10.

215 21 12
                                    

Karl szemszöge:

Alexal a pálya szélén csodálattal néztük a láthatóan elemében lévő lányt amikor hirtelen megfordult minden. A rámpáról készült legurulni amikor elnézett és összeesett. Nem volt rajta semmi védőfelszerelés még bukósisak sem. A deszka szépen gurult tovább ahogy azt Eva tervezte csak éppen ő maga mellette esett. A rámpa aljában, a betonon feküdt vagy inkább terült el a hatalmas esés után. Alex és én sokkos állapotban rohantunk oda hozzá.
- Eva!!!- kiabált Alex. Gyorsan a hátára fordítottuk. A szemöldöke felszakadt, a fél arcát beborította a vér. Az orra is vérzett elég hevesen. Több helyen az arcán és kezein horzsolások. A fejét az ölembe tettem és a hátizsákjában idegesen kutatva próbáltam legalább egy zsepit találni.
- Hívj már mentőt!!!- kiabáltam Alexra aki csak Eva mellett térdelt.
- Nem kell.- mondta legnagyobb meglepetésre Eva.
- Jézusom... jól vagy?- kérdeztem.
- Igen.- mondta és fel ült. Kikapta a táskáját a kezemből és egy kis rejtett zsebből vett elő seb összefúzót meg zsepit és 2 percen belül ellátta magát. Letörölte az addig arcára száradt vért és felállt.
- M...mi történt odafent?- szólalt meg Alex bizonytalanul.
- Hát úgy tűnik Tommynak nem elég egy csaj! AZ TÖRTÉNT!- mondta a végét már ordítva.
- MICSODA??- néztem hüledezve.
- Ez nem csoda hanem a valóság.- mondta zokogva.
- Jó gyere haza megyünk.- mondtam és elindultam a kocsi felé.
- NEM! Haza nem! Bárhova csak haza ne...- kérlelt.
- De George...- próbáltam.
- Felhívom.- jelentette ki.
- Oké kocsikázunk egy kicsit de aztán haza megyünk.- tett rendet Alex.
- Jó- mondtuk egyszerre Evaval.
Elmentünk a kocsihoz, beszálltunk és mentünk. Körbe, össze vissza Londonban. Úgy 3 óra kocsikázás után Eva elaludt szóval ideje volt haza menni.
Leparkoltam a kocsibeállón és gyengéden kivettem a lányt a hásó ülésről. Alex kinyitotta az ajtót és bementünk.
Akik otthon maradtak éppen filmet néztek a nappaliban így az érkezésünkre rögtön felfigyeltek.
- Sziasz... mi történt??- pattant fel George és átvette a kezemből a hugát.
- Nem tudom pontosan... meglátta tommyt egy másik lánnyal, elájult és leesett a rámpa tetejéről. Nem engedte hogy mentőt hívjunk...
- Szóval rögtön az esés után felkelt?- állt be Gogy mögé Dream hogy jobban szemügyre vegye a sebesült lányt.
- Nem rögtön de nagyon hamar- feleltem.
- Várj Tommy tényleg egy másik csajjal volt? De tegnap még itt áradozott Evaról amíg ő fürdött.- hitetlenkedett Tubbo.
- Akkor várd meg amíg felébred és kérdezd meg tőle.- mondtam.- Nekünk annyit mondott hogy Tommynak nem elég egy csaj.
- Mind1 felviszem aztán elmegy valaki aki 18 felett van a patikába és vesz Betadint. Oke?- vázolta fel a tervet George és felment az emeletre.
- Majd elmegyek én.- ajánlotta fel Dream és már be is csapta az ajtót.

Eva szemszöge:

Amikor felébredtem Tommy helyén az ágyunkban totál kiakadtam. Dühös voltam de legalább ő maga nem volt ott. Fogtam magam és összeszedtem néhány cuccot ami az esti rutinomhoz és az alváshoz kell majd kimentem a szobából. Ránéztem a telómra. 16:36. Az igen öcsém. Eltelt a nap. A cuccaimmal a kezemben indultam el keresni egy helyet ahol aludhatnék ma este. Mert hogy egy szobába se akartam Tommyval lenni azok után. Első ajtó. Karl&Sapnap. Amikor kinyitottam az ajtót résnyire eszembe jutott mit mondtak reggelinél... Következő. Tubbo&Ranboo. Tommy legjobb barátai. Biztos hogy nem. Dream&George. Clay reggeli foltjából kiindulva ezt is hanyagolnom kellett. Utolsó ajtó. Alex&Willbur. Will szintén nagyon közel áll Tommyhoz de más lehetőségem nem volt. Bekopogtam.
- Streamelek. Streamelek.-hallatszott Will hangja.
- Nem jöhetnék mégis be?- kérdeztem.
- Eva? Gyere nyugodtan.- mondta és bementem. A webcam-je éppen úgy állt hogy nem voltam benne a képben max néha a kezem egy picit.
- Mi a baj? Mi ez a sok cucc?- kérdezte a tömött hátizsákot látva.
- Azt szerettem volna kérdezni hogy nem aludhatnék-e itt? A történtek után...- kérdeztem a lábfejemet nézve. Nagyon megalázó volt hogy ilyet kell kérdeznem. Amit will is észre vett. Felállt és szorosan átölelt.
- Ne lógasd az orrod hercegnő! Leesik a koronád...- mondta. Legurult néhány könnycsepp az arcomon.- Itt addig maradsz ameddig csak szeretnél és nem kell rosszul érezned magad! Ő volt a seggfej és hidd el meg fogja bánni hogy egy ilyen csodálatos lányt veszni hagyott. Akarsz róla beszélni?- kérdezte.
- Hát nem most... hagylak befejezni a streamet.- mondtam és elindultam megkeresni Georgeot. Amikor azonban sétáltam a szobájuk felé a sajátunkból Tommy lépett elő. Gyorsan oda jött hozzám mintha mi sem történt volna.
- Eva! Egész nap nem hallottam rólad... próbáltalak hívni de nem vetted fel. Mind1. Van kedved megnézni egy filmet...- nem tudta befejezni mert akkor ért olyan távolságba hogy le tudtam keverni neki egy hatalmas pofont.

I'm your Woman! SzünetelWhere stories live. Discover now