Szerencsétlen Szerencsés

4.

Október 31.
A pocakom korgására kellek egy tök idegen szobában. Lassan visszabújok a kényelmes balerina és visszatérek a tegnapi folyosóra. Egy újabb ismeretlen irányba indulok el, miközben azon gondolkodom, hogy ahhoz képest, hogy későn értünk ide, rég aludtam ilyen jót, mint most. Végül a tegnap már látott képeket vélem fel fedezni a falakon az őseimről, nem sokkal későbn pedig egy ismerős szobalány jön velem szembe. Mégsem tévedtem el.

-Amelia ugye.-állítom meg. Bólint.- Merre találom a konyhát?

-A kanyar után, jobb oldalon a második ajtó hercegnő.- mondja, majd megköszönöm neki és az említett irányba indulok. Ez a nő volt édesanyám szolgálója.

-Jóreggelt.-lépek be a helyiségbe, ahol csak néhány kukta és Lia tartózkodik bent.

-Jóreggelt hercegnő.-pillant rám Lia, aztán vissza a tányérjára.-Hercegnő, hát itt van.- ugrik elém. Basszus mint a szöcskék.

-Hol lennék?-szolgálom ki magamat néhány pirítóssal és leülök a pulthoz.

-Este eltűnt felség és sehol nem találtuk. De most szólok a nagynénjének hogy meglett.- mondja és már el is tűnik.

Ettől a hirtelen tempótól még én is megszédülök. A szakácsra nézek aki most tér vissza valahonnan és aki mosolyogva legyint egyet, így én is megrántom a vállam és folytatom a reggelim elfogyasztását.

-Édesem. Hát itt vagy. Azt hittük, hogy eltűntél..-lép be nénikém a konyhába Hollyval és Liaval a nyomában mikor kapok egy pohár multivitaminos innivalót.

-Köszönöm.- mosolygok a szakácsra.- Nemtörtént semmi baj.- simítok pocakomra, hogy lássa jól vagyunk.

-Hol voltál kincsem? Mindenhol kerestünk már.

-Ezek szerint nem mindenhol.- mondom mire kérdő pillantásokat kapok.- Este nem voltam annyira fáradt, ezért elindultam a konyhát megkeresni, végül őfelsége szobájában kötöttem ki.

-Óóóó hát, hogy nem jutott eszembe. Az az egyetlen hely, ahol nem kerestünk.

-De ugye nem baj?

-Miért lenne az? Ne viccelj édesem nem baj. Csak aggódtunk.- mondja ,majd valamit elkezd megbeszélni a szakáccsal.

-Én meg írok anyáéknak, hogy jól vagy.-szólal meg Holly.

-Merre mentek?-kérdezem a lányt, aki mellém ül.

-Anyu az egyik kórházba, apu pedig a céghez.

-Jolvan akkor majd jönnek.. Nah Clara, mesélj.- nézek unokahúgomra, aki nagyon bele van bújva a telefonjába, és néha néha el is mosolyodik. Valaki fiúval beszél. Fix. Ismerem ezeket a pillantásokat.

,,-Vanessa!- szól rám erélyesen Wendy.
-Igen?- nézek rá meglepődve.
-Te nem is figyeltél rám.- engedi le kezeit mérgesen.
-De. Azt mondtad, hogy tetszik ez a ruha de nem az igazi.-teszem combomra a telefonom.
-Nem igaz. Emlékszel mit mondtam, de nem is figyelsz rám.- ül le mellém hatalmas fehér ruhájában.
-Nah jó lehet, hogy kicsit belemerültem a telefonomba. Ne haragudj.-nézek rá bűnbánóan.
-Soha többet nem jövök veled menyasszonyi ruhát vásárolni.- öleli át a vállam nevetve.
-Reméljük nem is kell többet ruhát választanom neked.- állok fel és sétálok a milliónyi felakasztott ruhához.
-Te az öcsémmel beszélsz?- visít fel. Mondanom sem kell, hogy az a 3 vagy 4 menyasszony egyből felénk kezdett pillantgatni, hogy miért ordibál az én drága barátnőm.
-Jézusom Wendy, ne üvölts már.-lépek mellé és kapom ki a kezéből a telefonom.
-Te mikor akartad elmondani, hogy az agyilag zokni öcsémmel beszélgetsz?-néz rám mérgesen, de a szemei nem a méregről árulkodnak.
-Mit kellett volna elmondanom? Csak beszélgetünk.- nézek rá ártatlanul.
-Persze. Azért vannak szívecskék meg puszis emojik. Gyanús vagy te nekem.- emeli rám fenyegetően újját már mosolyogva. Ekkor viszont újra a telefonomra pillantok, mert jön egy újabb üzenet.
-Hiányzol.-olvassa fel Wendy az üznetet.- Vanessa lebuktál. Tudtam. Láttam én már az eljegyzési bulin is.
-Mi az, hogy lebuktam? Nem buktam le, hagyd már a hülyeséged.- lépek vissza a ruhákhoz és leveszek egy ejtett vállú ruhát, aminek a teteje csipke, az alja pedig egy A vonalú szatén szoknya.- Inkább vedd fel ezt. Ez lesz a tökéletes.- nyomom a kezébe.
-Akkor is. Vanessa azok a pillantások. Már a bulin láttam, hogy izzik köztetek a levegő.- vonul vissza a fülkébe a hölggyel, akinek ismét elfelejtettem a nevét, de itt dolgozik. Wendy meg csak csacsog és csacsog. Talán igaza van. Mikor 4 napja bemutatott egymásnak minket, az esküvői szertartás próbáján, már akkor olyan jól kijöttünk. Aztán 2 napig bombázott a cukibbnál cukibb üzenetekkel, míg nem beadtam a derekam és válaszoltam neki. Nem akartam, mert mégis a legjobb barátnőm testvére de... Azt hiszem, beleszerettem... Az eljegyzési partin pedig minő csoda, egymás mellé ültettek minket és az egész éjszakát átbeszélgettük.