Az elázkozott lány [ÁTÍRÁS ALATT]

Tizenegyedik fejezet

~Ötös szemszöge~

Egész éjjel alig aludtam. Egyfolytában csak egy személy kavargott a fejemben ,aki pedig éppen békésen aludt a mellkasomon. Hogy, mi lenne a megoldás. És ,hogy mennyi időnk van. Nekem mennyi időm van. Félek még magamnak is bevallani ,hogy a lány ,akit megmentettem, és akit elátkoztak, felé vannak érzéseim. Pontosabban szeretem! És az az érzés ,ahogy ilyen közel van...ilyet még sosem éreztem és őszintén ,nem is gondoltam volna ,hogy valaha érezni fogok. Ha ezt most mondanám el neki, már túl sok lenne egyszerre. Nagyon gyorsan meg kell találnom a megoldást ,különben én sem élem túl.

--------------------------------------------Reggel---------------------------------------

~Regi szemszöge~

Már felkészültem a fájdalomra ami reggelente környékezi meg a hátam az "ágyam" miatt de ez most elmaradt. Ehelyett komfortérzet, melegség árasztotta el az aurám, ennek a forrása pedig a mellettem szuszogó Ötös volt. Elmondhatatlanul kellemes volt közelsége amin egy tizedmásodpercre meg is lepődtem ,hogy ilyenekre gondolok de eme gondolatmenet meg is szakadt az épp felkelt fiú hangjára.

-Na, kényelmesen aludtál?

-Igen ,köszi! És neked is jóreggelt! -mondtam a második mondatot kicsit összeszűkített szemmel ,mosolyogva mire ő felnevetett

-De nekem van egy olyan érzésem ,hogy te cseppet sem aludtál annyit mint én.

-Énnn... ezt majd esetleg egy kávé mellet TALÁN megbeszéljük- erre felcsillant a szemem és megkordult a gyomrom is hiszen elég sokáig aludtunk és kezdett megszűnni a tegnapi kajálás hatása amit a mellettem lévő is megerősített

-Megyek szerzek valamit mielőtt éhen halok. Hozhatok valamit az úrnak? -kérdeztem poénkodva

-A legjobbat ha kérhetem ,szépséges hölgyem! -vette fel szerepét de a mondat végére elvörösödhettem ugyanis Ötös diadalittasan mosolygott rám az arcomat pásztázva. Egy kis idő után a csend egyre kínosabb lett így elindultam ki az ajtón. A folyosó belenéztem egy kósza tükörbe és pont az a rákvörös fej nézett vissza rám ,mint amire számítottam. A tükröt gyorsan magam mögött hagyva mentem lefele a konyhába ahol Allison ült (kitudja miért?).

-Jóreggelt! Mi a kaja? -kérdeztem rá se hederítve mennyire fáradtan ült ott –A szobatársam a legjobbat kérte!

-Jóreggelt! Mit kért ki?- úgy tűnik ő se az a túlzottan kialudt állapotú

-Jajj Istenem sajnálom ,elfelejtettem reggelit csinálni. Bocsiiii- húzta el az utolsó szót

-Nembaj ,majd elmegyünk a fánkozóba. Úgyis azt kívánok.

Az ajtón kopogtattam. Azon amit percekkel ezelőtt csuktam be. Mivel választ nem igazán kaptam ,benyitottam.

-Hahó élsz még? -majd megláttam a szobatársam ahogy éppen az ingét venné fel. Egy misét megér az biztos. -Ouu bocsi. Nem tudtam ,hogy öltözöl. -fordultam meg végül

-Már megfordulhatsz

-Köszi. -néztem le szégyenlősen

Percekkel később már én is felöltözve álltam az ajtó előtt ,társamra várva.

-Mehetünk?

-Igen ,persze. -nyitotta ki az ajtót előttem úriemberként. Egy ideig csendben haladtunk egymás mellett mikor egyszer megszólaltam.

-Min kattog az agyad?

-Hmm? -nézett fel

-Szinte hallom a fogaskerekeidet ,ahogy az agyadban mozognak.- mosolyogtam

-Csak a szokásoson. Amin este.

-Ami miatt nem aludtál?

-Igen...

-És mi az? -érdeklődtem

-Semmi ,amit ne mutatnék ki. -jelentette ki

-Héj -léptem elé -nekem elmondhatod.

-Félek a válasz nem lenne megmosolyogtató...

-De legalább megtudnád -Mondtam miközben leültünk a kávézóban. Kikértük az italokat és a fánkokat. Ez idő alatt elterelődött a szó és nem firtattam tovább a titkot.