A végzetem

A Gyűrű Szövetsége

  Már másnap meg érkeztek a hívottak a tanácsra. Lord Elrond mindenkit össze hívott. Tündék, emberek és törpök jöttek el, dönteni a gyűrű sorsáról.

Arwen nem vesz részt a tanácson apja parancsára, nekem viszont ott kell lennem, bármennyire is vonakodok tőle.
Már szinte előre hallom, ahogy a törpök és a tündék a nézet eltéréseik miatt egymásnak esnek.

Úgy döntöttem, hogy csak csendben fogom hallgatni a tanácskozást, hisz én igazság szerint nem is vagyok a tanács tagja.

- Csak, hogy meg vagy te lány - zökkentett ki a gondolat menetemből Gandalf hangja. - Már mindenhol kerestelek, a tanácskozás nemsokára kezdődik.

- Sajnálom, csak ki kellett szellőztetnem a fejem - vallottam be majd a mágus mellé sétálva el indultunk a kanyargós folyosókon.

- Még mielőtt el kezdjük szeretném, ha találkoznál valakivel - sandított rám, én viszont csak értetlenül pislogtam felé.

- Mégis kivel?

- Valakivel, akit már nagyon rég nem láttál - mosolyodott el. - Én már beszéltem vele és tűkön ülve várja, hogy újra lásson.

- Na jó, most már végképp nem értelek - csóváltam meg a fejem, hiszen fogalmam sem volt, mégis kire gondolhat.

- Ne aggódj, mindjárt meg érted kedvesem - mondta sejtelmesen mosolyogva, majd maga elé tessékelve  engem ki léptem a tágas udvarra.

Eloszort semmi nem tűnt fel, épp olyan volt mind minden nap. Pár tünde őr állt a kertben, és néhányan sétálgattak egymással. De ezek mind Völgyzugoly lakói voltak.

- Még mindig nem értem - fordultam vissza a mágushoz, de ő már nem volt ott. Helyette egy magas, szürke szemű és hó fehér hajú tünde állt velem szemben, akit egykor már elég jól ismertem.

Ahogy láttam ő is épp úgy meg volt lepődve, akár csak én. Szürke szemei kikerekedve és kíváncsian figyeltek. Mintha nem hitt volna nekik.
Egy óvatos és lassú lépést tett felém, továbbra is engem figyelve.

Mielőtt még mondani tudtam volna valamit, hosszú ujjait arcomra vezette, olyan finoman, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetnék.
Szája óvatos mosolyra görbült, és egy apró hitetlen horkantás hagyta el.

- Hát igaz- hangja halk volt, és kimért. Ujjait lassan el vette az arcomról és karját le eresztette maga mellé.

- Legolas - mondtam ki én is épp oly halkan a nevét. Szürke szemeibe nézve felfedezhettem a boldogságot és a zavartságot egyszerre.
Álmomban sem hittem, hogy újra láthatom, és most mégis itt áll előttem. Az öröm, a megkönnyebbülés és a zavartság kavargott egyszerre bennem.
- Mondj valamit - néztem rá kérlelően, hiszen nem tudhatom, hogy haragszik - e rám vagy sem, amiért nem tudott rólam.

- Itt vagy - mondta végül ki a két szót, olyan csodálattal amitől nekem nevetnem kellett.

-  Hát nagyon úgy néz ki - tártam szét a karjaimat, továbbra is nevetve.
- Nézd - kezdtem ezúttal már komlyabban. - Kérlek ne haragudj, hogy nem szóltunk, de az itt élőkön, Gandalfon és Bilbón kívül senki sem tudott róla.

- Még Ő sem? - tette fel a kérdést amitől annyi emlék ugrott be hirtene, amiket már el kellett nyomnom magamban.

- Nem, még Ő sem - erősítettem meg.

- Nem haragszom Serenity - lágyult el egy pillanatra, amitől hatalmas kő esett le a szívemről - Gandalf már mindent el mondott, de a saját szememmel kellett látnom téged - mosolygott rám én pedig viszonoztam.