LELKEK SÓHAJA

| első fejezet |

― Maya ― helyesbített leszegett fejjel a lány, majd vöröslő arccal hátrált tőlem, mikor éppen felnéztem volna, hogy szabadkozva bocsánatot kérjek a tévesztésért. Lemondóan sóhajtva csavartam le a palack kupakját, majd nagyokat kortyoltam a vízből, míg fél kézzel választ küldtem anyának.

Hatalmas csattanás visszahangzott a bejárat félől, mire a fejemet oldalra kapva nyeltem félre a vizemet. Sajgó fájdalom szúrkálta mellkasomat, ahogy erőlködve köhögtem fel a cseppeket, úton a betonpadlón elterült fiú felé.

― Elnézést a késésért ― tornászta fel magát rugalmas mozdulatokkal, majd előbb ruhájába törölve kezét, nyújtotta felém tenyerét.

― Jó halál lenne belőled ― morogtam a torkomat megeröltető mechanizmustól rekedtes hangon.

― Tristan David Savrinn-ként vagyok anyakönyvezve, de a hétköznapokban az első keresztnevemre szorítkoznak embertársaim. Kivéve a testvéreim, ők megelégszenek az balfékkel.

― Daphné Éloïse Fournier ― vetettem oda neki, majd combcsizmám sarkán megfordulva céloztam meg az öltözőt.

Selena mesés ezüst sminket készített az elefántcsont kötött ruhámhoz, ami egy fogasra akasztva várta, hogy magamra kapjam, miután legújabb munkatársam meg óhajtott érkezni.

Fehérneművel fedett testemről a fekete selyemköntöst lágy mozdulattal fejtettem le, hagyva, hogy lábam mögött egy táncterem padlójához hasonló parkettára, mint forró szurok hulljon.

― Én elfelejtettem kopogni, nagyon sajnálom ― hangzott hátam mögött egy szégyenlős tónus, mire csak tapasztalattól fennkölten szembefordultam vele. Testemet libabőr borította, mert alig fedte némi anyag, mégis határozottan kihúzva magamat szegeztem barna szemeimet az övéinek.

― Ahhoz korábban kell felkelned, hogy engem zavarba hozz ― kedves grimaszt villantottam neki, majd a vállfákhoz lépve leakasztottam a ruhámat. ― Hamár képeket készítesz a zsebhoki albumodba, ne ilyen feltűnően tedd.

Miután magamra öltöttem a kényelmes anyagot, a két oldalról gömbfényekkel keretezett tükörhöz léptem, hogy az előtte húzódó asztalról elvéve parfümömet, fújjak az illatszerből hideg bőrömre.

― Szólok a fodrásznak, hogy kezdjen veled valamit, mert így nem ülhetsz be a kamera elé ― mértem végig kócos ábrázatát és nagy ívben kikerülve, Ricardo szakértelmére bíztam.

A műsor berendezett színapdára sétáltam, ahol a kanapéval szembefordított fotelek egyikén helyet foglaltam Tristanre várván. Egyik lábamat kecsesen átlapoltam a másikon, majd unalomtól nyomottan megnyitottam a közösségi média platformjaimat. Készítettem egy boomerangot, amit munkával kapcsolatos gifekkel és hashtagekkel dekorálva posztoltam, aztán egy magamról készült képet is megosztottam az egyre hízó követőtáborommal.

― Ez a Ricardo egész biztos nem technika órán látott utoljára ollót? Nem mintha már az első napomon kukacoskodni akarnék, de meg kell hagyni, röhejesen festek ― huplant le mellém duzzogva görbítve ajkait Tristan.

Lopva pillantottam fel rá, de nem bírtam meglepetéstől tágult szemekkel nem ámulni. Rakoncátlan tincsei zselével fésülve simultak fejére, ami igazán nevetséges látványt kölcsönzött a fiúnak.

― Látom eltévedtél. Az iskolai fotózás nem erre van ― takartam el tenyeremmel szélesre húzódó ajkaimat, nehogy lássa mosolyomat. ― Valóban röhejesen festesz. Ne csüggedj, Savrinn, ez a szórakoztatóipar; fogd fel úgy, hogy megfelelsz a fogalomnak.

― Engem nem egy szórakoztató műsor vezetésére kértek fel, de ha így is lenne, nem én szeretnék lenni a vicc tárgya. Egyszer már kijártam a gimit, nem akarom, hogy pokoli időhurokként minden megismétlődjön.