Szerelem kézbesítve // NetPincér futár x Reader

Ebéd és más

A biológia óra eddig nem tűnt túl eredményesnek. Madrainé tanárnő már húsz perce magyaráz a puhatestűek táplálkozási szokásairól, bár ez Y/N-t nem nagyon zavarja. Az online oktatás egyik előnye, hogy a kamerát könnyű kikapcsolni. Így Y/N nyugodtan olvasgathatta az Attack on Titan negyedik évadáról szóló cikket, miközben a tanárnő hangja alig hallható kedvenc lejátszási listájának köszönhetően. Azonban az egyik soron megakadt a tanuló szeme: A sorozat várhatólag 2021 decemberében folytatódik.

"Ez most komoly!?" - kérdezte hitetlenkedve - "Az még vagy hat hónap!!"

Az a hat hónap valójában nyolc hónap volt, hiszen április végén járunk, de Y/N-nak nem volt ideje ilyen apróságokon fennakadni. Ez mindenképp, egyértelműen, abszolút túl sok idő! Amikor már azt hitte, hogy ennél nagyobb csapás nem érheti, kapott egy üzenetet.

Helóka! Elfelejtettem mondani, de mára nem készültem ebéddel.

Y/N rögtön tudta, hogy az anyjától érkezett. Ki más kezd egy üzenetet úgy, hogy helóka? Akárhogy is, a hír igen megrázó volt. Szerencsére érkezett még egy üzenet:

Rendeltem a netpincérről, szerintem nemsokára érkezik. Már csak át kell venned, jó étv - a koncentrációt hirtelen csengetés törte meg.

Ah, a futár lesz az.

Y/N POV:

Észre se vettem, milyen éhes vagyok. Gondolom a puhatestűek nem nagyon hozták meg az étvágyam. Pizsamában voltam, úgyhogy gyorsan felkaptam egy pulcsit, hogy ne legyen látható, aztán mentem az ajtóhoz egy maszkkal a kezemben (fő a biztonság). 

Kinyitottam az ajtót, de nem egészen azt láttam, mint amire számítottam. Egy fiatal, nálam pár évvel idősebb, aranyos fiú állt az ajtómban. Éppen a csomagon lévő írást olvasta. A piros egyenruha hihetetlenül jól állt neki, és a pasztell rózsaszín csillagos maszk nagyon jól kiegészítette. A szintén piros baseball sapija alól feltűnt az ápolt, göndör fekete haja. Fogadni mernék, hogy Head & Shoulders sampont használ. Folytattam volna külsője analizálását, de megszólalt.

"Y/N?"

Az én vagyok. Tudja a nevemet. Várj, biztos anya adta meg neki, haha. Gyönyörű, csillogó világosbarna szemei egyenesen az enyéimbe néztek.

"Aha..." - válaszoltam látszólag nyugodtan. Igazából nem voltam az, egyáltalán nem. Nem akartam, hogy ez legyen az utolsó találkozásunk.

"Akkor ez azt hiszem a tiéd" - ezzel átnyújtotta a dobozt.

"Ha valami hiányzik, hívj minket és elintézzük. Még nem vagyok túl tapasztalt, ez az első napom." Ezután halkan nevetett egy kicsit. Hozzáteszem, nagyon aranyosan.

"Oké, én is először csinálom ezt haha. Milyen számot hívhatok?"

"Um... hogy őszinte legyek, elfelejtettem a céges számot. Pedig tudom, hogy felírtam valahova! Tudod mit, hívj csak engem." 

Elővett egy darab papírt, és a zsebéből szerzett tollal írni kezdett. Nemsokára átnyújtotta. Gyengéden összeért a kezünk, én pedig elgondolkoztam, hogy álmodom-e. A papíron valóban egy telefonszám volt, ami legkevésbé sem tűnt cégesnek. Összeszedtem a bátorságomat. Meg kell tudnom a nevét.

"Köszi. Amúgy... hogy hívnak?"

"Bonifác." - kezébe vette a bukósisakját - "Remélem hívsz... talán találkozunk még."

Bonifác... igazán pöpec név. Nagyon, nagyon szép név. 

Ezekkel a szavakkal hagyta el az ajtóm, aztán a bukósisakot rávette a baseball sapijára, és elhajtott a biciklijével. Csak ekkor vettem észre, hogy a maszkot elfelejtettem felvenni, úgyhogy biztos észrevette mennyire elpirultam. (b-baka!!!)

Bár láttam volna az arcát... mondjuk ebben a maszkban is brutál jóképű volt. És megvan a száma. Halál komolyan megvan. Már nincs is szükségem Eren Jaeger kockahasára.

Na jó, ezt az utolsó mondatot eltúloztam, de érted a lényeget.

Bementem a dobozzal a konyhába. Csak Bonifácra tudtam gondolni, de azért az étvágyamat nem vette el. Túlságosan el voltam veszve a gondolataimban, így nem olvastam el a címkét. Azért csalódott voltam, mert KFC-s kaja nem férhet bele ebbe a dobozba. Felnyitottam, és kis híján szívrohamot kaptam.

"SPENÓT!?"