Best part of my life♡

8.

A recepcióshoz érve egy velem egykorú, talán nálam kicsit idősebb lányt pillantottam meg. Rövid barna haja volt és szemüveges. Kedvesnek tűnt, ezért vettem a bátorságot és a ruháján lévő névcédulájáról leolvastam a nevét és úgy szólítottam meg.

-Hello Briana! -mosolyogtam rá. -Grace Brooke vagyok, az új szobalány.

-Ohh igen. Szia. -mosolygott vissza ő is. -Az igazgató úr fent várja az irodájában. 18. emelet, 6-os szoba.

-Köszönöm. -mondtam, majd megindultam a lift felé. A liftbe beérve megpillantottam magamat az előttem lévő hatalmas tükörben és a felém futó alakot is.

-Várjon! -lihegte az ismerős hang. Megfordultam, hogy lássam a mély rekedtes hanghoz tartozó arcot is. Mikor megláttam nem hittem a szememnek. A hányinger kerülgetett és alig kaptam levegőt. Hirtelen minden elkezdett sötétülni és amire utoljára emlékszem az az volt, hogy a férfi karjaiban voltam.

Nem tudom mennyi ideig lehettem ájult, mert mikor kinyitottam a szemem egy ismeretlen ágyban feküdtem. Körbenéztem és egy gyönyörű lakosztály vett körül.

-Hol vagyok?? -ültem fel az ágyon és a férfit kerestem a szememmel.

-Mr. Harry Styles lakosztályában, hölgyem. -jött elő az ismerős alak egy pimasz vigyorral a képén.

-Nem, nem, nem! Ez nem igaz. Te csak a képzeletem szüleménye vagy! Csak az agyam szórakozik velem.  -mondtam kétségbeesetten.

-Pedig igaz. Itt állok előtted teljes életnagyságban. -vigyorgott még mindig Harry, miközben egyre közelebb jött. -sőt, hogy fokozzuk, még meg is mentettelek. -kacsintott rám.

-Mivan? -kérdeztem nevetve. -Kezdjük ott, hogy miattad ájultam el és az nem megmentés, hogy elkapod a személyt aki miattad elájul. Ez a minimum. -kötekedtem  miközben játékosan megböktem Harry mellkasát.

-Ahaa..és megtudhatom a kedves hölgy nevét, aki miattam ájult el? -kérdezte egy önelégült mosollyal.

-Nem. -rávigyorogtam és gyorsan elfutottam. Legalábbis próbáltam de nem tudtam hova szaladjak, mivel ismeretlen környezet vett körül. Befutottam egy szobába Harryvel a nyomomba, de hirtelen megtorpant mikor észrevette, hogy melyik szobába futottam be. A falak tele voltak képekkel, a polcokon lemezek voltak és könyvek. A szekrények tetején díjak voltak és kupák. Az egész szoba One Direction-ös cuccokból állt. De tényleg MINDEN 1d-s volt. Hihetetlen volt ez a látvány.

-Az én szobám is hasonlóan néz ki. -nevettem fel.

-Szóval ismersz? -kérdezte Harry szomorúan miközben odalépett mellém.

-Szerinted miért ájultam el? -nevettem szomorúan.

-Ahh nem hiszem el. Azt hittem te más va-. -harapta el Harry a mondat végét mikor rájött mennyire sértőt mond.

-Nem Harry nem vagyok más. Én is kib@szottul rajongok értetek de főleg érted! -vágtam a fejéhez a szavakat könnyes szemekkel és elindultam a cuccaimért.

-Várj már! Nem úgy értettem! -húzott vissza a karomnál fogva

-Dehogynem Harry, pontosan úgy értetted! Én is csak egy vagyok a több millió lány közül aki imád téged. -mondtam a szemébe felnézve miközben csak pár centi volt köztünk.

-De a szememben te nem csak egy rajongó vagy. Szeretnélek megismerni. -mikor ezt kimondta a pulzusom egyre csak emelkedett és a légzésem is gyorsult amit Harry észre vehetett, mert egy pimasz mosoly ült ki a gyönyörű arcára.

-És ahogy látom te is engem. -mondta vigyorogva majd ajkaimnak esett. Hirtelen tette miatt lefagytam de aztán észbe kaptam és visszacsókoltam. Életem legjobb csókja volt. És hihetetlen, hogy azzal a személlyel akinek több éve a rajongója vagyok.

-B@szki, hány óra?? -kérdeztem miközben elváltam ajkaitól.

-15:57, miért?

-Aaa, nee, ne,ne. -idegeskedtem.

-Miért? -ismételte el magát Harry.

-Azért, mert nekem 3 perc múlva az igazgatónál kéne lennem. Hanyadik emeleten vagyunk most? -kérdeztem kapkodva.

-18. -felelte Harry vigyorogva.

-Mi? Dehát az, hogy lehet?

-Úgy, hogy az apám az igazgató, akinek a szomszédban van az irodája szóval ne aggódj, simán oda érsz. -jött közel hozzám Harry és megsimogatta az arcom. Beleborzongtam, ahogy minden érintésébe. Még soha nem éreztem így. Imádom ahogyan megérint és többet akartam de az idő nem engedte.

-Mennem kell, majd később beszélünk. -mondtam suttogva és gyors léptekkel elhagytam a szobáját.