🍿19.rész🍿

1.4K 65 0
                                    


Jungkook szemszöge:

Nem hiszem el, hogy apám tegnap ilyeneket mondott. Soha se volt otthon velünk, azt se tudom milyen ha van egy apád. Ráadásul anyámat kezdte el mindenért hibáztatni, azért is hogy meleg vagyok.
Amikor haza jöttünk Tae csinált vizet és bort is hozott be, ami nagyon jól eset. Na meg az is még ami azután történt, nem bírja az italt. Mondjuk ezt a múltkori buliból is tudhattam volna, de legalább volt egy jó esténk a rossz nap után. Annyira sajnálom, hogy apám így bánt vele. Nem érdemli meg, neki tényleg aranyból van a szíve. Tegnap este is elaludt a kádban a karjaim között, megfürdettem gyorsan őt is és magamat is majd befeküdtem az ágyba vele.

Reggel arra kelek fel, ahogy Tae álmában forgolódik és a hasamba könyököl, amire fájdalmasan nyögök.

- Tae!- fogom le és fölé kerekedek.- Keljél fel, mielőtt kinyírsz engem.- puszilgatom arcát.

- Had aludjak.- kezd el nyöszörögni.

- Még egy kicsit. Azután felkeltelek.- szállok le róla.

Elmegyek a konyhába és csinálok valamiféle a reggelit az itteni alapanyagokból. Van kenyér ami már egy jó jel, rendben van vaj is és szalámi, csirkemell. Oké csinálok szendvicset, rakok bele majonézt is mert az úgy finomabb.
Mindent egy tálcára rakok és teát is csinálok hozzá, addig keresek fájdalom csillapítót mert biztosan fogja fájlalni a hátsó felét. De most nem szidhat le, ő mászott rám!
Rárakom a tálcára a fájdalom csillapított, akkor lesz kész a tea is, amit kiöntök két bögrébe. Megfogva a tálcát indulok be a szobába, bent lerakom az éjjeli szekrényre és ébresztgetni kezdem szerelmemet. Lágy puszikat hintek mindenhova, ahol csak érem. Lassan nyissa fel pilláit és dörzsöli ki álmosságát.

- Jó reggelt.- hajolok fejéhez.

- Jobbat.- dünnyögi, mosolyogva csókolom meg, amit alig bír viszonozni. - Fáj.- mutat le, mikor elváltam édes ajkaitól.

- Tudom.- ülök le mellé, lassan és fájdalmasan de felül ő is.- Csináltam reggelit.- teszem a tálcát közénk.

- Ohh, nem kelet volna.- lágyul el tekintette.- Eszünk ketten, úgy-e?- fog meg egy szendvicset.

- Igen és hoztam fájdalom csillapítót is.- mutatom meg.- Később ha nagyon fáj, be is krémezhessük.

- Annyira aranyos vagy.- vékonyítsa el hangját.- Mond hogy Á.- mutassa.

- Ááá.- nyitom ki a szám amin nevetni kezd és a szendvicset bele rakja.

- Ügyes Kookie.- simít egyet arcomra, majd ő harap egyet belőle és így esszük meg ketten.

Ennivaló után, fekszünk még egy kicsit az ágyban. Majd tanulni kezdünk, azután rendelünk kaját és filmezünk. Ez egy átlagos nap.

Taehyung szemszöge:

A tegnapi után ez igazán egy jó nap volt, amit nem bántam. Főleg ahogy keltett szerelmem, annyira aranyos.

- Háló?- veszem fel a telefont.

- Taehyung, kisfiam.- szól bele anya.

- Szia anya.- mondom boldogan.- Mit szeretnél? Jól vagytok? Sajnálom, ha mostanában nem hívtalak titeket.- kicsit bűntudatom van, mert mindennap hívom anyuékat és a nagyiékat, az utóbbi pár napban meg elmaradt.

- Nincs semmi baj, mindannyian jól vagyunk.- hallom hangján ahogy elmosolyodik.- Veled mi újság? Nem hallottam felőled mióta.

- Jungkook megtudta Japánt és kicsit rossz passzban voltam, de ki békültünk.- igen az én anyukámék mindenről tudnak és nem ítélnek el az miatt, hogy meleg vagyok. Amióta tudják mellettem vannak és annak nagyon örültek, hogy találtam magamnak egy párt.

- Mit gondoltál, nem mondtad el neki! Ki borult biztos, azért nem hívtál.

- Igen. De most már majdnem minden jó.

- Hogy érted ezt?- lesz kíváncsi.

- Elmondta a szüleinek, hogy meleg és az apja nem fogadta jól. Elhívtak vacsorára, elmentünk és lett egy veszekedés és Jungkook azt mondta nem viszi tovább a céget és Japánba jön velem.- fejezem be.

- Ezután gondolom eljöttetek. Jól tette, hogy elmondta, itt volt az idő rá. - helyeseli.

- Igen, én is örülök neki.- mosolyodom el. - Csak még nem tudja, hogy beszélni fog-e a szüleivel.- húzom el a szám.

- Érthető. Figyelj Taehyung, gyertek el ide pár napra. Amúgy is rég látunk már és bemutatnád Jungkookot.- ezen gondolkozni kezdek.- Addig is gondolkoztok, hogy mi lesz.

- Megbeszélem Jungkookal és majd szolok. De jó lenne vizsgák előtt kicsit elmenni, meg kérek szabadságot is akkor.

- Ez a beszéd.

- Rendben.- nevetek fel.- Most le rakom, meg jött Jungkook a boltból. Puszilok mindenkit.

- Vigyázz magadra és mi is puszilunk.- bontom a hívást.

Jungkook lerakja a szatyrokat az asztalra, ki megy el este nasiért? Naná, hogy az én pasim.

- Beszélnünk kell.- mondom neki komoly hangon, amitől elfehéredik.

Sziasztok Tiglánaim❤️🐯
Itt is az újabb rész, a hibákért bocsi💜
Ez egy laza kis rész lett.
Taehyung beszélni akkar Jungkookal a hívás miatt, de Jungkook még is miért reagált így?🤔

Popcorn✔︎𝘁𝗮𝗲𝗴𝗴𝘂𝗸  (Befejezett)Where stories live. Discover now