4. fejezet

250 19 2
                                    

- Miért nem tudsz csak hinni nekem? Hatalmas hibát követtél el! Meggondolatlan voltál, felelőtlen! - kiáltott Karolina apja.

- Honnan veszed, hogy hibáztam? Meg tudod mondani, mit jelöltem meg?

- Persze! Művész sulit.

- Azon belül?

- Mit számít?

- Na látod, pont ez a baj! - Karolina lecsapta a kezében lévő újságokat, amiket vagdosott Krisztián házi feladatához.

- Nem, ifjú hölgy, az a baj, hogy egyáltalán nem adsz a szavamra!

- Ezt te is elmondhatod magadról! Nem gondolod, hogy az egész életemet te fogod megszabni és irányítani, ugye? Én ezt nem folytatom tovább! - felkapta az újságokat és az ollót, és bevonult a szobájába.

Magára csapta ajtaját, és leült a földre. Törökülésben ült a pizsamájában, és idegesen vagdosni kezdte az újságokat. Különböző képeket és szövegeket vágott ki, és borítékokba tette a frissen kivágott lapokat. Még szerencse, hogy Krisztián ekkor még nem volt itthon, hiszen nagyon rosszul viselte, amikor nővére és az apja veszekedtek. Míg Karolina próbált figyelni öccse érzéseire, az apjuk erre nem igazán gondolt.

Karolina apja befolyásos személy a faluban, hiszen ő a jegyző, a polgármester jobbkeze. Ezzel Karolina is tisztában volt, így meg is értette, amiért nem tud sokat itthon lenni, és nagyon gyakran stresszes, vagy zaklatott munkája miatt. És persze, minden apa jót akar a gyermekeinek, de Karolina nagyon haragudott rá amiatt, hogy sosem hallgatta meg Karolina elképzeléseit. Ez nem egyedi eset, ami kifejezetten a továbbtanulásra irányult. Ez mindig is így volt, Karolina véleménye mindig kis csupán egy kisgyermek tapasztalatlan, rózsaszín ködben úszó megjegyzése volt, sosem számított neki igazán, hiszen ő a férfi, ő a családfő, az ő szava itt csupán az igazán számító, hiszen Karolina még kisgyerek. Ez legelőször ilyen erősen a 8. osztályos dilemmában mutatkozott meg. Karolina Dunaújvárosba akart menni tanulni, ami nincs is messze, akár mindennap, busszal is megtehetné a távot, nem kellett volna mindenképpen kollégiumba mennie, viszont az apja hallani sem akart róla. Sosem értette, miért akar olyan messze menni a lánya, hiszen Kaczóka közel van, csendes, biztonságos, és jó színvonalú az ottani gimnázium is.

Karolina telefonja rezegni kezdett, kétszer egymás után. Töprengéséből hamar visszatért a valóságba, és utána nyúlt. A hang a beszélgetős alkalmazásához tartozott, és sejtette, ki is írhatott neki. Maximilián neve láttán azonnal elmosolyodott.

Maximilián: Miért mondod ezt? Megint gond van?

Karolina még a buszon írta azt a férfinek, hogy nincs kedve hazamenni. A kis kirándulásuk óta, vagyis egy hete folyamatosan beszéltek, ami igazi megváltás volt a lánynak mostanában. A sok tanulás, stressz és feszültség mellett nagyon jól esett beszélgetni. Főleg vele, aki nem volt ebben az élethelyzetben, és nem azt beszélték folyton, hogy minden milyen pocsék és kilátástalan.

Karolina: Csak a szokásos. De ne beszéljünk erről.

Maximilián: Oké. Mit csinálsz? :)

Karolina: Az öcsémnek vagdosok papírokat technikára.

Maximilián: Papírokat? Mit kell csinálni?

Karolina: Plakátot az egészséges életről. -.-"

Maximilián: Ilyeneket kell csinálni itt technikán? Érdekes. :D

Karolina: Nálatok mit kellett?

Maximilián: Nem is emlékszem, hogy lett volna ilyen óránk... Lehet túl öreg vagyok, amiatt nem emlékszem.

NarancsvirágokWhere stories live. Discover now