-Én még mindig nem állok arra készen, hogy találkozzak velük. Cam, 4 és fél év kegyetlen hosszú idő. -mondtam az előttem álló barnaságnak. Ross már egy ideje elment, én pedig kétségbeesések közepette hívtam Cameront, hogy azonnal ide kell jönnie, mert a halál szélén állok. Oké, kicsit túloztam. Ő hamar meg is érkezett, ráadásul nem üres kézzel. Hozott nekem egy csomó nasit és fagyit.
-Én elhiszem, de Rossal már egész jól megvagytok. Ő volt a legnagyobb problémád, te is tudod. A többiek már csak pici pontok ebben a történetben. Hetek óta együtt laktok, és had ne mondjam mit csináltok még. -nevetett. - Most már itt az ideje találkoznod a többiekkel. -fejezte be lelkesítő beszédét Dallas. Én a konyhapulton ültem törökülésben és egy doboz fagyit kanalaztam, ő mg előttem állt.
-Eljössz velem? -kérdeztem reményteli szemekkel.
-Szívesen elmennék, de nem. -adta a választ egész egyszerűen. Értetlenül néztem rá.-Mindenhol ott vagyok veled mindig és támogatlak. De ők nem az én családom. Ezt neked kell megoldanod. -mondta és elhúzta a száját.
-Szép. Nem vagy jó barát. Ki vagy dobva. -kiáltoztam neki torkom szakadtából röhögve. Felemelte a kezét és nevetve hátrált el előlem. Rápillantottam az órára. Délután 6. Te jóságos isten. Nekem el kéne menni készülődni. 7-kor el kéne indulni hogy át érjek L.A-ba 8-ra.
-Menjél készülődni. Én addig elfoglalom magam. -mondta, majd kikapta a kezemből a fagyit, és elkezdte enni. Nevetve indultam fel.
Megálltam a szekrényem előtt, és mély gondolkozásba kezdtem, hogy mit is vegyek fel. Úgy döntöttem, hogy nem puccosítom ki magam. Felkapok egy sima fekete nadrágot és egy fehér rövid ujjú pólót. A szőkés barna hajam kiengedem, és egy alap sminket rakok fel. Ami egy korrektor-alapozó-szemtus-szempillaspirálból áll. Ki is vettem a megfelelő ruhákat és elindultam be a fürdőbe.
---§---
Amikor megálltam a nappaliban lévő egész alakos tükörben, végre késznek nyilvánítottam magam. Már fél 8 van, szóval eleve később érek oda minthogy megbeszéltük. Ha pedig még forgalom is lesz, akkor még fel is akasztom magam. Ráadásul még szerettem volna elszívni egy cigit. Na nem baj, azt majd a kocsiban elintézem. Cameron már így is siettet.
Felkaptam a tornacipőm, a táskám és a kocsikulcsot. Cameron bezárja a házat, míg én kiállok a garázsból.
Bepattantam a kocsiba, és kiálltam. A ház előtt vártam Cameront, aki egy másik kocsi kulcsot lengetett meg. Ekkor tudatosult bennem, hogy igen, ő kocsival jött el ide Chinóból. Rácsaptam a fejemre, és intettem neki. Dobott egy puszit, majd beszállt az előttem parkoló fekete Range Roverbe, és elhajtott. Én vettem egy nagy levegőt és beindítottam a kocsit, majd kihajtottam az útra, és elindultam vissza L.A-ba.
Ahogy elhagytam Beverlyt, csörgött a telefonom. Gyorsan pillantottam oldalra. Ross. Vezetés közben nem fogom felvenni. Ahogy abba maradt a csörgés, újra hívtak. Vezettem tovább, de amikor már negyedjére hívott Ross, felidegesítettem magam és a telefonomért nyúltam.
-Vezetek baszki. Mivan? -szóltam bele kissé idegesen.
-Csak már itt kellene lenned. -válaszolt a már ismert hang.
-Anyáék tudják hogy megyek? -kérdeztem.
-Rydelen kívül senki nem tudja.
-Lerakom. 30 perc és ott vagyok. -mondtam neki, majd válaszra időt sem hagyva kinyomtam. Sóhajtottam egyet. Még mindig úgy vagyok vele, hogy nem állok készen arra hogy találkozzunk. Ross állítása szerint nagyon hiányzok mindenkinek. De valahogy idegennek érzem az egész helyzetet. Beállítok oda. Igen és? Stormiéknak köszönök, hogy na szia anya, apa, tudom hogy eltűntem 4 évre, mizu? Vagy ezt mégis hogy képzeljem el? Feszült vagyok és szomorú. Lehet Stormiéknak fáj hogy elvesztették a 6. gyereküket, de abszurd hogy 4 év után egyik percről a másikra beállítok. Szerintem szépen lassan kéne újra összeszoknunk, de a sors már megint szórakozik velem. Bedob a mélyvízbe. De Cameronnak igaza van, egyedül kell elintéznem.
Egy pillanatra hagytam abba a folytonos gondolkozást, és már a Lynch ház előtt álltam. Leállítottam a motort, majd kihúztam a kocsikulcsot, és csak ültem magam elé nézve. Talán fel kéne hívnom Rosst. Igen, ezt fogom tenni. Oldalra nyúltam az anyósülésre, és kezembe vettem a telefont. Tárcsáztam Rosst, aki a harmadik csörgére kinyomott. Perceken belül megjelent a kapuban. Sóhajtva szálltam ki. Kezemben a táskám szorongattam. Lezártam a kocsit és elé sétáltam.
-Kicsit féltem hogy nem jössz el. -mosolygott rám.
-Kicsit majdnem nem jöttem el. -válaszoltam neki a számat elhúzva.
-Mielőtt bemegyünk, valamit tudnod kell. -kezdte- Majd jön Savannah. Ő Riker menyasszonya. -nem értettem ezt miért mondja el, ha tudja hogy tudom hogy menyasszonya van Rikernek. -Ő pedig kibaszott nagy rajongód. -fejezte be. Bólogatni kezdtem. Ez kellemes találkozó lesz akkor.
-És tudja hogy ma én is itt leszek? -kérdeztem.
-Azt sem tudja hogy ismerjük egymást. Te nagyon elnyomtál minket meg a családot, mi meg nem engedtük hogy nyomozzon utánad, és mindent tudjon rólad. Tud egy 6. gyerekről, de nem tudja hogy a kedvenc énekese az. -adta a választ a kérdésemre. Ismét csak bólogatni tudtam. Fasza, szóval nem elég hogy találkozok az állítólagos testvéreimmel, de egy rajongó még a nyakamba is ugrik, és az egész estét végig sikítgatja nekem. Nem azért mert zavar a rajongóm ilyen formában kinyilvánított szeretete, csak most nagyon labilis idegállapotba érzem magam, és nem akarok kiakadni egy ártatlan emberre.
Ross elindult be. Kinyitotta a kaput, és előre engedett. Felnéztem az égre mielőtt beléptem volna. Ha valami szarul sül el, felakasztom magam.
Ezzel a mondattal léptem be.
