Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Éppen Sunghoonnal nevettem fel, amikor beléptél az ebédlőbe; felismertem a szürke, nálad jóval nagyobb pulcsidat, minek kapucnija eltakarta az arcodat előlem. Kezeidet zsebedben rejtetted el, és biztos voltam benne, hogy ujjaidat morzsolgatod. A torkomra forrtak a szavak, de elpillantottam rólad, nehogy feltűnő legyen. Már nem is érdekelt annyira, hogy Riki mit csinált, amiért ismét büntetést kapott, sem az, hogy mit mondtak a többiek. Megjelentél és elvetted minden gondolatomat, miközben a szorító érzés a mellkasomban átvette az uralmat érzelmeim felett.
Alig pakoltál a tálcádra valamit és ez megijeszt. Ez is miattam van? Mindig ezt kérdezem magamtól, amióta nem vagy már mellettem. Ha sápadtabb vagy, ha könnyesek a szemeid és üveges tekintettel nézel magad elé, ha gyűrött a ruhád vagy nem figyelsz elsőre, amikor felszólítanak... Magamhoz próbálom kapcsolni, hiszen bántottalak, ami miatt el is veszítettelek.
Megérdemlem azt a bűntudatot, amit érzek. Két hónapja váltunk el, és bíztam benne, hogy ismét egymásra találunk, hiszen mindig is így volt, de te nem jöttél. Mert elég volt. Előtte sosem éreztem szakítás után bűntudatot, fájdalmat és érdektelenséget hétköznapi dolgok iránt, ezek pedig mind egyszerre jöttek és fájdalmasak voltak. Úgy érzem, nem akar elmúlni.
A tudat, hogy sosem leszel már az enyém, kikészít. Nem mutatom, próbálom elrejteni, de belül emészt, mert gyáva vagyok. Bocsánatot kellene kérnem, de valami nem enged.
Próbálok ismét a többiekre koncentrálni, de a szemeim akaratlanul is téged találnak meg.
"Miért nem eszel?" kérdem magamtól összeszorítva a fogaimat. Megrázom a fejemet és az előttem lévő tányéron lévő ételt kezdem piszkálni, de alig telik el fél perc, a szemeim ismét rajtad vannak.
Egy rúgást érzek meg az asztal alatt, ami miatt megugrok, összeszorítom a szemeimet egy pillanatra, mert lüktet a fájdalom a sípcsontomon. Azonnal Sunghoonra nézek, hiszen ő ül előttem, de csak a mellette lévő lányra koncentrál, és még csak felém sem pillant.
Zavartan nézek a többiekre, azonban senki sem figyel rám, emiatt visszanézek Hoonra, aki egy pillantást enged nekem, de mosolyog és rögtön a lányt figyeli ismét. Vajon tudja, hogy hiányzol és szenvedek?
Egyedül ő tudja hányszor nézted el, amikor hibáztam, bocsátottál meg nekem, mi mindent tettél értem, mégha néha olyan dolgokat is, amiktől már nem voltál önmagad.
Hazudtál és kiáltál értem, segítettél és mellettem voltál, én cserébe elárultalak. Mindig. Mert megbocsátottál és ezt természetesnek vettem. Annyira bolond vagyok! Te sokkal jobbat érdemelsz!
