Konosuba: Mert az Isten sem bottal ver!

1: A Túlvilági Agyfasz

Rövid Ismertető:
'...' - [Monológok/Gondolatok]
-... - [Párbeszéd(Nyilván)]
*...* - [Hangeffektek]
"..." - [Más nyelven való megszólalás]

Ahogyan azt a drága nénjém mondta volt egyszer: "Telhetetlenség minden rossz forrása!". Kár hogy ez a szép és mély gondolatja is akkor tudott csak kicsúszni a guráján mikor apám felőli bátyám, mondhatnám Béla kereszt, megörökölte nagyszülők 15 hektáros földjét kikövetelte mint idősebb testvér, úgy is hogy a tizenötből öt münköt kellett volna illessen. Ám milyen a mai világ, felmutatsz egy igen cifra falzum papírost, s amit a szemed ellát az a tiéd.

Azért münk már nem mérgelődünk, leghamarább azt is majd elissza, s a díszes gucsmát majd az elitt földnek porába veti mérgibe.

No, de komám! Gondolom te es most értetlenül nézel a szemeim közé, mint a jó bornyú az új kaput, hogy én miről tetszek beszélni. Hogy a nénjém bölcs szavaira visszatérjek... sajnos igaza volt, hogy nem baszta volna meg a kábelben tekergő 220 azzal a dísz kurvával együtt a másvilágon.

-x-x-x-

Eme gondolatok jártak az ifjú elméjében miközben fancsali és fáradt pofázmányán kissé érdes kezét végig húzta, olyan elkeseredett módon, hogy még embert így nehezen ha láthattam.

Minden bizonnyal érdekes, hogy ily' monológok járják a fejét ennek a fiatal léleknek még ilyen helyzetben is. Ez kissé kíváncsivá tett.

*ELŐREDŐL*

Talán mégis itt az idő, hogy kezembe vegyem az irányítást. Itt lesz az ideje hogy megtanulja az a bizonyos Démon Úr, hogy én nem csak egy viccként létezek az ő számára.

*TENYÉR KINYÚJTÁS*

Nézzük hát, mit rejtegetsz... Te elkóborolt lélek! Méltó leszel-e oltalmamra? Vagy te is csak a mélybe fogsz veszni, mint társaid, ki e világra tették be lábukat?

-x-x-x-

Az én becsületes nevem nem más mint Tordai László 16 éves fiatal, ki egy falucskában, Felső-Rókoson tölti mindennapjait, ha nem a mezőkön, avagy télen az ácsoknál, ahol próbálom a családunknak egy kevéske bónuszt hozni a házhoz. Fekete hajú, barna szemű, merész, egybön megmondó ember létemre sokszor keveredtem bajba, innen, na meg a munkámbó' származnak kisebb-nagyobb sebeim. Hogy az a baszott pénz ne vóna, má' könnyebb lenne az élet.

Ám most inkább örülök annak hogy a nagy dunyhába beletudtam bugyulálni magam az este eljöttével. Vagyis, jó lett volna, de hála apám hogy ő milyen tisztességes ember lett a válság óta, ő inkább úgy döntött hogy milyen jó volna a Májusi esőzésben néhány fát eltulajdonítani az erdő közepén, ami bíztomra nem ordítja azt, hogy: Milyen tökéletes hely vagyok hogy valami baj érjen téged

Azt szokták a vének mondani hogy a Májusi eső aranyat én, na de én meg azt mondom, hogy a férgek lepjék el a száját annak aki kimerte ezt a mondókát találni.

Apám kész vót, ahogy a munkatársai is, hisz tetszik tudni, nem illik ilyen eseményre vendégek nélkül indulni, főképp azért mert az ők agyából pattanna ki eme késői időtöltés. Én meg anyám unszolására, és apám igencsak szúrós tekintete miatt, mi oly hatott mintha ostort csattogtatna előttem, valahogy kimerészeltem fordulni az ágyból, osztán meg nem kell mondjam melyik hang ösztönzött igazán, ez oly' nyilvánvaló, mint én mikor egy jól díszesen becsomagolt, magányosan álló pálinkás üveget látok az asztalunkon, bár azért ilyen csoda is történhetne igazán. Nos igen, az itallal igen jóban állok.