Fogaid Nyoma

Véres csókjaid

"Te meg mit keresel idekint?" kérdeztem őszinte kíváncsisággal a hangomban, melynek hallatán felém pillantott és egy rövid kuncogást követően válaszolt.

"Téged." kuncogott ismét.

"Az előbb még nem meg voltál rám sértődve?" kérdeztem végignézve bizonytalan mozdulatait, ahogy lassan eltávolodott a villanypóznától.

"De igen!" nevetett "Még mindig haragszom amiért olyan gonosz voltál velem. Csak most épp-" mielőtt azonban végigmondhatta volna, lépett egyet és megbotlott az egyik fűzfa kiálló gyökerében. Ezt követően pedig bevallom, már nekem fájt nézni ahogy elesett a füvön.

Túl sokat hibáztam az elmúlt néhány napban és tekintve, hogy nem tudhattam, Blair mennyire részeg, nem mertem megkockáztatni ezt a mentést. Mikor azonban ismét elnevette magát, valamelyest megkönnyebbültem tudván, hogy nem lehet komoly baja ha még ilyenkor is nevetni tud. Az viszont nagyon meglepett, hogy az esés után szinte azonnal feltápászkodott és a szájára szorítva a a kezét, halkan kuncogott egyet.

"Mi olyan vicces, hogy még ezek után is nevetni tudsz rajta?" kérdeztem némileg kíváncsian, miközben elgondolkodtatott a kérdés, hogy az embereknek milyen hatással lehet az alkohol a fájdalomtűrő képességükre. Viszonyítási alap híján azonban ezúttal is csak találgathattam.

Blair válasz helyett megrázta a fejét és közben nem tudtam nem észrevenni ahogy egyre közelebb merészkedett hozzám. Nem értettem miért jön ilyen közel, de mikor már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, letérdelt mellém a fűbe és ahogy elvette a kezét a szája elől, megláttam vörösre festett ajkait, melyekből szó szerint ömlött a vér. Az esés során valószínűleg elharapta a száját.

Elnézve ahogy a vére az ajkain csordogált, valósággal összeszaladt a nyál a számban és rögtön szaporább lett a légzésem. Érezni kezdtem a bizsergést az ínyemben, ahogy nőttek az agyaraim, és abban a pillanatban minden erőmre szükség volt ahhoz, hogy ne változzak át. Másra se tudtam gondolni, mint hogy el kell tűnnöm mellőle, de egyszerűen túl közel állt hozzám ahhoz, hogy józanul tudjak cselekedni, ezért inkább csak becsuktam a szemem és próbáltam kontrollálni a mozdulataimat. Ezt követően pedig enyhén elfordítottam a fejem és elkezdtem megnyugtató jelenségeket magam elé képzelni.

"Sajnállak amiért ennyire...vér fóbiád van." mondta és közben tisztán hallatszott a hangján, hogy nehezen rakosgatja össze a szavakat "De hidd el, tényleg nincs mitől tartanod. Nem hordozok semmilyen betegséget.......és herpeszem sincs." kuncogott.

"Ez meg hogy jön-" de mielőtt befejezhettem volna, hirtelen Blair kezének bársonyos érintését éreztem az arcomon.

Az érintés hatására akarva-akaratlanul is kinyíltak a szemeim, de ahogy felé fordultam, Blair teljesen váratlanul megcsókolt, ami minden téren életem legváratlanabb csókját eredményezte. Olyannyira meglepődtem, hogy hirtelen eltoltam magamtól a lányt, aki ennek hatására ismét kuncogni kezdett.

"Blair, te részeg vagy!" világosítottam fel, holott ezt sokkal inkább magamnak mondtam, nehogy valami hülyeséget csináljak a pillanat hevében.

De ahogy a vér ízét megéreztem a számban, a csábítás hogy ismét megízlelhessem, elviselhetetlenné vált. Képtelen voltam megállni, hogy ezt követően én csókoljam meg őt, határozottan intenzívebben.

Blair vérének rendkívüli –ha nem tudnám hogy halandó, azt mondanám természetfeletti– módon édes íze volt. Mint a méregnek. Annyira különbözött mindentől amit valaha ízleltem, hogy egy pillanatra fel se ismertem az ízt a számban. Az alkohol mellett ugyanis volt valami leírhatatlan a vérében, amit azelőtt még soha nem éreztem. Olyan volt, mint a nap égető sugarainak ereje, a friss levegő illata, a talpunk alatt dübörgő föld apró rezgései, vagy a végtelen óceán örökös morajlása. Mintha nem is a vérét, hanem az élet vizét ízlelgettem volna. Ez után pedig már szinte félelmetes volt azt tapasztalni, hogy valósággal új erőre kaptam néhány csepptől az ereiben csordogáló folyékony szövetből.