Kezdődött New Yorkban ~ Befejezett

10. fejezet

Az autó amilyen csendesen, olyan gyorsan haladt a New York felé tartó országúton. Flóra üveges tekintettel bámult kifelé az ablakon, de a fejében kavargó gondolatok, vegyes érzések sokasága nem engedte, hogy belefeledkezzen az elsuhanó táj szépségébe. Valahol a boldog kielégülés és a bizonytalan félelem között lebegett. Hihetetlenül jó volt Aaronnal a testi kapcsolat, amit az előző napi után még többször megismételtek, viszont olyan friss még ez az egész. Ráadásul megtörtént az aukció, hamarosan keresni fogják a következő munkával kapcsolatban. Jó lett volna előtte visszarepülni Európába, majd személyesen átadni a rajzot M. Boyer úrnak is, ha már külön kiemelte, hogy szeretné megismerni azt, akinek a gyűjteményének bővítését köszönheti. Emellett még itt van a Simmons ügy is, amiből lassan ki kellene kászálódnia, hogy visszatérjen a saját életébe. Szíve legmélyén remélte, hogy Aaronnal találnak egy megoldást a jövővel kapcsolatban, de reggel óta a férfi olyan titokzatosan kezdett el viselkedni, hogy nem merte felhozni a témát. Továbbra is látta a szemében az elsöprő vágyat, a mozdulataiban a birtokló ragaszkodást, az előzékenységet, s ha nem lenne ilyen friss a kapcsolatuk, akkor bátran állítaná, hogy az őrült szerelmet is. Viszont, ha Aaron nem látta, hogy figyeli, gondterheltséget vélt felfedezni a vonásaiban.

A nő nem járt messze az igazságtól, sőt pontosan rá is tapintott. Aaron csendben vezetett, le nem véve a szemét az útról, miközben azon gondolkodott, hogy mi lesz ezután. Keze többször pihent a barátnője combján, s remélte, ezzel a simogató mozdulattal, megnyugtatja, elhessegetheti a nő gyanúját, ám az agya folyamatosan a reggeli eseményeken kattogott.

Előbb ébredt, mint Flóra. Szíve szerint felébresztette volna, hogy újra átélhesse azt a gyönyört, amit eddigi életében kizárólag akkor érzett, amikor testestül-lelkestül eggyé olvadt ezzel a virágszállal. Ám a nő olyan édesen aludt hozzábújva, mint a méz. Így csak kisimította a szemébe hulló hajzuhatagot, csókot lehelt a homlokára, majd óvatosan kikecmergett az öleléséből. Mosolyogva figyelte, ahogy a kedvese mormog egyet, s a másik oldalára fordulva magához szorítja a takaróját.

Ahogy a bőröndjéhez lépett, Flóra telefonja hirtelen zenélni kezdett. Gyorsan felvette, hogy kinyomja az ébresztőt, nehogy felébredjen a szerelme. Nem akart ő kutakodni benne, a zene kikapcsolása után azon nyomban vissza akarta rakni, de Hannah üzenete ott virított a záró képernyőn, és a férfinek akaratlanul is megakadt a szeme a saját nevén. Többször is el kellett olvasnia az üzenetet, hogy felfogja a tartalmát. Már az is megdöbbentette, hogy az a minden lében kanál irodalmár lehet a vevő, akiből semmi ilyesmit nem nézett volna ki, akinek az életét csak az írók és a könyveik tették ki. Az pedig, hogy még őt is gyanúsították, megijesztette. Gondolkodás nélkül kitörölte az üzenetet. Nem akarta, hogy azt a bizalmat, amit megszerzett Flóránál, elveszítse, és mindenképp előbb hinne a legbensőségesebb barátnőjének, mint neki. Pedig tőle a lehető legtávolabb állt a hazugság!

Még reggeli előtt titokban megkereste Petert. Ahogy sejtette, lent volt a könyvtárszobában, egy rusztikus fotelben ült, és egy kényelmes, vaskos párnának dőlve olvasott. Nem igazán tudta, hogyan vonja kérdőre, csak ott toporgott ő maga is a könyvespolc előtt, hátha az ott sorakozó kötetcímek valamilyen löketet adnak neki, de semmi.

- Meddig ácsorogsz még ott? – kérdezte Peter, miután megunta a fotelje melletti téblábolást.

Aaron összerezzent, s gondolkodás nélkül kihúzott egy példányt, mint aki éppen azt szeretné elolvasni. Még bele is lapozott, bár a sorok csak összefolytak a szeme előtt.

– Olvastad már? – fordult a borítót mutatva a barátjához. Agatha Christie egyik Poirot krimije volt, A Nagy Négyes.

– Igen – nézett fel a bajsza alatt mosolyogva a hipszter irodalmár. – Jó-jó, de nem igazi Poirot-regény. Inkább James Bond történetre hasonlít.