Detroit: Minden Fényre Derül

3.

Hank  és két partnere éppen a helyszínre tartott, ahol az AX400-as androidot látták. Az autóban mellette ült Connor, aki úgy bámulta a várost, mint egy kisfiú, aki felfedezi a világot. Alana a hátső ülést foglalta be, lábát felrakta, és úgy nézte a környezetet. Öve nem volt bekötve, de ez nem igazán érdekelte. Ingerült volt, hogy csak úgy rásózták ezt az ügyet... Belenézett a visszapillantóba, amiben a hadnagy kék szemeivel találkozott. Igaz, ő az utat nézte, amióta talákozott a lánnyal egyszer sem nézett a szemébe. Alanának Ismerős volt valahonnan, de nem tudta megmondani honnan. Az autó megállt. Kiszálltak, és körbenéztek. Eléggé elhagyatott része lehet ez a városnak. Hol bújhatna el itt egy android? A közelben mindössze egy Motel, és egy elhagyatott ház volt. A motelbe nem engednek androidokat, így csak a ház maradt. Alanának gyanús volt, így ki is nézte magának. De előbb még végighallgatta két társa felesleges beszélgetését.

- Klassz, végülis nem is kell akkora nagy helyet átvizsgálni. - Fonta össze kezeit mellkasa előtt Hank.

- Hadnagy, nem mehetett messze, a kislány sem bír örökké sétálni, biztos itt szálltak meg valahol. - Magyarázott Connor. Alana már megunta, ezért inkább segített a párosnak.

- Istenem segíts meg, ha android lennél, hova bújnál itt Hank? - Tette fel a kérdést a lány.

- Ne hasonlíts robotokhoz, jó? - Emelte fel a hangját a férfi. Alana csak megforgatta a szemét, és a ház felé indult. Hank kicsit később értette meg, mit akart mondani a lány. Beléptek egy rácskapun, ahol mindössze egy autó volt, semmi más. Connor közben próbált nyomra bukkanni. Sikerült is.

- Kék vér van a kerítésen, biztos itt lesznek. - Azzal felhajtotta a drótkerítést és ámászottt alatta. Utána ment Alana, Hank meg inkább kint várta meg a duót.

A ház rossz állapotban volt. Az ablakok be voltak deszkázva így nem lehetett belátni. Alana megállt a bejárati ajtó mellett, féloldalasan az ajtó mellé támaszkodott, és az androidra nézett kérlelően. Nehogy már ő végezze a piszkos munkát, ha már ez is itt van. Az ajtó be volt zárva, így Connor kénytelen volt a vállával kitörni. Beléptek, és a szoba közepén egy android állt, arcán egy óriási sebhellyel, a kék vér már rá volt száradva, ledje sárgán villódzott. Csak állt megdermedve mint egy szobor. A lány elé lépett, majd csettintett párat az arca felé. A sebhelyes rá figyelt.

- Csak szétnézünk, rendben? - Kérdezte Alana, de nem kapott választ. Sokkban volt, ezzel is árulta, hogy itt van valami, amit nem akar hogy megtaláljanak. Így elindultak nyomokat keresni, biztosak voltak abban, hogy itt van a deviáns. Connorral elkezdték  a földszintet átvizsgálni de semmit nem találtak. Elindultak az emeletre. Ahogy lépkedetek fel a lepcsőn, Alana egy enyhe zajt hallott a lába alatt. Intett Connornak, hogy maradjon egyhelybe, aki kétségek nélkül teljesítette a parancsot. A lány gyorsan lelépkedett, és keresni kezdte a zaj forrását. Benézett a lépcsők alá. Hirtelen két alak ugrott ki onnan. Egy kislány és egy nő. Szaladni kezdtek, igaz nem tudták hova, de most csak az volt a lényeg, hogy megmeneküljenek. Alana utánuk rohant, aki után Connor kezdett szaladni. A deviáns csak futott az utcán, ami tele volt rendőrökkel, de ők csak nézték az üldözést, mintha soha nem láttak volna. Az utcán sétáló emberek is meglepődve figyelték a történéseket. A deviánssal szembe szaladt egy rendőr, aki végre felébredt, és üldözni kezdett, nem úgy mint a többi társa. Hirtelen az AX400-as befordult két ház közötti keskeny utcába, amit egy drótkerítés zárt le. Annak a túloldalán az autópálya volt, ahol több száz autó száguldott. Csapdába kerültek. Kétségbeesetten néztek, hogy hova menekülhetnének. Az egyetlen út át az autópályán keresztül vezetett. De nem volt idejük elmenekülni, Alana utolérte őket. Connor meg még le volt maradva, így csak ők maradtak. Kara, az AX400-as hirtelen megragadta Alana kezét. A bőrborítás eltűnt róla, Alanának pedig halványkéken világítani kezdett a keze. A deviáns nem is tudta miért csinálta ezt, csak egy hang mondta, hogy ezt kell tennie. Lehunyták mindketten a szemüket. Kara megmutatta az emlékeit neki. Ahogy a gazdája viselkedett, az okot, amiért elmenekült a kislánnyal. Hirtelen elengedte a lány kezét és így szólt.

