Kezdődött New Yorkban ~ Befejezett

12. fejezet

A sárga taxi megállt a JFK repülőtér terminálja előtt, ahonnan a Párizsba tartó járatok indulnak. Morózus sofőr szállt ki belőle, hogy a csomagtartóból előhalássza a nehéz, gurulós bőröndöket. Volt belőlük kettő a kézipoggyász méretű mellett. Egy hordár szó nélkül melléjük tolt egy poggyászkocsit, s felpakolta a csomagokat. A nő először a taxit fizette ki, majd egy kis aprót nyomott a fiatal segítő markába, és átvette a kocsit. Mielőtt besétált volna az épületbe, még gyorsan körbenézett az érkező autók és utasok között. Senki ismerőst nem látott, így lemondó sóhajjal belépett a repülőtér előterébe.

Az elmúlt időben rengetegszer megfordult már reptereken, de ilyen magányosnak, elveszettnek még nem érezte magát. Ott állt a hallban, felnézett a terem közepén lelógatott amerikai zászlóra, és a gyomra összeszorult. Próbált nem foglalkozni vele, így inkább lejjebb vitte a tekintetét, és ellenőrizte, melyik pultnál kapja meg a beszállókártyáját. Korán érkezett, mert a szállodában csak tűkön ült és fel-alá járkált nyugtalanságában. Inkább kijött, mint a szállodai lakosztály falait nézegesse. Nem bánta meg, mert most senki nem állt előtte, nem kellett sorban állnia, rögtön odalépett az ezüst madárszárnyú brosst viselő, sötétkék kosztümös mosolygós, fiatal hölgyhöz, és átnyújtotta az útlevelét.

– Megkérdezhetem, hogy Aaron Quinn nevű utasuk megérkezett-e már? – kérdezte közben kissé ijedt tekintettel.

– Sajnálom, kisasszony, de utasinformációt személyiségi jogok védelme miatt nem adhatok ki – vitte be az adatokat az Air France hostesse.

– A barátnője vagyok – magyarázta kissé kétségbeesetten Flóra. – Úgy beszéltük meg, hogy itt találkozunk, csak a telefonom lemerült, így nem érem el.

A repülőtársaság dolgozója ránézett Flórára, és meglátta, milyen elveszetten áll előtte a nő. Megsajnálta, így gyorsan, szinte titokban begépelte a keresett nevet is.

– Szeretnék segíteni – mondta végül. –, de nem tudok, mert Aaron Quinn utasunk online csekkolt be, így mi itt nem látjuk, hogy megérkezett-e már. Viszont látom, hová szól a jegye. Mellé ültessem Önt?

– Azt megköszönném! – mosolygott hálásan, bár kicsit szomorkásan Flóra.

Miután a bőröndjeit feladta, és már csak egy négykerekű utazótáska maradt nála, a remény felcsillant a szemében. Talán már bent van? Szinte rohant az útlevél és a vízum ellenőrző pontig, ott is türelmetlenül várta, míg a tiszt átvizsgálja az iratait, majd amikor továbbmehetett, gondolkodás nélkül válaszolt a rutinkérdésekre, miszerint van-e nála valamilyen illegálisan felvihető eszköz, folyadék. Természetesen, mivel az utazás szinte mindennapos dolognak számított nála, nem találtak semmit, kizárólag arra kérték meg, hogy vegye le az ezüstözött óráját és a fémcsattal díszített csizmáját, illetve a szoknyájából húzza ki az övét. Kérésnek engedelmeskedve haladt át az átvilágítókapun, ahol egy Köszönjük, minden rendben! után öltözhetett is vissza. Közben a tekintete a többi utast vizslatta, de Aaront nem látta közöttük.

Általában ilyenkor szeretett betérni a vámmentes boltba, és valami aprósággal meglepni az otthoniakat, vagy a várakozást a nagyobb divatcégek kihelyezett üzleteiben nézelődve töltötte, de most teljesen elhatalmasodott rajta a bizonytalanság, rettentő nyugtalan volt, így inkább egyszerűen betért a jegyét kiállító légitársaság társalgójába. Belépve felcsillant a szeme, már rohant is volna az egyik kerek fotelben olvasó férfihez, de amint közelebb ért hozzá, az úr felemelte a fejét, és Flóra rájött, hogy összetévesztette Aaronnal. Szégyenében úgy tett, mintha a közeli kör alakú, kényelmes, ablak melletti fotelhez sietett volna, ahol végül helyet is foglalt.