-Ebben a csajban van spiritusz! - mondta egy férfi hang, mire nekem akaratlanul is büszke mosoly kúszott ajkaimra. - És még nagyon jól is nézett ki!
-Az istenért, Pietro, akkor menj utána! - egy női hang szelte át a levegőt. Őt felismertem, mert má...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
___________________________________________
SABRINA BAKER
Lemerültem a víz alá. A fejemet a víz felszíne felé fordítottam és néztem a hullámzást. Mindig is imádtam a tengert, mert a víz alatt megtaláltam a csendet és a nyugalmat, amit kerestem otthon. A strand, ahova jártunk egy eldugott, sziklákkal körbevett terület volt, aminek a víze olyan égszínkéknek látszott, hogy az ember mindig elcsodálkozik, ha meglátja. Délután volt, a partra pedig még erősen sütött nap. Azt kívántam bárcsak kopoltyúm lenne, hogy ne kelljen feljönnöm. Elúsznék és nem jönnék vissza.
Amint feljöttem a víz alól, meghallottam anyám és a nagynéném heves, francia veszekedését. Csak megforgattam a szemem, majd elkezdtem messzebb úszni, hogy ne halljam őket. Csak van olyan távolság, ahol nem hallatszanak, ugye?
És most jön a kérdés. Hogy kerültem a francia tengerpartra, ha egy hete ilyenkor még elkeseredve néztem a quinjet felszállását? A válasz egyszerű: a nagy Tony Stark nem számolt azzal, hogy egy olyan városban, ahol nincsenek barátaim, csak a munkám van, ott bizony úgy beletemetkezek a papírokba, hogy négy nap alatt kész vagyok a hónapra. Persze sokat gondolkoztam, hogy okos lenne-e hazajönni, mert könnyen spirituális agyvérzést tudok kapni a családtól, de amióta kimentem Amerikába, alig voltam otthon. Tavaly karácsonyra sem mentem haza, mondjuk meg is érdemelték. Rákérdeztek, hogy mégis mikor akarok megházasodni, de csak viccből. Na, ott elborult az agyam.
Tudták, hogy ez a gyenge pontom. Az egyetlen ember, aki tudja miért (a családon kívül), az Tasha. Alig voltam 18, amikor megismertem Shawn Allerton-t. Fiatal(abb) voltam és szerelmes első látásra. Annyira tökéletes volt. Ő volt az első férfi, aki úgy nézett rám, mint egy érett nőre. Alig töltöttünk együtt hat hónapot, de már az esküvőt tervezgettük. Minden jó volt addig, amíg az esküvő előtt három órával rá nem jöttem, hogy én ezt nem akarom. Fogtam magam és sminkkel, menyasszonyi ruhában, de kócos hajjal elfutottam. Na jó, igazából Natasha szerzett kocsit és ketten elrohantunk. De a lényeg az, hogy azóta sem láttam Shawn-t, elméletileg valahol Bécsben dolgozik. Eltelt négy év, gondolom megszerezte a diplomáját (mert jogra járt) és most jól keres.
Na, a másik jó kérdés! Hogy megy a bölcs egyetem? Sehogy. Elkezdtem, amikor együtt voltunk, de az első félévet sem fejeztem be. Kicsi korom óta akartam fogorvos lenni, de a szerelem elvette az eszem és inkább dolgoztam kasszásként esti műszakban. Mondjuk nagyon szerettem ott dolgozni, Shawn minden este, a műszak után eljött értem és együtt buszoztunk, meg bulizni mentünk. Sok embert ismertem ismertem meg, de amilyen hamar jóba lettünk, olyan gyorsan felejtettek el, amikor felmondtam. Csak Linnet és Matteo maradt, de az egy másik történet.
-A lányomnak pasija van! -anyám hangja rángatott vissza a gondolataimból. Amint meghallottam ezt a merész kijelentést, közelebb úsztam. A térdig sem érő vízben elfeküdtem, majd mosolyogva hallgattam. -Nem a barátom! Csak elment egy veszélyes küldetésre, és előtte búcsúzásul megcsókolt. Ha visszajön, ugyanúgy folytatjuk, csak kapott egy kis bátorítást. -Uhum...-a nagynénim huncutul kuncogni kezdett. - Nem akarok semmit elsietni, de a csók muszáj volt. - Nincs idegrendszerem egy új Shawn-hoz. -forgatta a szemét édesanyám. - Három éven belül házasságról nem akarok hallani. - Hagyjuk már! - beletúrtam a hajamba. -Elkeserítően hiszékeny és szerelmes voltam. De Pietroval nem ilyen. -Ennek örülök. -rejtélyesen mosolygott. Nem hitt nekem.
Visszamentünk a családi házba, ahol egész délután a teraszon olvastam. Hihetetlen, mennyire el tud merülni az ember egy Agatha Christie könyvben. A Halál a Nílusont olvastam és hitetlenkedve ráztam a fejem. -De nem lehet ő a gyilkos, a hajó másik részében volt...-vontam össze a szemöldököm. Sokkal jobban élveztem az otthonlétet, mint a New Yorkban töltött időt, ami megijesztett. Sokat gondoltam a küldetésen lévő csapatra. Meg a diszkontos hajgumira, amit Pietro kezére raktam.
A telefonom elkezdett csörögni. Az ismeretlen számokat mindig hagyom csörögni, egyszerűen nem érdekel, ha nem ismerem. Gondoltam egyet és felvettem a telefont, majd egy ismerős hang szólt bele.
-Sabri, te vagy az? - Pietro hangján hallattszott, hogy mosolyog. Lefagyva bámultam magam elé, majd nagynehezen összeszedtem magam. -Nem, én a postás vagyok! Miben segíthetek? -kuncogást hallottam. -Hogy tudtál felhívni? Egyáltalán hol vagy? - Valahol Berlinben vagyok.-mondta. -Hosszú történet, de találtam egy érmés telefonfülkét. Persze, elmentem felváltani a pénzem, de összevesztem az ott dolgozó nővel, de a férje nagy rajongója a bosszúállóknak, így rávette, hogy kiszolgáljon. Na, a lényeg az, hogy itt vagyok. -Annyira jó hallani a hangod! Nincs bajod, ugye? -Egy nagyobb banda öl meg civileket, de egyelőre nem tudjuk az okát. Clintet egyszer majdnem eltalálták, de semmi komoly. Hogy vagy? -Hazajöttem a családhoz és nyaralok. Hiányoznak a nyüzsgős napok, amikor te csak keringsz, Natasha ideges, Steve tőlem kérdezi a szlengeket, Tony pedig csak...Tony. -nevettem. Hallottam, ahogy boldogan szuszog. -Mennem kell lassan, mert meglógtam az edzésről, de hívlak majd. Holnap ilyenkor? -Benne vagyok! Vigyázz magadra! Natashának mondd meg, hogy igyon elég vizet, mert dehidratáltan nem fog tudni harcolni. Puszi!
