Üdv újra itthon szépségem!

26 0 0
                                    

3 hónappal később

Három hónap telt el az ominózus eset óta. Kuroo és én azóta ha lehet még távolabb kerültünk egymástól. Nem volt oka továbbra is a közelemben maradni. A vetélésem után két és fél hónapot a bátyámnál töltöttem. Szükségem volt a környezet változásra. Ezidő alatt eltávolodtam mindenkitől. Nem beszéltem a barátaimmal pedig nagyon sokszor kerestek és érdeklődtek irántam. Kuroo másfél hónap után adta fel a próbálkozást azzal, hogy keressen. Anyukámon kívül csak a testvéremmel voltam hajlandó beszélni. Szükségem volt arra hogy minden szociál médiás tevékenységet szüneteltessek az életemben. Most, hogy újra itthon vagyok végre újra elég erősnek érzem magam, hogy szembe tudjak nézni azzal amit magam mögött hagytam. Ideje volt a barátaimtól bocsánatot kérném. Küldtem gyorsan egy kör smst.

Maki-chan 💜, ENMA-CHAN 🏐🎮, Teru-chan 👅🏐
Sziasztok! Szeretnék veletek beszélni őhm sok szem között 😶 Remélem szóba álltok még velem. Ha mindenkinek megfelel találkozzunk a Pub's-ban fél óra múlva és beszéljünk egy kávé mellett.

