Late | Jeongin

670 32 3
                                    


Éppen a fiúkkal egy közös beszélgetős, iszogatós, laza estét tartottunk, amikor Seungmin-t figyeltem. Csak néztem, ahogy egymás után fogja a poharakat és gurítja le a szeszt.

Már régóta érzéseim vannak iránta, még arra sem emlékszem, hogy mikor kezdődött az egész. Többször is szerettem volna a barátságunkból többet csinálni, de mikor elutasított vagy valami hülye kifogással jött, feladtam. Leginkább csak messziről figyelem, amikor nem vesz rólam tudomást.

Teljesen megváltozott. Mondhatni kicsapongó időszakát éli, ami kimaradt a pubertás korából. Lányról lányra megy, engem háttérben hagyva egy ideje.

Valami megváltozott. Ő világ életében egy nyugodt, kedves fiú volt.
Talán menekülne valamitől?

Már nem hív fel, amikor morcos és látni szeretne. Már nem megyünk el együtt a moziba röhögni egy jót, már szinte nem is beszél velem.

Seungmin egy csinos lánnyal való heves estéjéről áradozott Jeongin-nek, amikor felálltam.

- Ez most komoly? Mikor fogsz már engem észrevenni? - Csalódottan néztem a barátomra, aki ismét becsapott.

- Hogy mi? - A pia beszélt belőle, szinte irányította őt.

- Megint felültettél! - Ordításba kezdtem, ugyanis nem ez az első alkalom...

Megint egy másik lánnyal volt. Itt teljesen betelt a pohár. Legszívesebben arcon töröltem volna és visszatérítettem volna a valóságba.

Fél évvel ezelőtt, amikor este a tengerparton sétáltunk ígéretet tett nekem. Bár nem mondta, hogy be is fogja tartani...

Az ígéretben az állt, hogy megpróbál nőként tekinteni rám - és máshogy állni hozzám. Nem igazán vettem észre, hogy tenne vagy tett volna érte. Már nem is ő az a legjobb barát, akit egyszer megismertem.

- Csak félre érted az egészet. - Így nevetett részeg hangján.

- Sosem fogod észrevenni az érzéseim! - az utolsó mondatom után kiviharzottam az ajtón. Mint gondoltam, nem jött utánam.

Gyors léptekkel hazafele vettem az irányt. Nem akartam többet rá és a hülye szavaira gondolni.

Hazafele nem tudtam eldöntetni, hogy tényleg ennyire hideg van, vagy csak a bánat ennyire fagyos. Amint befordultam az utcámba egy alakot pillantottam meg a távolban.

Ahogy közeledtem, kirajzolódott a bolyhos sapkája, a puha sálja és a hosszú kabátja, amit viselt. A házam kerítésénél állt. Meglehetősen vacogott, a tél szele a megszokottnál is csípősebb volt.

Majd amikor közelebb értem észrevettem, hogy Jeongin az. Fogalmam sincs, hogy mit keres itt és miért jött utánam.
Na és hogyan ért ide hamarabb mint én? Futott volna ebben a hidegben?

- Hát te? - kérdeztem lefelé pillantó tekintettel.

- Jöttem menteni a menthetőt. - Kedves hangneme szinte simogatta a szívemet.

- Erről már lecsúsztál. - Nem haboztam, gyorsan hagyta el a számat ez a szívtelenül hangzó mondat.

- Meg amúgy e-ezen még mit lehetne menteni? - A szám megremegett, ahogy a sírás a torkomat kaparta.

- Titeket, a barátságotokat. - Mosoly ült ki az arcára és kedvesen figyelte, hogy mit fogok válaszolni.

Az íriszeibe pillantottam, majd csak az este hevében beszélni kezdtem.

- Szavai f-folyamatosan a fejemben cikáznak - így engedtem ki azt a nagy zűrt, amit egy perc alatt tudott okozni Seungmin. Az égre pillantottam, majd Jeonginra - tényleg nem akar többé látni engem? - Szemeim könnybe lábadtak.

- Tudod a baráti kapcsolatok nem mindig működnek - közelebb lépett - ez főleg akkor van, amikor az egyik fél már egy másféle kapcsolatot akar veled... - csak mosolygott, mintha tudna valamit. Valami olyat, ami azt sugallja, hogy "ez rendben van".

- Másik kapcsolat? - Tűnődtem, hogy ezt vajon mire érti.

- Igen. Mondjuk egy közelebbi. - A szemembe nézett, majd pedig a csillagokat figyelte.

Ez még jobban összezavart. Újra reménykedni kezdtem, hogy egyszer én és Min egy pár leszünk, de közben gondolva az előzőekre...összetörnék, ha ez tényleg megtörténne.

- Igazából, Seungmin nagyon hülye - apró hatásszünet után így szólt. - Csak gyötrődik. - Hangja meglepően komollyá vált.

- Ezt hogy érted? - kérdeztem vissza, mivel sosem tudok semmit sem Seungminról.

- Sosem mert őszinte lenni senkivel. Sokszor ellöki magától az embereket, remélve, hogy elfelejti azokat, amiket rosszul csinált. - A következő pillanatban mintha szavaitól kezdett volna el esni a hó...

- Felejteni?

- Szeret menekülni az érzései elől, inkább a lemondást választja - szünetet hagyott, majd mondandóját így folytatta - nekem is van egy hasonló esetem. - Majd hirtelen rám pillantott.

Tekintete újszerűsége szinte fojtogatott engem. Mintha rólam beszélne...

- Ki az az eset? Én ismerem? - így próbáltam puhatolózni.

- Igen. Nagyon kedves és szeretetteljes lány. Nem találkoztam még hozzá foghatóval. - Halkan felnevetett.

Nem kerültem közelebb a megoldáshoz. Szótlan percek között feküdtünk a fűben, ahogyan a hullócsillagokat kerestük. Óvatosan a fejemet elfordítva figyeltem őt.

Szemei ragyogtak, a galaxis csillagait véltem felfedezni bennük. Apró mosolya teljesen betöltötte az eget. Szívem hangos dübörgésére lettem figyelmes.

- Lemondtam róla. - Szólalt meg lágyan, szája még mindig mosolyra állt.

- Miért? - folytattam faggatását.

- Átengedtem egy barátomnak. - Nem értem hogyan volt képes mosolyogni.

Ez volt az a pillanat, amikor realizáltam, hogy végig volt valaki a szemem előtt, aki megbecsült volna engem.

Én lettem az ő "késője".

♛ Stray Kids OneShotsWhere stories live. Discover now