QuakeFire: The Beginning

7. Otthon édes otthon

Daisy megkönnyebbülve vette fel a telefont, és nem törődve azzal, ahogy Ward elhúzta a száját, beleszólt a készülékbe.
- Daisy, hol vagy? - jött minden válasz nélkül a kérdés. - Betegre aggódja magát mindenki, mi történt? Hallottunk valami földrengést, és mindenki rólad beszél, jól vagy?!
- Simmons, nyugi, minden rendben - mondta Daisy, nyugtató hangon. Ward érdeklődve fürkészte az arcát, a rosszalló tekintettől sem hátrált meg. - Akár most vissza is megyünk.
- Megyünk? Többes szám? - Simmons hangja megróvó volt, számonkérő, de Daisy túl izgatott és még mindig bosszús volt ahhoz, hogy ezen felháborodjék, vagy egyáltalán észrevegye. 
- Ward. Beviszem őt is, majd személyesen elmagyarázom, hogy miért nem rúghatom szét a béna hátsóját többet - mondta Daisy. - Megyünk is. - Ezzel letette, és Wardra nézett. - Megyünk vissza.
- Kizárt.
- Ó, velem jössz, akár akarod, akár nem. - A csuklójánál fogva elkapta a férfit, és elkezdte húzni őt lefelé a kilátóról. Pár ember látta őket, furcsállóan nézték őket, de csak eljutottak egy üres helyre. Ott Ward megint félre állt.
- Nem megyek veled, remélem tudod - mondta.
- Nem érdekel, remélem tudod. - Daisy megint megragadta Ward karját, majd miután kiigazította a fogását, és a levegőbe repítette magukat. 
Gondosan eltakarta Ward szemét, mikor landoltak, és a férfinek teljes bizalommal kellett fordulnia felé, mikor végig vakon elvezette őt a játszótér bejáratához, majd az épületen belül ismét elengedte őt. 
Simmons és egy rémisztően harcias May már várt rájuk.