Az Éjkirálynő áriája - Loki fanfiction

Part 14

Pár pillanatig csak meredten bámultam a csuklókat markoló kezeket, a hallucinálás esélyét latolgatva. A látomásom ekkor megszólalt.

- Miután kigyönyörködted magadat, megtennéd kérlek, hogy kihúzol innen? – Az ismerős hang végre teljesen meggyőzött az elmém épségéről és Loki valóságosságáról. Amint felfogtam, hogy tényleg él, hirtelen elöntött a düh iránta. Felrántottam a szemétből, majd magamhoz rántva elteleportáltam magunkat a szobámba. Legalábbis a szobámba akartam magunkat küldeni, így amikor a Nagymester partihajóján lyukadtunk ki, kissé meglepődtem.

- Azt tudtam, hogy Stark szeret bulizni, de hogy ez a szenvedélye ennyire rád is átragadt, azt kissé hihetetlen. Esetleg tűzijátékot nem terveztél az érkezésem örömére? – pillantott körbe a hajón Loki, és meglökte a vállamat. – Van egy olyan érzésem, hogy a házigazda errefelé tart, úgyhogy készülj fel a bájcsevejre. – Igaza volt. Mustárpofa épp felénk tartott, így a mérgelődést későbbre hagytam és bájmosolyt varázsoltam az arcomra.

- Kedvesem, hát itt vagy! – nyomott egy kellően nyálas csókot a kézfejemre. – Már azt hittem nem is jössz! – ekkor meglátta a mellettem ácsorgó asgardit is. – Ki ez az észveszejtően jóképű fiatalember melletted?

- Ő itt Loki, a... bátyám. Loki, ő itt a Nagymester, ennek a bolygónak a kormányzója. – A bemutatkozást egy farkasszemezés követte a két férfi részéről. Gondolom az erőviszonyokat mérték föl, vagy csak kibeszéltek engem. Lokinál sosem lehet tudni. – Nagyon sajnálom, de nekünk mennünk kell. Loki csak nemrég érkezett, és nagyon sok mindenről be kell számolnia. – Közben a kelleténél kissé jobban megszorítottam a karját, amit még mindig szorongattam.

- Rave-nek igaza van, én is alig várom, hogy elmeséljen mindent, ami vele történt. – A mondata közepén egy apró bökést éreztem az oldalamban. A Csínytevések Istene viszonozta a „szívességet".

- Hát, akkor, viszlát? – Mustárpofa szomorúan bámult utánunk, ahogy – Loki legnagyobb rémületére – kidőltünk a hajóból.

***

- Ez mégis mi a fene volt? – Loki már két perce próbálta összeszedni magát a zuhanás okozta traumából. – Lényegében kiugrottál egy repülő hajóból kétszáz méterrel a föld felett.

- De túlélted és most itt ülsz épen és egészségesen a lakosztályomban. Hol is van itt a gond? – Összefont karokkal bámultam az ágyamon ülő istent. – Különben is. Megérdemelted.

- Megérdemeltem? Miért is? Felvilágosítanál kérlek?

- Még te kérdezed? – Durcásan kifordultam az ablak fele. – Elmentetek Thorral azt sem tudom hova, majd vártam rátok ki tudja meddig. Végül meguntam a várakozást és megszöktem. A városban megláttam Thort, aki a mi rejtekhelyünkre ment. Ez már gyanús volt, úgyhogy odamentem hozzá, erre az a mamlasz konkrétan bőg, merthogy te meghaltál. Egy értelmes szót nem bírtam vele kihúzni, így én is azt hittem, halott vagy. Hirtelen felindulásból elteleportáltam a semmibe és itt kötöttem ki.

- Vee, nem tudtam! – Loki őszintén bűnbánónak tűnt. – Azt hittem rögtön megszöksz, amint mi elmentünk. El akartam mondani, de Thor ott volt, ezért nem tudtam. – A kezemnél fogva az ölelésébe húzott. – Soha nem hagynálak el, ugye tudod?

- Most már tudom, de ezt többet ne csináld – motyogtam a mellkasának. – Én se hagynálak el soha.

- Rave – tolt el magától. – Van valami, amiről tudnod kellene! – Gondterhelt hangjára azonnal elkomorultam.

- Mi az? Ugye nem vagy belezúgva a Nagymesterbe? – próbáltam enyhíteni a hangulatot egy förtelmes poénnal.

- Odin meghalt. – osztotta meg velem a hírt Loki.