Gyorsan rányomtam a küldés gombra mielőtt elszáll a bátorságom. Gyorsan kipattantam az ágyamból és indultam készülődni. Áprilishoz képest egész hűvös volt az idő. Egy hosszú farmer nadrág mellett döntöttem. Felkaptam magamra egy fekete cső toppot és a bőr kabátomat. Oda lent felkaptam a kedvenc snakeremet és indultam is. Rövid volt az út a Pub's-ig alig 10 perc. Amint betettem a lábam a kis vendéglőbe pár érdeklődő szempárral találtam szembe magam. Hétvége lévén pár iskola társam is itt volt. Érdeklődve figyelték minden mozdulatomat. A Pub's egy nagyon kis hangulatos vendéglő. Retro stílusú és kicsit sem japán. A 80'-as évek amerikáját idézte meg. A boxok, a hosszú pult a magas bárszékekkel és a kockás terítőkkel. A falakon a kornak megfelelő képek lógtak a régi nagy sztárokról. Az ajtóban állva vettem egy mély levegőt és államat félszegve elindultam egy hátsó boxhoz. Nem kellett sokat várnom már is meg jelent a kedvenc pincérnőm Sakura. Szőke bubi frizurájával és óriási kék szemeivel amit szivecske alakú arca keretezett olyan hatást keltett mint egy anime karakter.
-Rina hát haza jöttél, jó újra látni téged - köszöntött kedvesen. Látszott rajta, hogy szeretett volna valami bensőséges gesztussal üdvözölni úgyhogy megkönyörültem rajta felálltam és magamhoz öleltem. Barack és lime illata körbe lengett mint egy friss fuvallat.
-Én is örülök, hogy láthatlak Sakura - toltam el magamtól és mosolyogtam rá.
-Kávé? - kérdezte cinkos mosollyal az arcán. Hát igen nagyon jól ismer mi tagadás.
-Kérek. Köszönöm. - mosolyogtam rá én is. A pult felé vette az irányt és kis idő múlva vissza tért az éltető nedűvel majd magamra hagyott. Merengésemet az ajtó csengője zavarta meg. Egymás után sorban érkeztek meg. Először Maki lépett be. Olyan csodálatos volt, hogy már a megjelenése is olyan érzést tudott kelteni az emberben mintha megállt volna az idő. Mögötte Kenma lépett be. Unott arccal tekintett körbe az egész bent tartózkodó vendég seregen amíg a szeme megnem állapodott rajtam. Teru mögöttük kimagaslott az itt léte sok érdeklődő szempárt vonzott magára. Kenma sebes léptekkel indult felém. Felálltam az asztal mellé hogy üdvözölni tudjam, de időm se volt rá. Két erős kéz húzott magához. Elsem tudtam hinni, hogy tényleg így reagált rám. Már felkészültem a megróvó, távolság tartó barátaimra.
-Soha többé nem tűnhetsz el így az életemből. Megértetted? - inkább hangzott ez egy kétségbe esett kérésnek, mint sem parancsnak. - Rina azt kérdeztem, hogy megértetted amit mondtam?
-Természetesen - mondtam még mindig kissé döbbenten - csak a szocializálódási képességem veszett el nem a felfogó. - poénkodtam.
Mindannyian nevetésben törtünk ki. Miután mindenki megkapta a rendelését jelentőség teljesen rájuk néztem.
-Figyeljetek én nagyon sajnálom hogy ilyen sokáig semmi hírt nem adtam magam felől és azt is hogy ennyire elhanyagoltalak titeket. Szükségem volt arra, hogy regenerálódjak a vetélés után - mindannyian egy emberként szisszentek fel a vetélés szó hallatán - ugyan már srácok. Kitudom mondani azt ami történt velem. Azt nem állítom hogy túl vagyok rajta teljesen, de jobban érzem magam. Elkezdtem gyógyulni. Minden nappal egyre jobban begyógyul az a hatalmas hasadat a szívemen. Nem szeretném ha óvnátok ettől az egésztől. Beszélhetünk erről nem fogok elmenekülni. Legalábbis most már nem.
Megkönnyebbülten fújták ki a levegőt. Mintha egy óriási terhet vettem volna le a vállukról.
-Figyelj Rina mi mindent megteszünk annak érdekében hogy jobban légy - Teru átnyúlva az asztal felett hatalmas kezeibe fogta az én aprócska kezemet amíg beszélt hozzám. - Ha az kell hogy beszéljünk akkor beszélünk, ha az kell hogy hallgassunk akkor hallgatunk, ha az kell hogy ki lépjünk x időre az életedből akkor meg azt fogjuk tenni, de abban biztos lehetsz, hogy soha nem fogunk végérvényesen eltűnni az életedből. Ezért vagyunk mi a barátaid, hogy melletted legyünk akkor is amikor nem tudsz tisztán gondolkodni, dönteni. Itt vagyunk hogy együtt begyógyítsuk a sebeidet.
Nem tehettem róla akaratom ellenére potyogni kezdtek a könnyeim. Egyik a másik után. Kis ösvényt vájva az arcomon haladtak lefelé az arcomon. Hálát adhattam az égnek ,hogy ilyen barátaim vannak. A beszélgetés további részében nagyon jól éreztem magam. Mindenkinek volt valami eget rengető sztorija amiről persze én lemaradtam. Maki bepasizott végre valahára. Kenma nagyon jól megvolt a bátyámmal annak ellenére is, hogy huzamosabb időre kisajátítottam magamnak és csak telefonon tartották a kapcsolatot ami miatt nagyon is bűntudatom volt. Teru pedig végzős lévén beadta a jelentkezését az egyetemre. Boldogan villogott azzal, hogy simán bekerült Tokió egyik legelitebb iskolájába sport edzői szakra. Jó volt őket hallgatni mindannyian annyira boldognak tűntek végre. Kezdtem úgy érezni ,hogy végre a világom kezd a helyére billenni. Egész későre járt amikor mindannyian indulásra készre éreztük magunkat. Valami fura megmagyarázhatatlan oknál fogva muszáj volt a bejárat felé fordítanom a tekintetemet. Nos , hát igen azaz elemi erő ami vonzott arra Kuroo volt. Még mindig hatással volt rám. Betudhatnám annak is, hogy nem akármilyen múlt áll kettőnk mögött, de ez nem lenne teljesen igaz. Sőt. Igazából azaz ősi vonzódás amit eddig éreztem iránta csöppet sem halványodott bennem. Talán az utóbbi időben amikor nem láttam és nem kerestem elviselhetőbb volt a helyzet. Az üres perceket mindig próbáltam kitölteni ,hogy véletlenül se gondoljak rá. ez több- kevesebb sikerrel össze is jött, de inkább kevesebbel , mint többel. Teljesen mindegy, hogy mit csináltam egész nap, este ugyanúgy egyedül maradtam a gondolataimmal és az érzéseimmel amiket minden áron próbáltam magamba fojtani és jó mélyre temetni. Most viszont olyan erővel rohamoztak meg a saját érzéseim, hogy úgy éreztem megállt a tüdőmben a levegő. Úgy tűnt mintha még magasabb lett volna, hatalmas vállain úgy feszült a fekete póló, hogy semmit nem hagyott a képzeletre bízni. Fekete farmere lazán lógott a csípőjén. Haja olyan hatást keltett az ember lányában, mintha csak most mászott volna ki az ágyból egy laza hancúr után. Meredezett össze vissza a levegőben a feje tetején. Leginkább egy ragadozó macskához lehetett volna hasonlítani. Hatalmas nyúlánk és izmos test, mindent látó szemek. Pontosan tudta, hogy milyen vonzó és ezt ki is használta a legtöbbször. Uralta a környezetét. Nem bírtam tovább nézni muszáj volt elszakítanom róla a tekintetemet, hogy újra levegőhöz jusson a testem a mosdóba siettem. A mosdóban a tükörből egy kipirult arcú zavart szemű lány nézett vissza rám. Vettem pár mély lélegzetet és megmostam az arcom.  "Gyerünk Rina menni fog csak csinálj úgy mintha itt sem lenne és nem verdesne a hasadban százezer pillangó és nem akarna a szíved kiugrani a bordáid közül." Biztattam magam ,hogy menni fog ez nekem. Összeszedtem minden lelki erőmet és elindultam vissza a barátaimhoz. Hát nagyon rossz döntés volt. Kuroo már a falnak támaszkodva várt rám. Szemeit végig futtatta rajtam végül pedig megállapodott a szeme a számon. Vágy izzott a tekintetében. Megkíséreltem a lehetetlent próbáltam elsétálni mellette. Természetesen nem hagyta. Miért is hagyta volna? Miért könnyítette volna meg az életemet most az egyszer? Dühösen a szemébe néztem és itt követtem el az egyik legnagyobb hibát. Bele néztem a szemébe és ismét elvesztem. A térdeim megremegtem. Az illata megcsapta az érzékeimet és újra harci készültségben állt minden idegvégződésem. 

