Szerencsétlen Szerencsés

2.

Október 30.
Még vacsorára se mentem le tegnap. Megint magamba roskadtam, amit ők is észrevettek, mert kaptam egy kis cetlit, amin az állt, hogy ha nem eszek kikapok és az ajtó előtt ott volt egy nagy tányér tejbegríz is nekem bekészítve, úgyhogy... Nem ettem meg az egészet, de ettem pár falatot belőle.

Most pedig fél nyolc van, egy percet sem aludtam és kikelni se akarok a biztonságot nyújtó ágyamból.. A könny csatornáim szerintem már kiszáradtak teljesen. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mégis, tényleg igaz lehet az egész, így az éjjel utánna néztem ennek a dolognak a neten. Az újságban szereplő baba születési adatai és minden vonása, minden részlet egyezik az enyémmel. A szeme, az orra, de még a neve is. Ő én vagyok. De mégis ki vagyok én? Végül miután leküzdök egy adag rosszul létet, egy köntöst felvéve csoszogok le a konyhába, ahol keresztanya már vár rám.

-Jóreggelt édesem.-néz rám reménykedve és megölel.

-Most mit csináljak?-sírom el magam. Megint. Akkor mégiscsak vannak még könnyeim.

-Jajj édesem...-simogatja a hajam.

-Én nem hiszem el ezt az egészet...

-Pedig édesem el kell hinned... Nekünk is nehéz volt elhinni.. De sajnos igaz... Az éjjel beszéltem anyáddal.-erre felkapom a fejem de nem azért, mert annyira érdekelt volna, hanem mert azt mondta anya.- Panaszkodott, hogy nem tud téged elérni... Persze én is jól lehordtam a lábról, de keresztapád... Látnod kellett volna őt. Ő még mérgesebb volt, mint én.- vesz egy mély levegőt, majd folytatja.- Nem tudom mi vezérelte rá hogy ezt tegye. Akkortájt volt egy hatalmas családi vita. Talán azon robbant ki hogy ő Dániába akart költözni, a nagyszüleid pedig nem akarták neki hagyni, vagy valami ilyesmi. Aztán több mint két évre eltűnt és aztán hazajött veled. Azt mondta, hogy egy futókalandból lettél és megismerte itthon az apádat. Aztán innen pedig együtt neveltek téged.

-Apa nem is volt benne?- ragadok le egy pillanatra.

-Nem. Apád később ismert meg téged és anyádat... Csak annyira megszeretett téged, hogy bevállalta, hogy sajátjaként nevel fel téged és anyád vele is elhitette, hogy egy futókalandból vagy.

-Ne mond hogy anya... Kérlek...- mordulok fel.

-Szívem...-kezdi de közbevágok.

-Ne. Csak... Annyi minden történt, hogy egyenlőre nem szeretném az anyámnak hívni. Amúgy is hogy lehet egy ilyen nőt anyának hívni?-kezd felmenni benne a pumpa és érzem hogy megint szédülök.- Egy olyan nőt nem lehet anyának nevezni aki elrabol egy gyereket a saját szüleitől és a testvérétől, hogy aztán az igazi anyját ne ismerhesse meg sosem ahogy az ikerbáttyát sem.

-Jolvan drágám ne idegesítsd fel magad. Tudod hogy nem szabad. A baba miatt.- mondja, miközben átölel és visszaültet a székre. Fel sem tűnt hogy felálltam. Theresa telefonja csörögni kezd így elenged. Én nekem pedig a pocakomra téved a kezem. Megpróbálok nyugodt maradni...

-Igen. Rendben. Viszlát.-mondja majd leteszi a telefont.

-Ez gyors volt.-mondom miközben a mosogatóhoz lépek és elmosom a poharam.

-Készülj.-sóhajt nagyot.

-Mire?-vonom fel a szemöldököm értetlenül.

-A nagynénéd ma idejön, hogy megtudjuk beszélni az elkövetkező dolgokat.

-Milyen elkövetkező dolgokat?- nézek rá felvont szemöldökkel.

-Koppenhágába költözünk. Hamarosan.- mondja mire elkerekednek a szemeim.

-Minek? Minek kellek én oda? Amúgysem érte, hogy miért most keresett meg? És a legjobb kérdés hogy miért kellek én egyáltalán oda?

-Nem én akartam ezeket elmondani, de azért szívem mert a király, vagyis az apád kómában van. Te vagy az egyetlen trónörököse aki át tudja venni a helyét amíg fel nem épül..