Strangers Hell (magyar)

Harmadik rész - Kedves Mike!

Lucas odalépett az ajtóhoz és kopogott. Pár másodperc várakozás után Mr. Wheeler nyitott ajtót. -Gyerekek! Mikehoz jöttetek?- Kérdezte. -Igen.- Válaszolt neki Dustin. -Fönt van a szobájában.- Majd beengedte a társaságot. Oda fönt halkan léptek Mike ajtója elé, majd félig benyitottak, és lopódzva benéztek. Mike az ágyán ült török ülésben és egy darab papírt bámult. -Szia Mike!- Köszönt rá Max. Mike felnézett és amikor meglátta felugrott, oda ment és kinyitotta teljesen az ajtót. -Sziasztok, már vártalak- és nem fejezte be a mondatot, hanem Alexre nézett és komor arcra váltott. -Ez mit keres itt?- Kérdezte szarkasztikusan. Alex odalépett elé majd megszólalt. -Nem "ez", képzeld én is ember vagyok és nevem is van.- Mike lassan elkezdett hátra fele lépkedni, Alex követte. -Ja és amúgy rohadtul nem tudom mi bajod van velem, de most már ki bökhetnéd.- Majd megállt és mélyen a szemébe nézett. Kínos csend. -Ne kapjunk már az elején össze!- Törte meg a csendet Max. Mindenki leült a földre és elkezdődött a megbeszélés. -Szóval? Végre eláruljátok mi a kis barátotoknak a baja velem?- Kérdezte Alex. -Hát.. jah.. öhh.. Mike, mondd meg neki.- Szólalt meg Lucas. Alex a két fiú között kapkodta a fejét, hogy valaki megszólaljon. Mike undorral nézett Alexre, aki ezt viszonozta egy mosollyal meghintve. -Na jó, ezt így nem lehet.- Sóhajtott fel Dustin. -A lényeg az, hogy kedves csapat társunknak, Mikenak az a problémája veled, hogy ti vettétek meg az egyik haverunk, pontosabban Will Byers házát, mivel ők tavaly elköltöztek.- Magyarázott Dustin. Alex értetlenűl nézett Mikera majd vissza Dustinra. -Szóval, ha jól értem... neked most az a bajod, hogy az Apám, aki nem én vagyok, megvette egy nekem  full idegen srác házát, AZÉRT mert elköltöztek?- Emelte fel Alex a hangját. -Aha.- Válaszolt neki Mike ugyanolyan hangnemben. -Most ezt teljesen komoly? Szerinted nekem ebbe van bármilyen beleszólásom, vagy hibám ebbe az egészbe? Mert én rohadtul nem úgy gondolom. Meg amúgy is, mit vártál, hogy majd egyszer mint egy csoda vissza költöznek vagy mi? Hát basszus, el akarták adni, biztos van valami oka.- Itt mindenki le nézett hirtelen a földre. -Most mivan mindenkivel?- Nézett kérdően mindenkire Alex. -Hát.. az hosszú story, és lehet hogy neked ezt nem kéne most elmondani.- Mondta Max. -Na jó, ez egy kész dili ház. Mike vagy kicsoda olyan mint egy hisztiző ovodás aki nem kapja meg a zenélő dinót a boltban, ti meg semmit nem akartok elmondani. Inkább haza megyek.- És Alex már állt is fel hogy elhúzzon. -Várj! Ne. Mike bocsánatot kér, mi meg elmondjuk mi van, igaz?- Mondta Lucas és ránézett a többiekre. -Mondjuk, ja.- Vágta rá Max. Alex kérdően nézett a többiekre, majd vissza ült a helyére. -Biztos el kéne neki mondani? Alig egy napja ismerjük.- Fordult Lucas Maxhez. -Nekem megbízhatónak tűnik, meg amúgy is, kinek mondja el?- Itt Alex egy fájdalmas mosolyt eresztett el. Mike végig úgy nézett rá mint akit meg akar ölni, bár biztos azt tenné legszívesebben. -Na jó.. az a lényeg hogy három éve...- Kezdett bele Lucas. 
