkor mennék a szobámba.

Huhh. El tudtam slisszanni Baku mellett de ő is jött. Miért követ? Ez nekem rohadt gyanús. Jajj te. Mit akar ez.

-Öhm. Pihenni szeretnék. Ha nem bánod. Egyedül.

-Felőlem. -de ugyan úgy követett. Nem értem miért. Para volt. Nagyon para.

-Figyu miért követsz? Olyan fura vagy. Menj és dumálj a bátyámmal. Vagy mit tudom én.

-Aham. Hát nem megyek. -ezzel egy kicsit gyorsabban kezdtem el lépkedni. Ahogy egyre jobban kezdtem a szobám felé közeledni ő is olyan gyorsan jött felém. Basszus ez rohadt para. Féltem egy kicsit. Olyan gyorsan vert a szívem hogy lehetett hallani. Már majdnem a könny is összefutott a szememben mikor oda értem a szobámhoz és sikeresen magamra zártam az ajtót.

Elég szaggatottan vettem a levegőt mert idő közben bekönnyeztem. Nagyon megijedtem. Olyan fura most a süni. Mintha nem önmaga lenne. Valami történt vele. Látszott az arcán. Háromra ki fogom nyitni az ajtót.

-(súttogva) 1...2....huhh....3.-majd ezzel kinyitottam az ajtót. Már nem volt ott senki. Éreztem hogy valaki nincs jól. Éreztem hogy valaki sír. Vagyis inkább szomorú és kicsit könnyezik. Na ez is új. Ilyen sem volt még. Nem éreztem ilyeneket.

-B-Bakugou? Minden rendben van? -majd a vendég szoba felé vettem az irányt. Idő közben a megmaradt könnycseppeket is letöröltem. Mikor oda értem akkor annyit láttam hogy már én is sírni kezdtem. Bakugou Katsuki sírt. Komolyan. Tele volt könnycseppekkel a szeme.

-Mi a baj? Katsuki? Hahó. Minden rendben van? Válaszolja már.

Nem válaszolt. Csak feküdt az ágyon és sírt.

-Bakugou Katsuki mondj már valamit. Kérlek. Lehet hogy tudok segíteni.

-Még is miben? Miben tudsz te nekem segíteni? Mond meg? Az apám halálán hogy tudnál segíteni? Ezen már senki sem tud.

Bakugou apja...... Uram Isten. Ekkor oda álltam elé, fel húztam az ágyból és jó szorosan átkaroltam. Most ő sírt én meg vígasztalom. Jó azt be kell vallani hogy én is sírtam de ez most nem lényeg. Katsuki apukája meghalt. Ez előhozta bennem a régi emlékeket. Nekem 2 éve halt meg az apám.

Leült az ágyra én meg megint az ölébe. Mint tegnap este. Próbáltam nyugtatni de nem ment. Símogattam a haját. Az sem segített. A nyakát puszilgattam. Az sem segített neki.

-Menjünk el anyukádhoz. Oké? Most leginkább rá van szükséged.

Úgy tűnt hogy nagyon nem akart el engedni.

-Nekem most rád van szükségem. Csak rád. Anyám sincs már. Ő róla nem mertem mesélni. De ő már egy éve hogy nincs. Neki nem tudnék mit mondani. Már egy helyen vannak. Ez a legfontosabb.

Vagyis akkor egyedül maradt. Nincs senkije. Csak mi vagyunk neki. Nem akartam én sem elengedni. Sírtunk együtt. Én az ölében. Ő meg alattam ült(NEM FÉLRE ÉRTENI). Nagyon szomorú volt.

-Csak te maradtál nekem. Csak te. Senki más.