Nincs több titok //SuperCorp

Összetört bizalom

Lena szemszöge

„Luthor kisasszony"

„Tessék Eve" válaszoltam.

„Egy újságíró van itt a CatCo-tól, és egy interjút szeretne Önnel készíteni. Beengedjem, vagy mondjam azt, hogy elfoglalt?" kérdezte Eve kissé feszülten.

„Rendben van Eve, beengedheted" mondtam feltételezve azt, hogy csak egy újságíró volt a CatCo-tól, akit csak egy-két újdonság érdekel a cég munkálataival kapcsolatban.

Amint Eve kilépett az irodámból, hogy beengedje az újságírót, folytattam a megkezdett papírmunkámat. Nem sokkal később hallottam, hogy kinyílt az ajtó, de nem nagyon zavartattam magam. Nem néztem rá az illetőre, úgy is csak azért jött, hogy megkérdezze, el akarom-e pusztítani a világot hamarosan.

„Miről van szó? Rengeteg munkám van, amit még a nap vége előtt be kellene fejeznem." mondtam teljesen a papírokba temetkezve.

„Öhm... Snapper küldött, hogy a jelenlegi projektekről érdeklődjek, vagy ha esetleg van új, amiken dolgozik a cég, akkor azokról vigyek hírt."

Ezt a hangot bárhol és bármikor megismerném, ahhoz az emberhez tartozik, akit még egy jó ideig nem akartam látni. Annyira lágy és gyengéd a hangja, már hiányzott. Majdnem odaszaladtam hozzá, hogy megöleljem és elmondjam neki mennyire hiányoltam, de amint felfogtam mit is akartam csinálni, megálltam. Nem álltam még készen arra, hogy újra megnyíljak előtte.

„Miért téged küldött?" kérdeztem, de amint hangosan kimondtam és rájöttem, hogy mennyire nyersen és hidegen hangzott ez a mondat, rögtön megbántam. Akkor, abban a pillanatban láttam a szemében a fájdalmat. Éreztem, ahogy a bűntudat átjárja a testem minden egyes apró zugát. Nem tudtam elviselni ezt a látványt. Mégis azt akartam, hogy neki is ugyanúgy fájjon, mint nekem fájt, amikor megtudtam, hogy egész idő alatt hazudott nekem.

„Én kértem meg, hogy megcsinálhassam ezt az interjút. Azt hittem így legalább lesz esélyem veled beszélni, mert a történtek óta még nem került erre sor." mondta Kara, tekintetét a cipőjére szegezve.

Ha jobban belegondolok még sosem láttam Karát ennyire kevés önbizalommal, még csak rám sem tudott nézni. Amióta belépett az irodámba nem nézett a szemembe úgy, ahogy szokott. Mindig egymást bámuljuk, belefeledkezünk a másik látványába egészen addig, amíg valamelyikünk meg nem töri a szemkontaktust. De most vagy a lábát nézi, vagy a falamat, mintha most lenne itt először.

Nem tudom melyik a rosszabb, az hogy meg akarom ölelni és elmondani neki, hogy rendbe tudjuk hozni a dolgokat, vagy pedig az, hogy a szemembe se tud nézni.

„Tehát, hogy szólítsalak? Supergirl vagy Kara? Vagy tudod mit? Ne is foglalkozz vele, Supergirlnek foglak hívni, ha már Kara Danvers csak egy hazugság volt. Egy hazugság, amit arra használtál, hogy közelebb kerülj hozzám és kihasználj ugyanúgy, mint Superman tette Lexxel" mondtam könyörtelenül.

„Lee én nem ezt csináltam én csak..." nem hagyhattam, hogy befejezze a mondandóját. Nem akartam a magyarázkodását hallgatni.

„Tudod mit Kara? Nem akarom tovább hallgatni a hazugságaidat. Hibát követtem el azzal, hogy beengedtelek az életembe, most pedig viselem a hibám következményeit. Tudod, amikor National City-be költöztem, megígértem magamnak, hogy senkit nem fogok közel engedni magamhoz, és csak vezetni fogom a céget. Megígértem, hogy nem fogok senkiben sem megbízni, mert már rengetegszer elárultak és kihasználtak. De aztán találkoztam veled, és te arra bíztattál, hogy bízzak meg újra az emberekben, és adjak nekik egy új esélyt. Megtettem. Beengedtelek téged, a barátod lettem, vagyis ezt gondoltam. Megbíztam benned Kara, az életem nagy részébe beavattalak, megosztottam veled a titkaim, a gondolataim, olyan dolgokat mondtam el neked melyeket még senki másnak. Te pedig mit csináltál? Egész végig az arcomba hazudtál, és bohócot csináltál belőlem a barátaid előtt. Szóval ne mondd nekem azt, hogy te beszélni akarsz arról, ami köztünk történt, mert köztünk aztán nem történt semmi. Ugyanolyan vagy mint a családom. Igazából rosszabb, mert legalább ők el merték mondani, hogy hazudtak és kihasználtak. "

Túl nőtt rajtam a fájdalom, és egyszerűen csak kirobbant belőlem minden, megosztottam a gondolataim egy részét Karával. Mire szavaim elfogytak már Kara előtt álltam. Muszáj volt egy jó nagy mély levegőt vennem.

„Lee legalább adnál egy esélyt, hogy legalább megmagyarázzam?" kérdezte Kara.

„Kara, nincs mit megmagyaráznod. Mindegy mit akarsz mondani, úgy sem fogok egy szót sem elhinni belőle. Szóval visszatérhetnénk az interjúhoz, és túl lehetnénk már rajta?"

„Persze" Kara csak ennyit tudott mondani.

XXXXXXXXXXXXXX