Mozgolódásra keltem fel. Megdörzsöltem a szemem, és kinyitottam. Cameron arca az enyémtől 1 centire volt.
-Mi a faszt csinálsz? -kérdeztem hangosan. Az hiányzik hogy itt megerőszakoljon engem. Egy kórházba.
-Ellenőriztem hogy lélegzel e. -adta a választ és elhajolt az arcomtól. Ekkora bolondot. Egy kacajjal válaszoltam. Feltornáztam magam az ágyon, és körbe néztem. Cameronon kívül senki nem volt a szobában. Akkor ezek szerint őt küldték értem.
Felkeltem az ágyról, kinyújtóztam, beledugtam a papucsomba a lábam, és elindultam a mosdó felé. Ott elintéztem a dolgom. Cam hál' istennek hozott fogkefét és fogkrémet nekem. Megnyitottam a csapot és vizes kezeimmel végigsimítottam az arcomon. Egyre többször. Addig, míg azt nem éreztem, hogy lemostam magamról a történteket. Úgy döntöttem, majd otthon zuhanyzok, annak ellenére, hogy hozott tusfürdőt is, az előbb említett személy. Nincs gusztusom papucs nélkül beállni az itteni zuhanyzóba. A rajtam lévő papucs, pedig cuki macis papucs, ami igen elázik ha víz alá állok vele. Meg törülközőt nem is hozott.
Már a fogamat mostam, amikor kintről megszólalt Cameron telefonja. Az én zeném a csengőhangja. Vicces, mert van hogy például a konyhában vagyunk, és csörög a telefonja, én pedig éneklek magammal lényegében, ő pedig csak áll és mosolyog.
Mikor hallottam hogy beleszól, kiöblítettem a szám és újra megmostam az arcom. Ezután vizes arccal néztem bele a csap felett lógó tükörbe. Megvizsgáltam az arcom minden egyes centijét. Nem volt más az arcom, mint mondjuk két héttel ezelőtt. Ugyanúgy sima volt az arcom, talán a szemem volt kicsit beesett és szomorú. De nem feltűnően. Végülis a szem a lélek tükre.
Mikor késznek nyilvánítottam magam, kinyitottam az ajtót és kiléptem rajta. Amikor Dallas rám nézett, elköszönt attól akivel beszélt és elrakta a telefonját.
-Mehetünk? -kérdezte vidáman. Bólintottam. Egy kis táskát adott a kezembe, hogy tegyem bele a fogkefét és fogkrémet. Beleraktam és visszaadtam neki. Nevetve vette el tőlem. Ez egy pici mosolyt csalt az arcomra. Kiléptünk a nagyon fényes folyosóra. Kicsit hunyorítottam, míg meg nem szokta a szemem a hirtelen világosságot. A recepción várt ránk a doki. Elismételte miket csinálhatok annak érdekében, hogy ne merüljek ki megint, majd ideadta az ambuláns lapot és utunkra voltunk engedve. A kocsiig egyenesen sprinteltem, annyira jó kedvem lett. Mikor már Cameront vártam a kocsinál, megláttam hogy futva jön. Kérdően néztem rá. Egész messziről nyitotta ki a kocsit, és kiabálta hogy szálljak be. Másodpercek alatt ugrottam be a Range Rover-ébe. Amikor megismételte a gyors kocsibeugró mozdulatom, egyből indította is be.
-Hallod, mi van? Megijesztesz. -mondtam miközben bekapcsoltam az övem.
-Készen állsz egy lerázó túrára? -kérdezte féloldalas mosollyal. Röhögve bólintottam.
Cameronnal elneveztük a paparazzik elől való menekülést, lerázó túrának. Ugyanis ilyenkor addig kell körbe-körbe járkálni, míg le nem rázzuk őket magunkról, mert ezek az állatok képesek hazáig követni, majd a fél világot oda hívni, készenlétbe állni, és várni hogy történik e valami. Cameron taposta a gázt, én meg hátra fordultam,, hogy tudjak neki szólni arról, hogy már nem látom őket.
-Fordulj valamerre, megálltak a piros lámpa miatt, valszeg nem fizetik nekik az autós büntetéseket. -nevettem, majd előre fordultam. Cam áthajtott egy piros lámpán. Felhúzott szemöldökkel néztem rá. Ezt egy féloldalas mosollyal reagálta le. Jól áll neki a féloldalas mosoly. Olyan szexivé teszi. Attól, hogy a legjobb barátom, még van szemem. És használom is.
Már egy jó ideje mehettünk, már a haza felé vezető úton, amikor még egyszer hátra pillantottam, de egy sima piros autón kívül, nem láttam azokat az autókat akik "üldözőbe" vettek minket.
