Az új tanár | bang chan ff. ✔

🐺 23. 🐺

Őszintén? Akárhogy is próbáltam nem tudtam kiverni a fejemből a múltkori dolgot. Nagyon rosszul éreztem magam, és nagyon megbántam amit csináltam. Chan fedetlen mellkasán pihentettem fejem, közben hallgattam szíve dobogását és arra jöttem rá muszáj jóvá tennem a hibámat. Hiszen azzal az ötlettel, hogy a srácok béküljenek ki vele, cserébe én szakítok vele.. hát hülye ötlet volt? Az. Kurvára az, nem is értem mi bajom volt akkor, hiszen Chan nem ezt érdemelte volna.

Ami biztos volt: jóvá kell tennem a hibámat. Chan és a srácok között most mégnagyobb a szakadék amit én okoztam. Talán beszélnem kellene Felixel, hogy mit szólnának hozzá, ha eljönnének Chan szülinapjára. Lehet ez egy kicsit feloldaná a köztük lévő haragot. Hiszen mindenki jóba szerett volna lenni Channel. Legalább is én ezt vettem le az arckifejezésükből. De Minho.. ő nem tudom. Őt nehéz lesz megtörni.

- Min agyalsz ennyire? - kérdezte Chan mosolyogva, közben hajammal játszott. Felnéztem rá és adtam neki egy gyors csókot.

- Semmin. - füllentettem.

- Na mondd el.

- Aki kívancsi hamar megöregszik. - mondtam mosolyogva, Chan pedig csak dünnyögött valamit az orra alatt.
Mégsem mondhattam el neki mire készülök.

Otthon egyedül voltam így volt időm mindenre. Tanultam, összerakodtam a szobámban és csináltam magamnak egy kis kaját. Igazából csak a szokásos, csirkemell egy kis salátával és rizsel. Mivel anyuék mostanában keveset vannak itthon, úgy érzem kezd csillapodni minden. Apu sem kérdezi hova megyek, amikor elhagyom a házat, anyu sem forgassa a szemeit amikor azt mondom neki Chanhez megyek. Vagy lehet előttem nem mutatják ki.. mindegy, remélem ennél már csak jobb lesz.

Emlékszem, amikor Chan először volt itt úgy, hogy anyuék tudtak róla. Még a mai napig neheztelek apámra az miatt a pofonért amit kaptam tőle. Nem hiszem el, hogy ennyire nem érdekli őt az, hogy én mit szeretnék. Gondolataimból a csengőnk rántott vissza a valósága, és amikor kinyitottam egy nem várt személlyel találtam szemben magam. Felix volt az.

- Hát te? Honnan tudod, hogy itt lakom? - néztem rá kikerekedett szemekkel.

- Bemehetek?

Beengedtem a szőke srácot, aki kabátját felakasztotta a fogasra aztán mindketten leültünk az asztolhoz egymással szemben. Felix ülőhelyzetében körbenézett a házban, vagyis inkább csak azt nézte meg, amit látott magakörül.

- Hmm.. fasza kis ház. - mondta, majd rám nézett - Még mindig szünet van közted és Chan között?

- Nincs miért?

Felix meglepett arcot vágott.

- Mi van? - kérdeztem meg tőle.

- Semmi, csak ez olyan fura.. te akartad, hogy már ne legyen köztetek szünet?

- Nem, ő. Felix mik ezek a kérdések? Miben sántikáltok már megint? - húztam össze a szemeimet.

Nagyon nem tetszett nekem Felix viselkedése.. és már kezdett az örületbe kergetni. Muszáj voltam valamit csinálni.

- Oké tudod mit? Most én kérdezek. - mondtam, majd miután vettem egy nagy levegőt belekezdtem. - Ugye nemsoká október, az az Chan szülinapja. Kérlek ne szakíts félbe, had mondjam el mit találtam ki. Mivel a múltkori ötletem eléggé nagy port kavart, sőt meg is bántam.. de most arra gondoltam, hogy.. hogy mi lenne ha eljönnétek a szülinapjára. Természetesen én szervezném a bulit, nektek nem kell csinálnotok semmit.

- És te azt gondolod el is mennének a srácok?

- Hát.. igen, mivel akkor a házban azt lattam rajtuk, hogy megint jóba szeretnének lenni vele.

Felix ezen felnevetett.

- Ne nevessel, mert te sem voltál külömb!! - csaptam az asztalra. - Láttam rajtad mennyire hiányzik a legjobb barátod! Ahj Felix kérlek. Akkor legalább csak azok jöjjenek el, akik még látnak egy kis reményt arra, hogy újra jóba legyenek vele.

Felix ezen elgondolkodott, nem tartotta rossz ötletnek, de ugyan féltem, hogy mi van, ha tényleg csak ő és Jeongin jönnének el.

- Jó, megbeszélem velük, viszont te pedig Channel. Nincs semmi kedvem újra végignézni egy kibaszott verekedést.

- Rendben.

Igazából most egy kicsit megkönnyebbültem. Örültem annak, hogy belement ebbe. Mostmár csak Channel kell erről beszélnem.

Miután Felix elment, felmentem a szobámba. Mikor kinéztem az ablakon láttam, hogy anyuék még mindig nem érkeztek haza. Ahoz képest, hogy fél 6 óra múlt kint már sötétedett. Nem igazán voltam oda ezért az időért, nem szeretem amikor hamar sötétedik, nyárom ilyenkor még javában kint voltam Jihyunnal. Most meg nézek ki az ablakomon és figyelem a kinti lámpafény alatt a lehulló faleveleket. Izgalmas elfoglaltság? Nagyon.

Az ablakomtól elléptem, kezembe vettem a laptopom és azonnal videóhívást indítottam barátnőmmel, aki azonnal el is fogadta. És szépen sorjában beszámoltam neki a délutánom többi részéről, amit már Channel tölthettem el.