Always And Forever [ss Fanfiction]

~1.rész~

Mi lenne jobb reggeli ébresztő,ha nem az hogy Morgan egy párnával püföli a hátam? Helyesbítek. Mi nem,lenne jobb? Miután visszaadtam neki az ütögetését, elvonszoltam magam a fürdőszobába,majd a szokásos reggeli rutinom után lementem a konyhába. Mire leértem a konyhába Morgan már otthonosan sürgött-forgott.

-Mi készül?-ültem fel a pulthoz, a bárszékre.

-Reggeli-mondta,mintha ez nem lenne olyan egyértelmű. Végülis ráhagytam,majd kiderül.
Kis idő múlva Jamie is lecsörtetett a lépcsőn. És mint egy élő-halott úgy nézett ki.

-Jamie,segí..-fordult meg Mo-Ááá!!-sikított fel a barátnőm,mire én csak felnevettem-Hogy nézel ki? Apám...-ámélkodott.

-Nem aludtam valami túl sokat-mentegetőzött egyből Jamie.

-Hát azt látjuk-mondtuk egyszerre Morgannel.

-Jól van,inkább kávét adjatok! De gyorsan!-dörzsölte meg az arcát nyúzottan.
A lakótársam kezében egy percen belül már egy pohár kávé gőzőlgött. Míg azt szürcsölgette kérdezgetett minket.
-És amúgy nem is kérdeztem,milyen volt a tegnapi napotok?-ivott bele a poharába.

-Fárasztó,nagyon fárasztó! A másod évesek nem.tudnak.keringőzni!-mondtam tagoltan,Morgan csak nevetett.-Hé,hé,ne nevess,ez nem vicces! Szerintem nem énekelnek jobban se!-böktem oda neki pimaszul, miközben töltöttem magamnak narancslevet.

-Hát,ez igaz,de még feljődhetnek. Még van minimum 2 évük-mutatott felém a fakanállal a barátnőm.

-De keringőzni egy hét alatt megtanulnak. Akár. Ha,úgy akarom.-vigyorogtam.

-És,tőlem meg se kérdezitek?-próbált rávezetni minket Jamie a tegnapi napjára.

-Hogy telt a tegnapi napod?-kérdezte végül Morgan.

-Jahjj, köszönöm a kérdést!-pattant fel a pultól-Remekül! Képzeljétek,új..."osztálytársunk" van!-mondta izgatottan. Mostmár kicsit sem látszott fáradtnak,vagy nyúzottnak.

-Uhh,tényleg? Mondd tovább!-kezdtem el enni a reggelimet amit Morgan az imént tolt elém.

-És,ahhj,nem tudom,mármint olyan jól néz ki meg..-gondolkodott el-minden megvan benne és úgy elhívnám valahova,de féleek-ugrándozott egy helyben Jamie.

-Azt megállapítottad egy nap alatt, hogy megvan benne minden?-kérdezte Mo, miközben Jamienek is szedett egy adagot

-Szerinted? Nézz már rám!-állt szembe Morgannal-Most maga az FBI második legjobb nyomozójával állsz szembe.-mutatott végig magán.

-És itt van az első!-piszkáltam a villámmal a tányér rántottát-Te,Morgan? Ebbe véletlenül nem cukrot tettél?-kóstoltam meg mégegyszer a kissé elrontott ételt.

-Hogy mii?-evett bele ő is,majd miután megállapítottuk, hogy ez ehetetlenül sz..vagyis bocsánat,ehetetlenül rossz,megyegyeztünk hogy munkába menet vagy beülünk egy kávézóba vagy beugrunk egy gyors mekire.
Végül miután mindhárman elkészültünk lett vagy negyed nyolc,ezért a kávézózás ötlete maradt fennt. Mivel alapból sincs annyira baromi messze a házunktól az egyetem,a kávézótól márcsak egy szemhunyásnyira voltunk. Mindketten két-két papírpoharat szorongattunk, -amikor sétáltunk az egyetem felé-. Nyilván az egyik a sajátunk volt,a másikat,én Peternek, Morgan pedig mindkettőt magának hozza.

