-Ebben a csajban van spiritusz! - mondta egy férfi hang, mire nekem akaratlanul is büszke mosoly kúszott ajkaimra. - És még nagyon jól is nézett ki!
-Az istenért, Pietro, akkor menj utána! - egy női hang szelte át a levegőt. Őt felismertem, mert má...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
___________________________________________
SABRINA BAKER
-Hát, akkor itt volnánk! - fordultam Pietro felé. -Nagyon köszönöm, hogy hazakísértél! Ennyire későn már nem szeretek egyedül járni. - megeresztettem egy mosolyt. Nagyon fáradt voltam, legszívesebben helyben elaludtam volna. Éreztem még az alkohol hatását, de nem voltam részeg. - Áh, igazán semmiség! - mondta, majd megköszörülte a torkát. - Esetleg, ha van kedved, elmehetnénk holnap valahova. Persze, tényleg csak akkor, ha van kedved! - Holnap dolgozom! - majd a fejemhez kaptam. Én holnap tíztől dolgozom. Tehát kellni kell. A fiú arcára néztem, láttam, hogy e mondat hallatán elszállt a kezdeti bátorsága. Eközben belül nagyon örültem, hogy végre van valaki, akivel lassan ismerkedek, nem pedig csak beleesek egy komoly kapcsolatba. Megint. -De miután végeztem, szívesen mennék! -még mindig mosolyogtam, mint a vadalma. Aranyos srác, azt meg kell hagyni, de ezt nem sietem el.
Elköszöntem tőle, majd bementem az ajtón. Ledobtam a ruhám, lemostam a sminket és bedőltem az ágyba, ébresztőállítás után. Nem mertem megnézni az időt, tudtam, hogy csak szitkozódni fogok, amiért meggondolatlanul megyek el otthonról.
Másnap reggel szétcsúszva ébredtem. Annyira másnapos voltam, hogy mikor álltam fel az ágyból, visszaestem. Habár fájt mindenem, vígasztalt a tudat, hogy én nem smároltam le részegen a főnökömet, hanem egy igazából ismeretlen férfival beszélgettem egy botanikus kertben. És ez furán hangozhat, de mindenkinek megvan a maga bogara, valaki egy kertben ücsörög, mások pedig egy garantált kirúgást intéznek el egy munkahelyi bulin.
Készülődés közben sokszor beugrott, hogy Pietro állandóan becéz. Brini, Sabri, miközben nem is ismerjük egymást annyira. Natashanak is két év után engedtem meg a becézést, de a fiúnál ösztönösen kivételt teszek. Nem nagyon tudtam kiverni a fejemből, mert annyira szimpatikus volt, mégis nem tetszett a tudat, hogy az első munkahelyi napomon már ismerkedek. Persze, ezzel nem lenne semmi baj, ha nem anyám lánya lennék és nem üldöznének a tanításai folyamatosan.
Ha valamit köszönhetek anyámnak, az talán a régimódi elvárások. Mai szemmel már brutálisan szexista és kirekesztő, de az egész családom régimódi, engem is így neveltek -sajnos-. Hülye elvárások, még hülyébb etikett, ami belém lett nevelve, és habár nagyon sok energiát fektetek bele, hogy ezek a gondolatok ne jelenjenek meg, még mindig van egy kis hang a fejemben, hogy: Sabrina, te egy hölgy vagy, nem szabad lerészegedned, se hangosan nevetned! Persze lázadó tini voltam, amint tehettem otthagytam őket, most pedig leredukáltuk heti egyre a beszélgetéseinket.
A napom többi rész unalmas volt. Bevettem fejfájás csillapítót, robotoltam egész nap. A műszakok nem nyolc órásak, négyre általában végzek is. Tony is kiütötte magát, csak cetlit hagyott a feladatokkról, meg írta, hogy ne keressem. A Maximoff fiú egész nap az iroda felé keringett, gyakran be is nézett az ablakon. Nem látszott rajta, hogy másnapos, ugyanolyan nevetős volt, mint amilyennek megismertem.
Háromkor már hiába húztam, nem tudtam több dolgot csinálni, ezért összepakoltam a cuccaimat, majd kiléptem az irodából (vagyis csak az iroda szerűségből).
Rövidesen megjelent Pietro is, majd nagy diszkurzus után megbeszéltük, hogy elmegyünk ebédelni. Egy pár utcányira lévő olasz éttermet választottunk, aminek növényes terasza volt. Nagyon hangulatos volt, bár be kellett látnunk, hogy talán jobban jártunk volna egy benti helyen, mert amíg mi kicsit izzadtam, a menüvel legyezve magunkat, kicsit nehezen megebédeltünk, addig a benti vendégek boldogan élvezték a légkondi hűvös, de ebben az időben kellemes levegőjét. A nagy mennyiségű carbonara tészta után csak bolyongtunk New York utcáin, mintha csak túristák lennénk a saját városunkban.
Valahol úgy alakult, hogy betévedtünk egy lemezkuckóba. Teljesen kihalt volt, az eladó épp egy Így jártam anyátokkal részt nézett, mi pedig nézelődtünk. Pietro megbámult pár Arctic Monkeys bakelitet. Én is szerettem őket hallgatni, a Do I Wanna Know mindig feldobta az önértékelésemet. A kezemben egy Queen bakelitet szorongattam, A Day At The Races-t.
- Nagyon műveletlennek tűnök, ha soha nem hallgattam magamtól Queent? - kérdezte, miközben a tőlem jobbra lévő szekrényhez dőlt. - Nagyra becsülöm Freddie Mercury munkásságát, de valahogy nem jutottam el odáig. -A Hydra nem engedte, hogy a celládban szóljon a Somebody to love? -nevetgéltem, miközben az egyik dobozban keresgéltem. Ő is egy mosolyra húzta a száját és minden mozdulatomat követte a szemével. - Neked melyik a kedvenc dalod az albumról? - nem kommentálja az előbbi viccemet. Megsértettem? Persze, tudtam, hogy nehéz volt neki, de azt gondoltam, hogy ez még belefér. - Hát, nagyon szeretem a Good Old-Fashioned Lover Boy-t! Gondolj bele, hogy valaki ír neked egy ilyen dalt! - nagyot sóhajtottam. - Nem akartam feltépni egy sebet az előbbi viccel.- Odamentem hozzá és a fejemet a vállára hajtottam. Felkuncogott. Akkor nem lehet akkora baj. - Rég volt már! Rossz volt, de nélküle nem állnék itt veled egy koszos lemezbolt közepén! - Most nagyon speciálisnak érzem magam, köszönöm! - Ó, ha tudná, ezzel mennyire feldobta a napom! Próbáltam nem felugrani, és gyanítom, hogy ő is így érezhetett, mert a vállán lévő fejemre hajtotta a fejét.
