afterlife

chapter 3

SAGE

Valami oknál fogva csak a jósnő szavai jártak a fejemben. Akármennyire is idegesített mekkora hülyeségeket állított, valamiért mégis egy elég makacs helyet ásott magának a tudatom legmélyén és minden szabad pillanatomban egy megafonnal ordított bele a pofámba.

Ezek a kártyák csak hülyeségek. Nem szabadna zavarnia, hogy ez a random nő milyen random badarságokat mondott a random felcsapott kártyákhoz. Nem kellene kattognom rajta, mert teljesen felesleges.

Igaz?

Ha Blue egy pár évvel ezelőtt rángatott volna el, még megértettem volna valamennyire, hogy ennyire felkavart a dolog. A kapcsolatunk Simon-nal még kezdetleges volt, és természetesen nem voltam benne biztos, hogy ő lesz életem szerelme. Igencsak tudatlan és naiv voltam akkor. A jósnő egy csettintés alatt elérte volna, hogy szakítsak Simon-nal.

Mára viszont már szerencsére bekeményedett a fejem teteje és jól tudtam mi kell nekem. Simon. Két gyerek, egy pár háziállat és egy szép, emeletes, kertes ház a külvárosban. Csak erre volt szükségem. Nem holmi új lehetőségekre az életemben.

Idiótaságok.

Az aznapot is Simon-nál töltöttem. Ugyan hivatalosan még nem költöztünk össze, rengeteg időt töltöttünk a másiknál. Úgy döntöttünk egy pár hónapja, hogy sokkal jobb ötlet lenne együtt kibérelni az első közös otthonukat, mintsem kiválasztani melyikünk cuccoljon át a másikunkhoz. Simon lakását hosszú ideig amúgy is képtelen lettem volna elviselni. A város központjában helyezkedett el, egy régi épületben, lift nélkül. A nyugalmat nem ismerte a környék és a szomszédok is eléggé megkérdőjelezhetőek voltak. Azonban számára minden szempontból ez volt a legkedvezőbb lehetőség. Az egyetem, ahol a mesterképzését végezte, csak pár perc sétára volt innen és az iskola, ahol meg a gyakorlatát csinálta, a következő utcában.

Mert Simon bizony tanár akart lenni. Sosem tudtam igazán megérteni, hogyan jött ez neki és miért gondolta, hogy a legjobb út egy középiskolai tanár szerepe... De ő ezt valamiért tényleg szerette csinálni.

Az egyetlen, ami összekötött bennünket az érdeklődésünk szempontjából a biológia volt. Amíg ő azt tanítani szerette volna, én még többet tanulni róla.

Mindig is vonzott az engem körbe ölelő természet. Szerettem feküdni a kertben, akár a felkelő napot, vagy az eget beborító csillagokat nézni. Imádtam állatkertbe járni és minél többet megtudni.

Sajnos sosem voltam egy nagy észlény. Az, hogy állatorvos legyek, olyan gyorsan repült ki az ablakon, mint ahogyan be. Nem voltam képes elég energiát belefektetni a tanulásba. Ettől függetlenül nem neveztem volna magam hülyének, meg volt az élethez való eszem.

Sikerült is elvégeznem egy biológiai alapképzést az egyetemen, viszont hamar elment tőle a kedvem, amikor elég csak gyatra eredményekkel kaptam a kezemhez a diplomámat. Ugyan meg volt, és ugyanakkora hasznát tudtam venni, mint bármelyik szaktársam... A lelkemnek fájt, hogy nem tudtam magamhoz képest elég jól teljesíteni.

Az éveim alatt önkényeskedtem állat menhelyeken, ahol elég sok mindent megtanultam. Időközben egy állatorvos mellett is tudtam gyakornokoskodni, ami miatt kaptam meg a jelenlegi állásomat is. Állatorvosi asszisztens lettem.

Nem volt igazán nagy dolog, túl sokat nem is kellett dolgoznom, de jól megfizettek és mindennapomat olyan közegben tölthettem, ami boldogsággal töltött el.