A tanári iroda felé menet, Morgan valamit énekelgetett nekem. Nem különösebben foglalkoztam vele,mindig ezt csinálja ha, jó kedve van.
Mo kitárta a tanári ajtaját és előre engedett,én azonban megtorpantam. Barátnőm érdeklődve nézett rám,majd abba az irányba affelé én is nézek. Az én asztalomnál ült -csak szemből- egy..egy alak,nem sokat tudtam kivenni a hátából csak azt hogy, egy pasi ül az asztalomnál! Nem tudom, hogy miért lepett meg ez ennyire. Talán azért mert Morgannek igaza volt és tényleg lesz egy új kollégánk.
Morgannek csak úgy be kellett lökdösnie az ajtón,majd miután feleszméltem a gondolkozásból leültem az én (!!!) asztalomhoz,a férfival szembe. A "Titokzatos idegen" csak ekkor vett minket észre. Felnézett rám az asztal bámulásából a szemembe. Gyönyörű kék íriszei vannak,amikbe akár órákig tudnál nézni. Megeresztettem felé egy halvány mosolyt,aztán elkaptam a fejem,és a papírpoharakat kezdtem el vizslatni. A barátnőmre még csak rá sem mertem nézni. A kínosan sokáig tartó csendet végül a férfi törte meg.

-Elnézést, hogy nem mutatkoztam be-állt fel és a bal kezével az asztalon támaszkodott-Sebastian Stan vagyok-nyújtott a jobbját,gyorsan felálltam és el is fogadtam a kedves gesztusát.

-Lynette Still-ráztunk kezet, a kéz szorításon engedett,de a kezemet nem engedte el. Hosszúnak tűnő másodpercekig  nézett a szemembe,én meg megpróbáltam a zavaromat nem kimutatni. Csak reméltem, hogy ezt Morgan észre veszi. És szerencsémre igen.

-Én Morgan Less vagyok-szökkent férfi mellé,kezet nyújtva. A férfi vele is kezet rázott.

-Nagyon örülök-mosolygott mindkettőnkre Sebastian.

Szépen lassan szállingóztak be a diákok is és a tanári kar is. 8 óra előtt negyed órával, az igazgató úr jött be.

-Lynn,Sebastian tudnátok jönni egy kicsit?-szólalt meg . Én furcsán néztem körbe, de végül felálltam és Sebastiannel együtt követtük őt az irodájába. Ez kicsit olyan érzéssel hatott rám,mint amikor általános suliba vagy gimibe kisértek fel az igazgatóiba. Mármint,neem,dehogy volt ilyen..én egy angyal voltam. Jó, ez azért túlzás.
Miután betessékelt minket a helyiségbe és leültetett,gondosan becsukta maga mögött az ajtót és leült ő is velünk szembe.

-Na szóval, térjünk rögtön a lényegre. Mint ugye, Lynett, nyilván rájöttél, hogy Sebatian az új munka erő nálunk.-mutatott Sebastianre,mire bólintottam-Tehát azért hívtalak,ide mindkettőtöket mert Lynett te színművészetet is tanítasz...-megint csak bólintottam-Szóval nem árt ha jóban leszel Stannel mert,minden és egésznap együtt lesztek.-Sebastian, meg én is felhúzott szemöldökkel néztünk a dirire.

-Tessék?-kérdeztem,pedig teljesen jól értettem. Stan és én fogjuk mostantól tartani közösen a színművészetet. Boldogságom az egekben szárnyalt...Ja, mondanám ezt akkor ha ez tényleg így lenne.

-Ezt most jól értem?-értetlenkedett a mellettem ülő.

-Hát,amennyiben azt érted, hogy közösen fogtok mától színművészeti órát tartani..-tartott egy rövid szünetet az igazgató-Igen!

-Hát,ohm,ez csodálatos..De én most mennék mert tánc órát kell tartanom. -közöltem,a tánc szót erősen hangsúlyozva,és kislisszoltam az irodából.

Mondhatom jól kezdődött a napom..."Megkapom" Stant. Nagyon jó. Tényleg. Egyedül is megtudtam tartani az órákat, szóval nem értem hogy minek kellett még egy tanár úgymond mellém. Na,mindegy is,ezt az egészet próbáltam elhessegetni a gondolataimból egészen a nap végéig. Ez egész jól sikerült,mivel Morgan se kérdezgetett erről,meg ma amúgy sem lett volna színművészet órám. És a legjobb hogy a nap további részében nem is láttam Stant. Már nem azért mert,nem egy jó kiállású, erős,magabiztos és még azt se mondhatom, hogy nem néz ki jól.  Igazából nem Sebastiantől,hanem attól tartok, hogy "elveszi" a munkám,ha lehet ilyet mondani. De, tényleg,elég lenne egy tárgyra egy tanár is.
Morgannek az ágyamban,az esti rutinomat már rég elvégezve meséltem mindezt el. Ő persze mindenre:"uuuu"-zott mert, hogy "Nem is néz ki rosszul", sőt, "Megsúgom  neked, Stan a te eseted" és hasonlókat mondott nekem,mire én csak mindenre unottan "aháztam".
És Jamienek még el sem meséltem ezt az egészet...Na, majd holnap...