Hiányozhat valaki, aki nem is létezik? Hiányolhatunk egy olyan személyt, aki ha valóságos lenne, akkor sem ismerne minket? Mégis hogy lehet az, hogy érzéseket kezdünk el táplálni valaki iránt, akit nem ismerünk, vagy csak egy kitalált személy?
A legjobb barátnőm, Amy mindig nevet rajtam, amikor mesélem neki, hogy ismét elsírtam magam a Bosszúállók: Végjáték-on. Amy-nek rengetek hobbija van, viszont nem rajong semmiért úgy, mint ahogy én. Természetesen sosem gúnyolódik, de viccesnek találja azt, hogy egy filmen újra és újra tudok sírni. Nekem a filmek olyanok, mint egy átlag embernek az orvosság. Ha rosszul érzem magam, ha jól, mindegy milyen kedvem van, mindig találok filmet ami passzol a hangulatomhoz. Nekem a Marvel jelenti a boldogságot és az otthonomat. A barátaimat és a családomat és tudom, nem léteznek, mégis úgy érzem megértenek. Ahogy a filmeket nézem otthon érzem magam azokkal, akik valóban fontosak nekem. Ez persze nem azt jelenti, hogy egész nap ki sem jövök a szobámból és magányos vagyok, csupán annyit jelent, hogy sokat álmodozom lehetetlen dolgokról.
Helyesbítve lehetetlennek tűnt amég ki nem derült, hogy az univerzum, amiről csak álmodni mertem, hogy része lehetek, valójában tényleg létezik és én is benne élek.
Üdv a vadonatúj Amerika Kapitány történetemben. A kérdések elkerülése érdekében szeretném elmondani, hogy aktívan írom a történetet és naponta/kétnaponta frissítem és töltök fel új fejezeteket. Kérlek, ha bármi egyéb kérdésed akad, azt jelezd, illetve írd meg, hogy mit gondolsz a történetről. Köszönöm, hogy olvasol! További jó szórakozást! ❤️
YOU ARE READING
Feels like a daydream
FanfictionLassan végignéztem a férfin aki a karjaiban tartott. Izmos testét egy kék egyenruha fedte vörös és fehér csíkokkal. Hátán egy kerek pajzs helyezkedett el. Egy pillanat múlva leesett, hogy a ruhái színei az amerikai zászlót jelképezik. Ahogy lassan f...
