4.Közös szoba.

1.4K 45 3
                                    

Óvatosan ért hozzam , gyengéden mintha porcelánból lennék. Lassan rá néztem és láttam hogy ő már rég engem figyelt várva a reakcióm.
Láttam hogy a többiek előre mentek így magamra maradtam.

A kezem az övével óvatosan összekulcsolta, de mivel még csak ma járok ide nem akartam egyből a suli kurvája lenni, mivel apám ugye voldemort és tudok egy s mást többek között azt is hogy a híres Draco Malfoy elterjedt abban hogy egy éjszakás kalandok híve,amit mar a szemébe is megmondtam.

A kezem kirángattam az övéből.A szívem a torkomban dobogott. Nem tudtam mi tévő legyek így a többiek után rohantam. Ők beszélgettek boldogan én pedig csak az előbbieken agyaltam. Oda értünk a következő óránk helyszínéhez és helyet foglaltam Pansy mellett.

A szőke fiú is beért utánunk 3 perccel. Persze hogy mögénk ült . Kizártam a gondoltaimbol ,nem figyeltem rá. Ez nyilván valoan  idegesitette ugyanis egész órán bökdöste a székem és sutymorgott hozzam. Megunta és irt nekem egy levelet majd előre fújta .

- Lara Denem szünetben beszélni akarok veled!
D.M.

A levelet miután megláttam össze gyűrtem  és vissza dobtam neki. Kicsöngettek a cuccaim össze szedtem . Készültem volna a következő órámra amikor Pansy szólt hozzam.

-Ma nem lesz több óra mivel ma korábban kell lefeküdnünk aludni,holnap lesz bajitaltan korepetálás és szinte mindenki megy így ki kell pihenni magunkat. Mondjuk én pont nem megyek meg szerintem  Dracoék se ,gondolom te sem.

-Ja Ja  én sem megyek. Viszont  Pansy nincs szobám így megyek kérni Dumbledore-tol várj egy percet . Mondtam még nyugodtan .
Oda slattyogtam Dumbledore irodájához és be nyitottam .

-Jó napot! Elnézést a zavarásért , de nekem még nincs szobám!
- Jó napot kisasszony! Rendben azonnal  kerítünk is önnek ! Á! Meg is van! A 231 es szoba az öné ! Mivel később jött így lányoknál nem maradt hely. Két fiúval lesz egy szobában !
-Uh rendben de kik azok a fiúk?
-Tom Denem és Draco Malfoy.
Na fasza mondtam magamban.
-Jolvan rendben akkor megyek is viszlát !
-Viszlát!

Vissza ballagtam le sokkolva Pansyhoz közölni a híreket.
-P-Pansy Dracoval és Tommal leszek egy szobában . Nyavogtam el Pansynak.
-Miii komoly??Az tök jó!!!
-Dehogy ,a tesom egy disznó . Draco meg egy nő csábász. Nyavalyogtam tovabb.
-Na ez igaz.
-Várj ezt hogy érted?? Mondtam kicsit feszültebben.
-Oh hát én az úgy volt hogy ömm.....
-Ne. Csak azt ne mondd hogy lefeküdtél Draco Malfoyjal.
-Ami azt illeti...
-Hu Pansy ez aztán waow.. Sokkoltam le.
-Az még tavaly volt mostmár teljesen más lett .

Láttam Pansy arcán végig fut egy könnycsepp . Így letöröltem neki. Meg beszéltük hogy később dumalunk még . Így el is köszöntünk és a sok cuccommal fel ballagtam a kijelölt szobámba.

Be nyitottam . Láttam 3 ágyat és  pár holmit. Az üres a falnál lévő ágyra letelepedtem és elkezdtem kipakolni aztán olvasni. A kedvenc könyvem olvastam : Rómeó és Júlia.
Igaz hogy szerelmes könyv de mily meglepő én nem hiszek a szerelemben . Szerintem a szerelem csak egy tranzakció ,mindenki  a vágyra van huzalozva csak prezentáljuk a megfelelő tulajdonságokat és bumm rögtön  ,bekapcsolhatjuk vagy kikapcsolhatjuk.

Fél órával később Tom és Draco együtt estek be az ajtón . Majd megláttak engem és megszólalt Tom:
-Lám lám hogy kerülsz te ide? Ez a fiú részleg ! Csak nem?.....Villantott egy perverz mosolyt.
-NEM! NEM! Fúj dehogy ,hogy jut ilyen egyáltalán eszedbe??? Háborodtam fel.
-Jolvan jolvan.
-Neked is szia mondta durcásan Draco ,majd ledőlt a közvetlen mellettem lévő àgyra.
-Van egy ötletem srácok! Ma mondjuk este legyen egy mardekaros felelsz vagy mersz !Mondta vígan Tom.

Sziasztok !! Újabb resz a buli izgi lesz csupa meglepetéssel😏 És egy kis miutánt is bele kevertem🖤✨

A Szerelem mellékhatása(18+)Where stories live. Discover now