Rab voltam...

12.Napjaink

       Másnap reggel Connor mellett ébredtem. Úgy éreztem hogy már fel tudok kelni egyedül és ki tudok menni a mosdoig. Ezért kitataroztam és a lábamra próbáltam állni.  Addig ment is hogy felálljak de az első lépés után egy hatalmasat estem, majd sírni kezdtem.

- Miért  vagyok ennyire szerencsétlen?-sírtam.

         Valószínű a hatalmas csattanásra Connor is felébredt mert azonnal mellettem termett.

- Hé, hercegnő, nem vagy szerencsétlen, csak most ápolásra szorulsz. És miért nem szóltál hogy szeretnél valamit. Azért vagyok itt.
- Tudom de nem akartalak felkelteni és úgy gondoltam hogy el tudok menni a mosdoig.
- Értem, de neked még pihenned kell. Gyere támaszkodj rám. Segítek.- mondta, majd bekísért a mosdóba.
- Lemegyek hozok neked reggelit , addig végezd el a rutinod mire vissza érek.- majd ott hagyott.

        Én tettem amit mondott. Elvégeztem a rutinom, majd mire végeztem arra Connor is vissza ért.

- Gyere  hoztam reggelit.-mondta, majd segített az asztalhoz menni és együtt megreggeliztünk.

- Na nekem most van egy pár órányi munkám, ha bármi kell Liam a házba van és az itt dolgozok is segítenek. De légyszíves ne próbálkozz egyedül.-mondta.
- Rendben-mondtam majd Connor el is ment és magamra maradtam.

       Miután Connor elment vissza aludtam. Valamikor 2 óra körül ébredettem meg. Az asztalon ott volt az ebédem, amit nem olyan rég hozhattak be mert még gőzölgött. Ezért lassan és nehézkesen át ültem a székre és elfogyasztottam az ebédem.
       Amikor végeztem gondoltam hogy elveszem a mankókat amit nekem készítettek ki hogy tudjak járkálni, és mivel ilyen szép idő van, lemegyek az udvarba és a hintán pihenek tovább. Viszont arra nem számítottam hogy amikor fel akarok állni megszédülök, de szerencsere valaki a két erős karjával megtartott engem. Mikor hátra fordultam, Connor-ral tálaltam szembe magam.

- Hercegnő, nem meg mondtam hogy ha szeretnél valami vagy szeretnél valahova menni szóljál valakinek?
- De, de gondoltam a lépcsőig el tudok menni.
- És hova szeretnél menni?-kérdi.
- Gondoltam a kertbe a hintán pihenek tovább.
- Rendben. Gyere segítek.-mondta és így is tett. Végig ott jött mellettem ha véletlen megint megszédülnék, és a lépcsőn az ölébe vitt le.
        Nem tudom miért ennyire kedves, vagy miért aggódik értem ennyire hisz csak cselédnek és játékszernek kellek neki. De ami biztos hogy hiába nem akartam ezt érezni, és  hiába egy  tahó bunkó. Annak ellenére kezdek érezni iránta valamit.