15. Angyali sors (Epilógus)

23 1 6
                                    

     A motor hangosan zúgott, ahogy lelkiismeretesen vitte hátán a két fiatalt. A baleset után ugyan megjavíttatták és újrafesttették, azonban minden horpadást és karcot nem tudtak eltüntetni a felszínéről. A mélykék fémen ragyogóan csillogtak a nyárvégi, délelőtti Nap vakító sugarai.

     Theo haja alul kilógott a motorral megegyező színű bukósisak alól, a sötét tincsekkel vadul játszott a légáramlat. Lina a fiú mögött ült, arca nagy részét neki is sisak fedte. Szorosan átölelte barátja derekát. A fiú válla felett kilesve izgatottan figyelte az egyre fogyó utat. Haja vidám zászlóként lobogott mögötte, ahogy a csendes környéken haladtak.

     Alig tudta visszafogni magát. Még szerencse, hogy a sisak és a sebességük miatt senki sem láthatta az arcát. Gyanította, hogy igencsak furcsa fejeket vághatott, miközben próbálta magába fojtani az örömét. Egy idő után végül feladta és hagyta, hogy a kikívánkozó mosolya szétterüljön az arcán. Ha nem kellett volna olyan szorosan tartania a karjait Theo körül, biztosan minduntalan rövidnadrágja zsebéhez tévedt volna a keze, amiben egy kis, fehér boríték lapult.

     A benne rejtőző levél rövid volt ugyan, ám annál nagyobb örömöt okozott a számára, mikor először a kezébe akadt. Annyiszor elolvasta már, hogy fejből is könnyedén fel tudta idézni minden sorát:

     Kedves Lina!

    Örömömre szolgál tudatni veled az Intézet nővérei és jómagam által közösen meghozott döntésünket, miszerint felvételt nyertél Intézetünkbe, mint ifjú nővér. Elsődleges feladataid az Intézetünkbe kerülő lányok gyógyítása és ápolása, valamint az üvegházak gondozása lenne. Ebben Theresa nővér lesz a segítségedre.

     Ha elvállalod a felkérésünket, kérlek, jelenj meg augusztus 13-án, délelőtt Intézetünkben, a nővéri társalgóban! A feltételeket és egyéb tudnivalókat itt beszélnénk meg személyesen.

     Üdvözlettel:

     Madeline igazgatónő

     Miután a lány hetekkel ezelőtt felbontotta a levelet, nyomban nyilvánvalóvá vált számára, Theresa miért állította olyan biztosan, hogy találkoznak még. Egyből tudta gondolkodás nélkül is, hogy az adott időpontban meg fog jelenni az intézetben. Anyukájával azonnal meg is beszélték a dolgot, aki boldogan egyezett bele. Linának úgy tűnt, mintha meg sem lepődött volna rajta. Végül az indulást megelőző este izgatottan pakolt be újra a hátizsákjába. Ezúttal nem rettegéssel töltötte el a tudat, hogy az intézetbe kell mennie, mint első alkalommal; kíváncsian várta, mit fog hozni számára az elkövetkező idő. Ez az izgalom reggelre csak még inkább felerősödött benne, most pedig, mikor már úton voltak, alig bírt nyugton maradni ültében.

     Szíve egyre hevesebben kezdett verni, ahogy az éjkék jármű az intézet felé közeledett. Mikor befordultak a sarkon és megpillantották az impozáns, fehér falakat, még a tenyere is leizzadt.

     Theo lelassított, majd egy enyhe ívet leírva megállt nem sokkal a nyitott kovácsoltvas kapu előtt. Leállította a járművet és lepattant róla, hogy lesegíthesse Linát is. Bizonyára megérezhette a lány tenyerein a nedvességet, mert kedvesen felnevetett. Gyakorlott mozdulattal lekapta fejéről a bukósisakját és motorja kormányára akasztotta, utána egyből barátnője felé fordult. Vállig érő haja kócosan keretezte vidám arcát.

     – Nyugi, most nem vagy beteg – fogta nagy tenyerei közé Lina jóval kisebb kezét.

     – Tudom – mosolygott rá a lány. Szabadon maradt kezével óvatosan eltűrt egy kósza tincset a fiú szeme elől. – Csak olyan izgatott vagyok. Szívem szerint ugrálnék örömömben! De hadd vegyem ezt le – szabadította ki finoman a kezét Theo hosszú ujjai közül.

Álruhában (𝔟𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱)Where stories live. Discover now