Gyűlölet, amit adtál / Befejezett

Negyedik fejezet

Carlos Sainz

Június 5. szombat

Charles Leclerc-el léptem ki a szálloda liftjéből, és bár még rettentően álmos voltam, még is a tekintetemmel azonnal a tegnapi lányt kerestem. Büszke voltam magamra amiért oda mertem hozzá menni, és jól sikerült a beszélgetésünk is. Kisgyerek vagy is Lando módra be is követtem Instagramon még tegnap este, de azóta sem követett vissza. Talán nem figyeli az appot, vagy csak ő nem érdeklődik utánam.

- A csajt keresed ennyire? --szólalt meg mellettem a csapattársam.

- Nem –hazudtam, majd lehajtottam a fejem.

- Biztos kijön a futamra, ha tegnap ott volt --vont vállat.

- Gondolod? Mondjuk nem hiszem, hogy felkeltettem volna az érdeklődését –sóhajtottam, és kiléptünk a szálloda kijáratán.

- Azért ne gondold ezt rögtön, majd kiderül --bíztatott Charles. Bár nagyon befészkelte magát az agyamba Florence Turner, jól tudtam, hogy oda kell tennem ma magam, és koncentrálnom kell az időmérőre. Úgy éreztem, hogy ma sokkal jobb teljesítményt nyújthatok, és igazából teljes mértékben felkészültnek is éreztem magam ahogy beültem az autómban és vártam, hogy kiengedjenek a bokszból. Amikor ez megtörtént, már kevésbé voltam önbizalommal teli, de pár pillanat alatt újra összeszedtem magam. Elkezdődött a Q1, amin sikeresen túl jutottam. Aztán jött a Q2 és a Q3, ahol szerettem volna legalább a harmadik helyre jutni, de míg Charles Pole pozíciót szerzett, addig én az ötödik helyen maradtam. Elkeseredettség végig futott rajtam, de aztán rájöttem, hogy rosszabb helyen is végezhettem volna. Vissza gördültem a bokszutcába, majd kimerülten kiszálltam az autóból és a verseny mérnökkel váltottam pár szót.

- Sziasztok --jött be a Ferrari bokszba Norris, mintha nem éppen a saját garázsában kellene lennie.

- Carlooo –intett, mire fáradtan a haveromra néztem.

- Mielőtt kérdeznél bármit is, nem --feleltem, de nem izgatta.

- Mit tervezel ezután? Mi George-dzsal, meg Albonnal bemegyünk a városba kajálni –mondta, miközben kicipzározta az overállját.

- Én most nem megyek, fáradt vagyok –válaszoltam, mire bólintott.

- Jó, akkor majd beszélünk --köszönt el, majd kiindult a garázsból.

Bementem az öltözőmbe, lehámoztam magamról a versenyruhát, majd felvettem egy rövid bézsszínű rövidnadrágot és egy Ferrari piros pólót. Körbe néztem az öltözőben, majd kiléptem a folyosóra. Amint a paddockon keresztül hallattam a kijárathoz, megpillantottam a lelátótól picivel arrébb Florence-t. Egyedül állt, de gondolom a testvérét várhatta. Én tényleg tovább akartam menni és észre sem venni, de mire észbe kaptam már mellette álltam.

- Szia –köszöntem, mire zavartan felkapta a fejét. A telefonján azonnal bezárta az Instagram-ot, amit még a napfényben is kiszúrtam. Szóval tényleg nem akar visszakövetni.

- Szia --köszönt vissza és eltette a telefonját.

- Vársz valakire? –érdeklődtem, mire bólintott.

- Codyra, de van egy olyan érzésem, hogy mostanában nem tér vissza --túrt idegesen a hajába.

- Akkor én is visszatudlak vinni a Hiltonba --ajánlottam fel és örömmel tudatosult bennem, hogy elpirult előttem. Ez csak jelent valamit, nem?

- Nem szeretnélek zavarni --motyogta.

- Nem zavarnál --vágtam rá rögtön. Talán túlnyomulósnak tűntem, amit bántam is, de valami vonzott ebben a lányban. Florence körbe nézett, én pedig gyorsan végig mértem. Kék farmernadrágban és fehér csipkés felsőben volt, ami alatt átlátszott a csipkés melltartója.

- Lehet elfogadom a fuvart –bólintott, én pedig elkaptam a testéről a tekintetem.

- Oké, akkor menjünk –biccentettem, és elindultunk a kijárat felé. Reméltem, hogy a fotósok azonnal nem szúrnak ki minket és szerencsémre Charles is pont ekkor jelent meg, így rólam elterelődött a figyelem és nyugodtan kitudtunk menni Florenc-el a kapun. Beszálltunk a fekete Ferrariba és úgy tűnt, hogy ő még sosem ült ilyen sportkocsiba. Legalább is túlságosan csodálta az autót, és alig merte becsukni az ajtaját, hogy ne okozzon benne kárt. Elmosolyodtam rajta, de ő ezt szerencsére nem vette észre.

- A testvéred hogy-hogy egyedül hagyott? –kérdeztem, miközben kifordultam a parkolóhelyről.

- Azt mondta, hogy megnéz valamit és ennek már félórája, úgyhogy nem érdekel --felelte.

- Értem --bólintottam.

- Lehet valami nagyon elterelte a figyelmét –mondtam, mire Florence felkuncogott.

- Lehet –mondta, majd kihajtottam az útra.

Pár percre beállt közénk a csend, majd összeszedtem a gondolataimat és feltettem az elsőnek eszembe jutott kérdést.

- És tanulsz még? Vagy már dolgozol? --néztem rá egy pillanatra.

- Dolgozom... –kezdte, és olyan volt mintha elakadt volna egy pillanatra, de szinte azonnal folytatta.

- Egy könyvesboltban --húzta el az ajkát.

- Szóval akkor szeretsz olvasni --állapítottam meg.

- Igen --bólintott, de a kedve alábbhagyott.

- Nem szeretsz ott dolgozni? --érdeklődtem.

- De igen --bólintott ismét, de a szavai pont az ellenkezőket sugallták. Tegnap már megtudtam, hogy New Yorkba él, így erre már nem kérdeztem rá. Úgy döntöttem abba hagyom a kérdezősködést, megvárom míg ő kezd el faggatni. Na igen ezt várhattam, mert ő semmit nem kérdezett rólam...

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal