Az Elfeledett Erők... 6.rész - A Háború Előtt

13. fejezet - Esszé

A következő napok hasonlóan teltek. A fárasztó órákon külön figyelmet kellett szentelnünk annak, hogy Ron nehogy katasztrófát okozzon törött pálcájával, órák között pedig annak, nehogy Harry összefusson Lockharttal vagy Colinnal. Roxfortos létem alatt először alig vártam a mágiatörténet órát, amin a hollóhátasokkal vagyunk, hogy megmutathassam Binns professzornak, mennyit zárkóztam a nyáron. Kevésbé vártam azonban a következő SVK-t, amin Lockhart megtiltotta, hogy elüljek Draco mellől, így maradt az a taktika, hogy minél messzebb húzzuk egymástól a széket. Az átváltoztatástanon remekeltem, akárcsak a bűbájtanon, ellenben az asztronómiával, amivel sosem találtam a hangot. A legkeserűbb tantárgy azonban a bájitaltan volt, amin szintén a Mardekárral osztoztunk. Az első hét után alig vártuk, hogy szombat délelőtt meglátogathassuk Hagridot, azonban szomorú hírrel várt minket Ron a klubhelységben: Harry kviddicsedzésre ment. Ron és Hermione Harry után ment, én azonban Lisnek segítettem befejezni egy házifeladatát a nagyteremben. Egyszer csak megjelent mögöttünk Colin, az idegesítő kisfiú, akit egész héten kerültünk.

- Sziasztok! Harry megkért, hogy szóljak nektek, a barátotok beteg lett, nagyon durva, csigákat köp! Hagridnál vannak, megkért, hogy adjam át.

- Köszi Colin.

Otthagytam Colint Lis nyakára, én pedig leszaladtam Hagrid kunyhójába mailyen gyorsan csak tudtam. Bekopogtam, Hagrid ajtót nyitott, beengedett, és köszönés nélkül folytatta a korábban megkezdett mondatát.

- Mostanság elég nehéz embert találni az állásra. Mindenki ódzkodik tőle, gyanítják, hogy nem stimmel vele valami. Az utóbbi időben senki nem húzta ott sokáig.

- Miről megy a szó? – Kérdeztem.

- Gilderoy irritáló Lockhartról. – Mormogta Hagrid. – De hagyjuk is, annál inkább felhúz, minél többet beszélünk róla. Kit akart Ron megátkozni?

- Malfoy mondott valamit Hermionére. Nagy gorombaság lehetett, mert mindenki dühös lett tőle. – Mondta Harry.

- Nagyon nagy gorombaság volt. - Szólalt meg Ron rekedten, erre Hermione dühösen összefonta a karjait.

- Sárvérűnek nevezett

- Nem mondjátok komolyan! - Horkant fel Hagrid.

- Az mit jelent? – Kérdeztem, látva, hogy Harry sem rakta össze a képet.

- Sárvérűnek csúfolják azt, aki nem varázslócsalád sarja. – Fakadt ki Hermione, a szemei könnybe lábadtak. – Akinek a szülei muglik. Mint nekem.

- Ostoba dolog! – Kezdett bele Hagrid. – Vannak olyan varázslók, mint például Malfoy családja, akik azt hiszik, hogy jobbak a többieknél, mert ők "aranyvérűek". Alaptalan megkülönböztetés. Na de melyik aranyvérű tud több varázsigét, mint a mi Hermionénk? Nem hibáztatlak Ron, hogy meg akartad leckéztetni Malfoyt. De talán jobb is volt, hogy visszafelé sült el a pálcád. Lucius Malfoy biztos nagy patáliát csapott volna, ha megátkozod a fiát. Így legalább nem kerültél bajba.

A beszélgetés ezután főként abból állt, hogy Hagrid cukkolja Harryt a minap megesett fényképes dolog miatt. Miután Ron jobban lett, visszamentünk a kastélyba, hogy jó alaposan megebédelhessünk, és a délután már csak a kaja kóma édes pihenésével telhessen.

- Potter, Weasley! – Kiáltott utánunk McGalagony professzor. – Ma este fogják elvégezni a büntetőfeladatukat.

- Mit kell csinálnunk, tanárnő? – Kérdezte Ron.

- Maga, Weasley, az ezüsttárgyakat fogja tisztogatni Frics úrral a trófeateremben. De nem varázslattal, hanem a két kezével. Maga pedig, Potter, segít Lockhart professzornak megválaszolni a rajongói leveleit.