28. A káosz teremtője

56 11 2
                                    

Sziasztok!

Először is ne haragudjatok, hogy ennyit kellett várni az új fejezetre, ígérem, a történet hajrájára fordulva igyekszem most már gyakrabban hozni a részeket. :) Cserébe viszont egy rekordhosszú, csaknem 3500 szavas, és a fejezetcímhez méltóan meglehetősen kaotikus fejezetet hoztam, amiben egyre jobban összekuszálódnak a szálak, és szorul a hurok a főszereplőink nyaka körül. Remélem, tetszeni fog nektek, és véleményt szívesen fogadok. ^^

A másnapi családi reggeli látszólag olyan fesztelenül telt, mintha semmi sem történt volna. Joonas, aki a hét további részére szabadságot vett ki, elmélyülten olvasta a híreket a telefonján. Mellette Martti az egyik kedvenc meséjét, a Hupikék törpikéket nézte a tabletjén, göndör, szőke fürtjei előrehullottak édesen nevető arcába, ami akaratlanul is egy angyalkához tette hasonlatossá. Az asztal túlfelén pedig anyám fecsegett véget nem érően valami, a közeli Pyhäntä nevű városkában rendezendő fesztiválról és feleségcipelő versenyről, amit szerinte vétek lenne kihagynunk. Úgy tettek, mintha nem állt volna a feje tetejére az életünk. Mintha nem nyitották volna hivatalosan is újra Aleksi Toivonen halálának ügyében a nyomozást, és nem kaptuk volna meg mi magunk is Jussival a behívót a rendőrségi kihallgatásra.

Jussi és én nem szóltunk egy szót sem egymáshoz, csak ültünk néma csendben, és kedvetlenül turkáltuk a reggelinket. Egy falat sem ment le a torkunkon, és úgy éreztem, mintha a mellkasomat szorító félelem megfojtani készült volna. Fáradt voltam, szédültem, a fejem kótyagos volt az éjszaka rémálmaitól, de ez mind semmi volt ahhoz a hírhez képest, ami ma reggel fogadott. Alig akartam elhinni, hogy mindez valóság volt, amikor anyám bántóan közömbös, szinte vidám arccal nyújtotta át a levélben érkezett beidézést holnap reggel kilenc órára a kajaani rendőrfőkapitányságra, ahol tanúként fognak kihallgatni. Az azonban még hihetetlenebb volt, amit Marko küldött nekem és Jussinak reggel hét óra harminchárom perckor Messengeren.

„Beidéztek ma nyolc órára kihallgatásra. Majd beszélünk" - állt a rövid üzenetben, amitől Jussival kis híján mind a ketten elájultunk. Még csak az alibinkat sem tudtuk egyeztetni. Lehet, hogy Marko pillanatok alatt megtörik vagy hibázik, és délre már mind a hármunkat bilincsbe verve fognak elvezetni.

- Mi a baj, fiam?

Jussi meglepetten kapta fel a fejét, és falfehér arca és karikás szeme nem is lehetett volna árulkodóbb. A tekintetében ijedtséget és enyhe értetlenséget láttam csillanni, mintha csak nem hitte volna, hogy az apját még bármi más is érdekelheti valaha a világon, ami nem az ő karrierjével és tanulmányaival volt kapcsolatos.

A mostohatesóm nagyon sokáig nem mondott semmit, és már-már megszületett bennem az elhatározás, hogy kitalálok valami álindokot, csakhogy tereljem magunkról a témát. De ekkor már mindenki minket figyelt, még a kis Martti is félretolta a tabletjét, és anyám is tőle szokatlan módon elhallgatott.

- Semmi – motyogta végül, és aprólékos mozdulatokkal keresztbefektette a villát a tányérján.

- Megviseltnek néztek ki mind a ketten – forszírozta Joonas tovább a témát, és rémisztően átható tekintettel vizslatott minket a fekete keretes szemüvege fölött.

- Hidd el, jól vagyunk – vonta meg Jussi a vállát, továbbra is kerülve mindenkivel a szemkontaktust.

- Jussi beteg? – szólalt meg váratlanul a kisöcsém ártatlan hangon, verbalizálva mindazt, amit az ő gyermeki elméjével felfogott ebből az egészből. Meghökkenve pillantottam aggodalommal teli szemecskéibe, és nyugtatni akartam, hogy semmi baj nincs, de Joonas közbevágott.

Az éjféli nap fiai /Befejezett/Waar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu