Ismeretlen ismerős

Chapter eleven

- Ashley szemszöge

Mikor Blake otthagyott a szobában, a gondolataimmal küszködve mentem be a fürdőbe. Egy egyszerű letisztult helyiséggel találtam szemben magam. A ruháimat gyorsan levetettem, és a zuhany alá álltam remegő testemmel. Elérte a célját, ezt pedig utáltam. Utáltam, hogy meg tudott félemlíteni. Annak ellenére is, hogy nem volt mitől. A haláltól? Ugyan már. Nem azt akartam, hogy minél hamarabb legyen vége a szenvedésekkel teli életem? A válasz egyszerű. De, ezt akartam, viszont nem ebben a formában.

Átjárta a testem a meleg, ahogy a vízcseppek végigfolytak rajta. Leírhatatlanul jól esett, jelen pillanatban semmi másra se vágytam. Koszosnak éreztem magam. És nem csak azért mert a testem egy részét valóban a kosz, és a vér fedte. Sokkal inkább azért, mert belekeveredtem ebbe. Az alvilág mocskába, amit mások maffiának csúfolnak. Csak le akartam mosni az egészet magamról, majd az ágyba befeküdni, és reggel ébredéskor konstatálni, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt. Már azt sem bántam volna, ha visszakerülök a nevelőimhez. Hisz a 18-ig nem sok volt hátra. Ironikus, hogy amikor le tudnék lépni, akkor rabolnak el. Ez nyilván másnak nem sikerülhet, csakis nekem.

Miután képzeletben vállon veregettem magam, a melegvizet elzárva kiszálltam a zuhanykabinból. A falra szerelt szekrényben egy törölközőért kutattam, amit a megtalálása után magam köré csavartam. Fontolóra vettem, hogy szólok Blake-nek, hogy amúgy kéne valami olyan ruha ami nem véres, de inkább felfüggesztettem. Majd ha csillapodnak a kedélyek megemlítem neki. Gyorsan szárazra töröltem a bőrömet, és akkor jöttem rá, hogy másik kötés kell a lábamra. Még zuhanyzás előtt levettem azt ami rajtam volt, és vigyáztam a sebre, azonban megint elkezdett vérezni. Hála jó égnek nem volt már olyan erős, mint a kocsiban, de így is jött a vérem rendesen. Gondoltam, először felhúzok valamit, hogy ne meztelenül álljak, és utána majd bekötöm. Amikor odafordultam a levetett ruháimhoz, hogy visszavegyem, észrevettem, hogy van a pulton egy tiszta póló és egy alsónemű. Valószínűleg még reggel rakta ide, és csak én voltam a vak. Gyorsan magamra kaptam őket, és örültem, hogy nem kell nadrágot húznom, ugyanis a póló a combom közepéig leért. A vérzés nem csillapodott, sőt inkább egyre több folyt. Kerestem egy másik törölközőt és próbáltam fájdalommentesen rászorítani, amíg megkeresem az elsősegély dobozkát. Ha az autóban volt, le mertem volna fogadni, hogy itt is fogok egyet találni. Hát nem.

Átkutattam az egész fürdőt, majd kimentem és a szobában is körbenéztem, azonban ott se találtam semmit.

-Basszameg. - suttogtam magamnak, majd a törülközővel -ami még mindig a lábamon pihent- leültem az ágyra. Épp azon gondolkoztam, hogyha szólni is akarnék Blake-nek, hogy a francba vitelezzem ki, amikor rám zárta az ajtót. Kezdjem el ütni és ordítani neki? Aha, inkább elvérzek...

A gondolatmenetemet az ajtó nyitódása szakította félbe. Blake volt az, és hiába próbáltam magamat az előbb a melegvízzel lenyugtatni, most mégis rettegtem, és biztos vagyok benne, hogy ez látszik is. Összeszedtem minden erőmet, hogy eltakarjam, de nem nagyon sikerült, tekintve, hogy egész testemben remegtem.

-Miért van egy törölköző a lábadon? - kérdezte.

-Elmentem fürdeni, és nem találtam az elsősegély dobozt, közben a lábam elkezdett vérezni. - mondtam el röviden, nyugodtságot erőltetve a hangomra, bár így is néha-néha megremegett.

-És egy elsősegély órán se voltál jelen? - kérdezte flegmán.

-Nem számítottam rá, hogy el fognak rabolni, és mielőtt megölnének, elvérzek. - mondtam halkan nehogy meghallja. Nem akartam megint balhét.

-Nyugi kislány, előbb öllek meg én, minthogy elvérezz. - kacsintott rám. Ezek szerint mégse sikerült olyan halkan.
Erre nem mondtam neki semmit, de szerintem nem is várt választ, mivel elkezdett felém jönni. Eddig észre se vettem, hogy egy pohár víz van a kezében. Belenyomta a kezembe.

-Idd meg. - szólt rám parancsolón. Nem jeleskedik illemből, ezt kitaláltam magamtól is. Azt tettem amit kért, és gyorsan eltüntettem a pohár tartalmát, aztán leraktam az éjjeli szekrényre.

-Visszatérve, ha figyeltél volna akár egy elsősegély órán tudnád, hogy az artériás vérzésnél nem rá kell szorítani, hanem az eret kell elszorítani. - magyarázta, majd a törölközőt elvéve, nem a sebre, hanem a seb fölé kötötte, ezzel elszorítva a vért útját. Felszisszentem, amikor rászorította a törölközőt a lábamra. Egy-két könnycseppnek is utat engedtem.

-Maradj itt. - mondta, majd távozott a szobából. Ahogy kilépett az ajtón rájöttem, hogy egész eddig a levegőt ki se mertem engedni. Félek tőle, azonban nem akarom, hogy tudomást szerezzen róla, mert őt ez élteti. A félelem.

Pár perc múlva visszatért egy elsősegély dobozzal a kezében, és leült mellém az ágyra. Megint elkezdtem remegni, amit valószínűleg ő is észrevett, miután felnézett a kis ládából. A kötszer már a kezében volt, majd gyorsan ellátta a sebemet. Amint kész volt, a törölközőz a lábamról leszedte, és visszavitte a fürdőbe, majd visszajött és leült ugyan oda. Nem néztem rá, pedig ő próbálta többször is felvenni a szemkontaktust. Féltem, ha belenézek a kék íriszeibe, megint eszembe jut az a kegyetlenség, amit pár órával ezelőtt láttam benne. Azonban ő ezt nem hagyta annyiban, és gyengéden az államnál fogva maga felé fordította a fejemet.