-Ne menekülj előlem - a hangja határozott volt, a szemében még is némi sértettség villant meg.

-Nem menekülök - hazudtam. Pedig mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz. Az utóbbi pár hónapban úgy kerültem a vele való kontaktus bármilyen formáját mint a pestist.

-Csak szeretném tudni, hogy hogy vagy. Hogy érzed magad? Aztán békén hagylak. - nem kért tőlem sokat ez igaz. Keze megremegett a kezem felett. A tekintette kissé fakó és üres lett a kérdései elhangzása után. Megtörtnek tűnt. 

-Jól vagyok. Jobban. Sokat segített édesanyád tanácsa. Köszönettel tartozom neki. - daráltam le egy szuszra. Amint megkapta a választ amire szüksége volt elengedte a kezemet. 

-Ennek igazán örülök. Üdv újra itthon szépségem - ezzel hátat fordított nekem és magamra akart hagyni.

-Kuroo - szóltam utána. Felém fordította félig a fejét és várt - Hogy vagy? Hogy érzed magam? Hogy sikerült feldolgoznod a történteket ? - apró keserű mosolyra húzta a száját és végre a szemembe nézett.

-Ki mondta, hogy fel tudtam dolgozni ,hogy elvesztettem a lányomat és az életem szerelmét? - egyenesen mellbe vágott  amit mondott. Megrázta a fejét és újra elindult. Ezúttal nem állítottam meg. Álltam még ott pár percig döbbentem, majd én is vissza indultam a többiekhez.

-Jól vagy? Kicsit sápadtnak tűnsz? - kérdezte aggódóan Kenma.

-Jól persze - mosolyogtam rá megnyugtatóan. - Indulok srácok. Suliba találkozunk.

Megöleltem őket és kirohantam a Pub's-ból. A bűntudat olyan elemi erővel tört rám mint még soha eddigi életem során. Most realizálódott bennem, hogy mit is tettem valójában. Amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám én magára hagytam. Hagytam ,hogy a bűntudta feleméssze, sőt részben őt hibáztattam a történtekért. Hagytam ,hogy ilyen keserűségben éljen hónapokig. Egy önző picsa vagyok. Hullani kezdtek a könnyeim. Egyik a másik után megállás nélkül még végül a házunk lépcsőjén nem ültem összeroskadva a bűntudatom súlya alatt.

Why Me? Where stories live. Discover now