Narancsvirágok

3. fejezet

- Nem vagy romantikus alkat?

- Nem erről van szó! Csak mostanában fáradt vagyok, sokat tanulok, hogy ne bukjak meg érettségin, és meg sem kérdezik, mi van velem. Sosem hívnak sehova, csak oda, ahova tudják, hogy nem mennék el. - Maximilián támogatóan hallgatta a lányt, akinek jól esett, hogy kimondhatta, amit régóta érzett, de csakhamar a férfira nézett, és szánva magát megrázta a fejét. - Bocsi, biztos untatlak ezzel.

- Ne viccelj! Tudom, milyen rossz ez a korszak, de tarts ki! Néha lazulj mellé, hidd el, rengeteget segít! - Karolina ajkaiba harapva bólogatott, de arca inkább volt csalódott, mintsem boldog.

- Én mennék. De nincs kivel. Sosem érnek rám a barátaim. Szar egy időszak... - Maximilián szemmel láthatóan sajnálta a lányt.

- Ha gondolod, én szívesen elviszlek valahova, pihenés gyanánt. - Karolina kerekre nyílt szemekkel nézett vissza a férfira, akiben az az érzése támadt, hogy a lány valószínűleg félreérthette mondandója lényegét. - Mármint sétálni vagy ilyenek. Na, azért nem mozdultam rád ilyen nyíltan! - mondta nevetve, kijavítva magát.

- Ja, oké! - enyhén elpirult, ezt érezve pedig egyből elfordult, és szendvicse utolsó falatját elfogyasztotta. - Ma elakartam menni, meginni velük egy teát, de meg sem merem őket kérdezni csak én érezném tőle kínosan magam.

- Mi van azzal a lánnyal, aki mellett fakton ülsz? Úgy tűnik jóban vagytok.

- Zsülivel? Igen, de sajnos ő kollégista, és mindig időre vissza kell érnie. Így inkább az iskolára korlátozódik a barátságunk. 

- Ha akarod, én elkísérlek. - mondta vállat vonva, és összegyűrte egykoron szendvicsét borító szalvétát. - Ma nincs igazából semmi dolgom sem. És mivel elég új vagyok, megmutathatod a jobb helyeket. - kedvesen a lányra mosolyodott, aki boldogan nagyokat pislogott. Maximilián érezte, hogy Karolina eléggé örül az ajánlatnak, hiszen barna szemei szabályosan csillognak, és arcára érezhető izgatottság ült ki.

- Tényleg? - amint Karolina megérezte, hogy elég nyilvánvalóan örült az ajánlatnak, megpróbálta leplezni, amivel csak azt érte el, hogy Maximilián felnevetett. 

- Persze! Mikor végzel?

- 1-kor lesz vége az utolsó órámnak. 

- Oké, találkozzunk az iskola előtt. - amint kimondta, meg is hallották a csengőt, ami azt jelentette, hogy Karolinának és Maximiliánnak is órája lesz, méghozzá ugyan ott, hiszen következik a művészettörténelem fakultáció.

- Rendben! - bólintott mosolyogva  Karolina is, és felkapta cuccait, hogy lemehessen a terembe, és végighallgathassa Maximilián óráját.

*

- Van terved mára? - kérdezte óra után Zsófi. Karolina bólintott, arcán ártatlan kis mosoly jelezte Zsófinak, hogy valami nagyon jó dolog jár Karolina fejében. - Na mesélj!

- Elmegyek teázni... Maxival.

- Ki az a Maxi?- Karolinának eszébe jutott, hogy Zsófi nem ismerheti a férfit, hiszen nem jár művészet faktra. Zsófi ennek az idejében irodalomra jár. 

- Ő tartja a művészet faktot.

- Ó, a srác akit tegnap láttunk? - Karolina bólintott. - Nem mondod! Randizol a tanárral? Ez milyen menő már! - Karolina szeme kidülledt. és vadul ellenkezett.

- Nem-nem! Nem randi! Csak megmutatom neki a várost!

- Hát ebben a városban aztán semmi érdekes nincs! Na nem is lényeg, érezd csak jól magad vele! Egy kis szerelem neked is kijár! - kacsintott a lányra. Karolina megcsóválta a fejét.