- Kérlek, neki nincs családja. - A lány csak lesokkolva nézett maga elé. Majd ránézett az android mellett álló kislányra. Magát látta benne, hisz neki sem maradt senkije, ahogy annak az árva lánynak sem. Könnyek gyűltek a szemébe és hevesen bólogatott, hogy fussanak amíg  társa ide nem ér. Már a legelső bevetésén elárulta a partnereit, és ráadásul az ellenségét engedte szabad lábon.

A deviáns és a kislány gyorsan átmásztak a keritésen, és az autópálya felé indultak. Nem tudtak máshova menni, csak imádkozhattak, hogy átjutnak a túloldalra.
Mindeközben Hank és Connor is megérkezett. Csak annyit láttak, hogy a deviáns az autók között cikázik, de megzavarta őket Alana ájulása. Connor időben elkapta a lányt. A nevén szólongatta de nem ébert fel.

                  //Alana szemszöge//

Sötétség van. Nem tudom kinyitni a szemem. Hol vagyok? Az utolsó emlékképem, hogy a deviáns rámcsatlakozik. Ő tudta, hogy más vagyok mint a többi ember, de mégis honnan?

Emlékképek villannak be előttem. De nem a sajátjaim. Éppen az android memóriájában vagyok, beengedett, hogy megmutassa miért is menekül.

Egy házban ébredek, igaz nem a valóságban, mindent csak kéken, és enyhén csillogva látok kirajzolódni. A család éppen vacsorázni készült. Megálltam az emeleti lépcső mellett, és figyeltem a történéseket. Az AX400-as engedelmesen várta az utasításokat, miközben az apa egyre idegesebben kezd beszélni magával.

- Az a ribanc lelépett egy kibaszott könyvelővel! - Ordította, és felborította az asztalt. A tányérok összetörtek, a kislány aki eddig ott ült rémülten kezdett hátrálni apja elől, de nem tudott hova. Sarokba szorult, az apja pedig felpofozta. A szám elé tettem a kezem, beleavatkoztam volna de nem tudtam. Alice felszaladt az emeletre, Todd pedig őrjöngött. A saját lányát hibáztatta amiért otthagyta az anyja. Erősen beleszívott a vörös jéggel teli pipába és csak mondta a magáét. Kara elindult volna az emeletre, hogy megvígasztalja a kislányt, de Todd ezt megakadályozta.

- Te ott maradsz, vagy jobban szétverlek mint legutóbb! - Mutatott az android felé. Kara kezdte úgy érezni, hogy nem kell neki engedelmeskednie. A vörös jégtől már elkábult férfi kihúzta az övét és az emeletre indult a lánya után. Kara itt érezte meg azt, hogy Alice védelme fontosabb a saját életénél, ezért kitört a programjából. Kara elindult az emeletre, én még mindig lesokkolva követtem az androidot. A folyosó végén benyitott egy szobába. Pontosabban Alicébe. A férfi öve majdnem elcsattant  a földön gubbasztó lányon.

- Ebből elég! Hagyja békén! - Kiáltott rá Kara, miközben én is beléptem utána az ajtón.

- Mit csinálsz, tűnj el innen! Ez parancs! - A feladatot már ordítva közölte. De az android nem tágított.

-Nem, azt akarom hagyja békén! -

- Akarsz? Hogy érted, hogy akarsz? Nem akarsz semmit, te csak egy műanyag vagy! - Kisebb szünetet tartott, és elkezdett Kara felé lépkedni. - Azthiszem meghibásodtál...Most rendbe raklak. - Azzal a lendülettel Todd megfogta az androidja nyakát és hátralökte. Kara nekicsapódott a kis komódnak, mire jött volna a következő ütés kitért előle. Alice kétségbeesetten próbálta leállítani az éppen harcoló apját, és az életéért küzdő androidot, de szavai semmit sem értek. Hirtelen fekete lesz minden, mintha egy fekete lyukban állnék.

Bevillan mégegy emlék. A konyhában vagyunk. Todd erőszakosan próbája elvenni a kislányát Karától, de ő nem engedi. Egy jól mért ütéssel Todd hátraesik, ezt az egérutat kihasználva kiszaladnak a kertbe és átmásznak a kerítésen.  Hirtelen óriási fájdalom hasít a fejembe. A könnyem is kicsordult benne, biztos nem tett jót, hogy ilyen sokáig voltam az emlékeibe. Majd újra minden elsötétül.