Körül-belül húsz perc elteltével Lucas befejezte a magyarázatot, hogy Willék miért költöztek el, és hogy mit gyanítanak a mostani robbanások területén. -Na ezt ti nem etetitek meg velem, az biztos. Jó vicc, de gyerekek.- Nevetett Alex, míg mindenki teljesen komolyan nézett rá. Lassan Alex arca is meg komolyodott. 
-Ez most komoly?- Kérdezte. -Ja, az. Komoly.- Állt fel Mike. -Oh.- Vakarta a fejét Alex. -És ezt most miért mondtátok el nekem?- Kérdezte. -Mert hasonló vagy hozzánk, és mert bízunk benned.- Mondta Max. -Ja.- Bólintott Lucas és Dustin. -Már aki.- Szólalt meg Mike aki valami kocka szerűséget tördelt a kezében. -Ahaa... oké.- Vonta meg a vállát Alex. -Amúgy meg... ha nagyon kell én be tudlak vinni titeket a pláza romjai közé.- Mondta a semmiből a lány. Itt mindenkinek felcsillant a szeme. -Komolyan?- Kérdezte a a négy gyerek. -Persze, nem nehéz oda bemenni, csak le kell nyúlnom Apám jelvényét és akkor zöld a lámpa. -Király!- Mondta izgatottan Dustin.
-Most még valami intézni valónk van. Mike,  kérj bocsánatot.- Szólt rá Mikera Lucas, mint egy szülő. Mike megforgatta a szemét, majd le ült Alex elé. -Bo.. bocsánat Alex.- Nyögte ki nagy nehezen, persze nem a szemébe nézve. -Megbocsáltok, persze, semmi gond.- Nézett rá Alex egy meleg mosoly kíséretében. Mike is vissza mosolygott, már amennyire. Még mindig nem bízott benne 100%-osan, de már kezdte elfogadni. -Na végre, vége ennek az örökös háborúnak.- Sóhajtott fel Max.
Ezzel egy időben egy nagy dörrenés történt oda kint. -Vihar van, de jó.- Szólalt meg Lucas, és igaza volt. Mindenki az ablakon nézett ki. Odakint csak úgy zuhogott az eső, és csapkodott a villám. A levelek amik az utcára estek ott kavarogtak az út közepén, amiből arra lehetett következtetni, hogy még a szél is fúj. -De jó lesz így haza menni, még dzseki sincsen nálam.-
Sóhajtott Alex tehetetlenségében. -Majd én adok dzsekit.- Szólalt meg Mike. -Húha, valaki milyen úri ember lett hirtelen.- Nevetett Max. -Kuss.- Szólt rá Mike. Mindenki nevetett, kivéve Mikeot.
Még egy pár órát eltöltöttek beszélgetéssel, Mike felolvasta az újjonan küldött levelet Californiából Tiziéktől.
-Na jó, én elindulok haza.- Mondta Dustin. -Szerintem én is.- Mondta egyszerre a két lány. A csapat lement a lépcsőn ahol a Wheeler család többi tagja éppen vacsorázott. -Gyerekek, nem vagytok éhesek?- Kérdezte Mrs. Wheeler. -Oh, engem otthon már várnak vacsorával, de köszönöm.- Mosolygott Alex. -Oh, Igen! Engem is.- Dustin is csatlakozott. -Én nem vagyok éhes, de én is köszönöm.- Mondta Max. -Jól van akkor.- Válaszolt Mrs. Wheeler, és vissza tért az evéshez. Eközben a többiek felvették a bejáratnál hagyott cipőjüket és már indultak is volna amikor Mike szólt Alexnek. -Várj! Itt a kabát amit ígértem.- Mondta miközben egy fekete farmer szerű dzsekit nyújtott neki, ami belülről fehér termo töméssel rendelkezett. -Remélem jó rád, az enyém.- Tette még hozzá Mike. -Oh, tényleg, köszi. Holnap reggel majd vissza adom.- Vette el Alex tőle. -Akkor viszont holnap suli után megyünk a plázához, ugye?- Kérdezte Dustin. -Aha.- Válaszolt neki mindenki. Alex kiért az utcára ahol jól ismert cipőjének kerekeit felcsattintotta, majd integetett mindenkinek, és elindult haza fele. Az eső még mindig esett, de már nem volt olyan vészes. Elég hideg volt és sötét, ezért Alex kicsit sietett, de épségben haza ért.